Georgiában kinyitott egy középiskola, majd pár nap múlva be is zárt a koronavírus miatt
Georgia kormányzója, Brian Kemp megtagadott egy olyan országos rendelet kiadását, amely a maszkokat kötelezővé tenné az iskolákban.

Szerző
Georgia kormányzója, Brian Kemp megtagadott egy olyan országos rendelet kiadását, amely a maszkokat kötelezővé tenné az iskolákban.

Nyomárkay az ELTE Szláv Nyelvtudományi Doktori Programjának alapítója volt.

A tavaly télen bejelentett szünetet követően, azonban az énekes feleségével egy idillikus családi kör megalapítására és annak pillanatainak élvezésére törekszik.

A stáb egyik tagja tálalt ki a kulisszák mögött zajló eseményekről.

A távol-kelet destabilizálásáért volt felelős az édesapja.

Visszatérnek a képernyőre a kedvenc bábfigurák.

Ma már Los Angeles-ben él, a The Communications Bureau büszke alapítója, aki elképesztő és igencsak megpróbáltató utat járt be annak érdekében, hogy előkelő helyet szerezhessen magának a szakmájában.

A két felhasználó közti vita július 9-én kezdődött

A műsorvezető ellen bántalmazás miatt eljárás folyt, emiatt elvesztette a munkáját.

A The Guardian riportja részletes választ ad a még mindig gyakran előforduló áldozathibáztató kommentelőknek is.
