Hőseink is igyekeznek túlélni az első világháború végnapjait az észak-afrikai hadszíntéren. Már a németeknek sem fűlik a foga a harc folytatásához. A francia főhadnagy, Pradelle is a katonai műveletek szüneteltetésére kap parancsot. Ám ő ezzel mit sem törődve, kitüntetés reményében, egy teljesen értelmetlen rohamra kényszeríti végsőkig elgyötört csapatát. Kritika a Viszontlátásra odafönt című filmről.

Hirdetés

Ebben az utolsó, lidércnyomásos ütközetben fonódik össze két francia közkatona, Edouard Péricourt és Albert Maillard sorsa.

A háború senkit nem kímél

A világháború aztán hamarosan véget ér. Az igazi megpróbáltatások azonban csak ekkor kezdődnek. A frontról hazatértek komoly testi, lelki, mentális és anyagi gondokkal küzdenek. Úgy tűnik, az állam a hősi halottakkal van elfoglalva és megfeledkezik a veteránokról. Franciaország emlékmű-állítási lázban ég. Sokan pedig csak hasznot akarnak húzni a háborúból.

Ilyen körülmények között próbálnak meg új életet kezdeni a hadak útját megjárt közlegények. A két férfi közötti bajtársiasság idővel barátsággá, majd szövetséggé alakul.

De aki visszatért a frontról, az már soha nem lehet ugyanaz az ember.

A harci sérülések nem múlnak el nyomtalanul, az átélt traumákat fel kell dolgozni, és ez nem mindenkinek sikerül.

A háború nem csak a hadszíntéren szedi az áldozatait, de hatása hosszú távúnak bizonyul. Mindenki úgy boldogul békeidőben, ahogy tud. A túlélésnek azonban ára van.

A béke poklai

Albert Dupontel rendező fordulatokban gazdag, szívszorító történetet mesél a háború testet-lelket megnyomorító következményeiről, Pierre Lemaitre nagyregénye alapján.

A film egyik fő sodorvonala azt mutatja be, hogy milyen élet vár a fiatal, egykor jóképű Edouardra, akinek az arca súlyosan megsérült. A kezdetben a testi fájdalmak enyhítésére szolgáló morfium fokozatosan életének részévé válik. Tehetséges rajzolóként maszkokat készít magának, amelyek egyszerre fedik el csonka testrészét és teszik képessé érzelmek kifejezésére. És mihez kezd az idősebb Albert, aki nehezen talál munkát, és megalázó helyzetekbe kényszerül? Hamar kiderül róla, hogy igen találékony, és egy jó ügy érdekében bizony a necces cselekedetektől sem riad vissza.

A másik fő téma annak a grandiózus szélhámosságnak a bemutatása, amit a két barát eszel ki Franciaország ellen.

Céljuk, hogy bosszút álljanak, amiért hazájuk csak a halottakat ünnepli, de elfordul a túlélőktől.

Végigkíséri a film Edouard konfliktusos kapcsolatát gazdag és befolyásos édesapjával. Megismerjük az apa motivációját a hősi emlékmű megépítésével és halottnak hitt fia érzelmi rehabilitálásával kapcsolatban.

/ Fotó: Ciné Cinéphile

Hangsúlyos elem a filmben annak bemutatása is, hogy miként lesz a kegyetlen hadúr Pradelle-ből katonai sírok építéséből hasznot húzó törtető üzletember. Megtudjuk, hogy a főhadnagy Edouard nővére révén beházasodott a gazdag és előkelő bankár famíliába. Pradelle ugyanaz a skrupulusok nélküli gazfickó, akit a történet elején a lövészárokban megismertünk. Feleségét össze-vissza csalja, a környezetében élőket manipulálja, az ellenszegülőket pedig korrumpálja.

Emlékmű az első világháborúnak

Amit a két főszereplő nem tesz meg, azt úgy tűnik, véghezviszi a rendező. Mintha Albert Dupontel remek színészeivel és kameramanjával maga állítana emlékművet az első világháború valamennyi áldozatának: a halottaknak és a túlélőknek egyaránt.

Viszontlátásra odafönt / Kritika
/ Fotó: Imbd

A film képi világa lebilincselő, Vincent Mathias operatőrnek köszönhetően. Borzongatóan emberközeli képekben idézi meg a háború szörnyűségeit és tragikus következményeit. Így a csatajelenetek közel hozzák az első világégés valóságát, már-már sokkoló felvételeken megmutatva a halál kézzel fogható jelenlétét. Másutt pedig szívszorítóan költői módon mesél valami fontosat: ilyen az apa és fia találkozása az előkelő szálloda tetején.

Impozánsok az Edouard által készített álarcok, amelyek az alkotói tehetség és egy kettétört élet megkapó szimbólumai. Ezek a film legkülönlegesebb és legdrámaibb jelenetei. A kamera impresszíven mutatja meg az elnöki palotának, mint a hatalom és gazdagság jelképének, már-már túlcsordulóan szép világát is. A ruhák, a hajviselet, a zene, a gépjárművek, a városképek, az utca részletek korhűen adják vissza az 1920-as évek elejének párizsi hangulatát.

/ Fotó: AlloCiné

Nahuel Pérez Biscayart brillírozik Edouard szerepében. Elhisszük neki, hogy ilyen ijesztő külsővel nem akar továbbélni (például, amikor a kórházban arra kéri barátját, hogy nyilváníttassa halottnak). Ugyanakkor látjuk elszántságát is, amikor az életben maradást művészi ambíciói kiélésére használja, és fricskát mutat az általa megvetett franciahonnak. Óriási színészi teljesítmény, hogy a maszkok takarásában is képes a legkülönfélébb érzelmek közvetítésére, mert a szemében és mozdulataiban benne van, amit érez.

Dupontel, aki a filmet rendezőként és társ forgatókönyvíróként is jegyzi, maga játssza Albert Maillard egyszerre ügyeskedő és mulatságos csetlő-botló kisemberét. Ezen a ponton kénytelen vagyok megjegyezni, hogy Edouard izgalmasabb, drámai mélységeket megmutató, sokszínű karaktere helyett a rendezőnek sajnos maga felé hajlott a keze. Jóval többet foglalkozik Maillard-ral, annak ellenére, hogy az ő szerepe fakóbb és kevésbé érdekfeszítő.

Gonosz karaktereket alakítani hálás feladat lehet egy színésznek. Laurent Lafitte is lubickol a torz lelkű főhadnagy, majd később gátlástalan üzletember szerepében.

Niels Arestrup úgy hozza a szenvtelen és szigorú apa karakterét, ahogy a nagykönyvben meg van írva. És mivel minden jó sztorihoz kell egy gyerek is, a szívmelengető jelenetek felelőse a barátokhoz csapódó kislányt alakító Héloïse Balster.

Mesekönyv felnőtteknek

A film rendkívül sok szálat kíván mozgatni. Egyszerre kapunk egy háborús sztorit, a poszttraumás következményeket felvillantva, egy gyerekkortól fogva terhelt apa-fiú kapcsolatot, meg egy házassági drámát. Ugyanígy megjelenik a szerelmi szál, a sorsközösség, az empátia, de a világháború szörnyűségeiből erényt kovácsoló állami propaganda kritikája is. Közben pedig a film egy nagyszabású svindli története köré épül.

Nyilvánvaló, hogy 110 percben mindezt hitelesen és érdekesen elmesélni nagy kihívás. Albert Dupontelnek nem is sikerül maradéktalanul. A sok szálon futó, több ponton egymásba érő történetek, emberi sorsok és fordulatos cselekmények tablószerűen villannak fel, nem hagyva teret az igazi mélységek megmutatására.

Emiatt a Viszontlátásra odafönt súlytalan marad. A gazdag történet ellenére nehezen megy előre a mesemondás, többször vontatottnak, unalmasnak érezzük

A karakterek is alapvetően egysíkúak: gonoszak vagy jók, mások szerencsétlenek, bukdácsolók vagy ridegek, számítóak. Egyfajta jellemfejlődés is csak egy rövid, de annál fontosabb jelenetben látható, ami apa és fia katartikus egymásra találásáról szól.

A hatalmat és halhatatlanságot jelképező páva maszkja mögül megcsillanó könnyes szempár inkább megható-bizarr hatást kelt, mint giccseset. Viszont ennek kibontására sincs idő, ezért a végzetes ugrás motivációja részben feltáratlan marad, és előzmény nélkülinek hat. Még úgy is, hogy joggal feltételezhetjük, torz arccal, morfiumfüggőként az élet nem habos torta.

A film záró képsora visszatér a nyitó jelenethez, és egy nem várt, meseszerű fordulattal hirtelen minden nehézség elrendeződik. Ez a kissé összecsapott befejezés finoman szólva is elemeli a háború embertelenségéről szóló filmet a rögvalóságtól. Mintha ezzel akarná visszaadni a hitet, hogy a cudar körülmények ellenére fordulhatnak jóra a dolgok.

Hirdetés
ÉRTÉKELÉS
Rendezői kreativitás
6
Gondolati tartalom
8
Sztori
7
Esztétikai minőség
9
Casting
9
MEGOSZTÁS