Trump átveszi az ellenőrzést a koronavírusos beteg adatok felett
Donald Trump amerikai elnök már korábban is jobban megmerítkezett az egészségügyi kérdésekben, mint kellett volna.

Szerző
Donald Trump amerikai elnök már korábban is jobban megmerítkezett az egészségügyi kérdésekben, mint kellett volna.

Az Összeesküvés Amerika ellen megdöbbentően aktuális közéleti kérdést feszeget.

Repülő vodkásüveg és higító, levágott ujjak, nem létező monoklik – az egész világ beláthat a két temperamentumos színész mozgalmas házasságába.

A neves szerzők és gondolkodók nézőpontját is illene figyelembe venni.

„Van pénzünk, ráadásul nagyon sok, amelyre most égetően szükség van és az elkövetkező években szükség is lesz, ahogy világunk felépül a válságból.”

Amerikában elkezdték szigorúan venni a maszkviselést, még Donald Trump is kénytelen volt nyilvánosan viselni.

A Hold feltehetőleg a Föld magjával körülbelül egy időben alakult ki.

Középen mégis találkozik a kormány és a főváros a főpolgármester szerint.

Bemutatunk öt tehetséges fiatalt, akikről még biztosan fogunk hallani a közeljövőben.

Az Ocho Macho szerint nem a vírus fog irtani, hanem a politika.
