Valami készül a Jóbarátok háza táján: különleges részt készíthetnek
A Variety információi szerint a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb sorozata visszatér.

Szerző
Megvan az Eurovíziós Dalfesztivál 2020-as, 41 induló ország listája.

De Niro közleményben köszönte meg a színészcéh elismerését, mint fogalmazott, megtiszteltetésnek tekinti, hogy egy olyan szervezet díját veheti át, amelynek 50 éve a tagja.

Az aukció 208,9 millió dolláros összbevétellel zárt.

A hely üzemeltetőit egyelőre nem tudták megmondani, mi lesz a Kazinczy utcában található területtel.

Marosi Zsófia, a Dobó Katalin Gimnázium tanára elmondta, túlzás, hogy tananyagról lenne szó, inkább csak a gondolkodásra késztetés.

Hiába hozott a médiavállalatot helyreigazításra kötelező jogerős ítéletet a bíróság, mert a TV2 nem tett eleget az ítéletben foglaltaknak, nem közölte azt.

A zene univerzális nyelv, amit a világon mindenhol értenek. Pontokba szedtük, miért jobbak a klubkoncertek a fesztiválkoncerteknél.

A 83ves rendező azért perelte be az Amazont, és követelt tőle több mint 68 millió dolláros (19 milliárd forint) kártérítést, mert szerződésük ellenére a stúdió nem forgalmazta az A Rainy Day in New York című filmjét.

A rendezvény fókuszában a 85 éve született Nepp József áll.
