A veje, Tiborcz István balatoni luxusbirtokán fotózkodott Orbán Viktor
Korábbi drónfelvételek lehetnek támaszok ennek kiderítésére.

Szerző
Korábbi drónfelvételek lehetnek támaszok ennek kiderítésére.

Bár soha nem értek el igazi populáris sikereket, világsztárok rajongtak az együttesért.

Pszichológusai nélkül, állítása szerint, most nem lenne itt.

Belső fórumokon az elmúlt napokban mindketten világossá tették szándékukat.

A szövetség úgy véli, hogy a demokratikus nyilvánosság fennmaradása közérdek.

A vetítéssorozatot a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál animációs válogatása zárja augusztus 21-én.

Az elismert közgazdászok által alapított gazdasági blog közleménye szerint a „munkaközösség kényszerű megszűnése egész Magyarország számára veszteség.”

A folyamat jelenleg is tart.

Azt is elmondta, mi lett volna, ha nem mondanak fel.

„Az Index ellen tudott állni a fizetett kormánypropagandának” – mondta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.
