A Hír TV egyedi módon számolt be Szájer József orgiás ügyéről
Többször hivatkoztak a „házibuli” szóra, az „origa” nem hangzott el.

Rovat
Többször hivatkoztak a „házibuli” szóra, az „origa” nem hangzott el.

A CEU szenátusa eddig nem szólalt meg az alapító, Soros György személyét érintő ügyben – ezidáig.

Furcsa dolog a német szellem Demeter szerint.

Bencsik szerint „Demeter Szilárd írása kifogástalan, semmi szerencsétlen nincsen benne”.

Több mint 25 ezren írták alá eddig.

A visszavonás módját is nehezményezik.

Bírósági felszólításra adta ki az MTVA a közérdekű adatokat.

A főpolgármester szerint „Demeter Szilárd hétfő reggel 8 órától már nem viselhet semmiféle közhivatalt.”

A rabbi szerint „a fennálló világrend érvényes konzervatív kritikáját adni nem csak lehetséges, de szükséges is. „

Egyre többen háborodnak fel, mind egyéni, mind szervezeti szinten.
