A novemberi választások óta forr a levegő Mianmarban. A Nemzeti Liga a Demokáciáért párt nyeresége után a Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés pártját támogató katonaság választási csalásra hivatkozva erőszakkal átvette az irányítást az országban.

A mianmari történelem ismétli önmagát

Nem ez az első alkalom az országban, hogy katonai puccsra kerül sor, írja az Al Jazeera. Az 1990-es választást, melyet szintén a demokrata párt nyert meg, a mostanihoz hasonló események követték. Aung Szan Szú Kjit akkor évekig házi őrizetben tartotta Mianmar hadserege, és 2012-ig nem is indulhatott újra a választásokon. Egyébként a mai napig fontos szerepe van a mianmari politikában a katonaságnak, alkotmányba van foglalva, hogy a parlamenti helyek negyede automatikusan nekik jár.

A hadsereg támogatói szerint elcsalták a tavaly novemberi választásokat, de ezt a választási iroda cáfolja. A demokrata politikusak, köztük Mianmar Nobel béke-díjas politikai vezetőjét, Aung Szan Szú Kjit és szövetségesét, Win Myint államfőt is őrizetbe vették, a renguni nemzetközi repteret, lezárták, mostanra pedig az internetet is kikapcsolták az országban. Egy éves szükségállapotot rendeltek el. Most tanárok, egészségügyi dolgozók és a demokrata pártot támogató lakosok tüntetnek az őrizetbe vett politikusok szabadon engedéséért.

Mianmar: A puccsellenes tüntetések egyik jelképe a három ujj felmutatása

Motorosok emelik magasba kezüket Daweiben, hogy így jelezzék, nem értenek egyet a hadsereg drasztikus intézkedéseivel.

Mianmar Tuntetes Puccs Katonasag Jelkep Motor Nap Fotoja
/ Fotó: Dawei Watch / Reuters / A Puccs Ellenes Tüntetések Egyik Jelképe A Három Ujj Felmutatása

Vörös szalaggal a mianmari demokráciáért

Több ezer kormányzati dolgozó vesz részt az országos sztrájkban.

Mianmar Tuntetes Puccs Katonasag Jelkep Lanyok Szalag Nap Fotoja
/ Fotó: Maung Lonlan / Epa / Vörös Szalaggal A Mianmari Demokráciáért

Békés tüntetésekkel jelzik, nem értenek egyet

Egészségügyi dolgozók tüntetnek a mianmari demokráciáért a Naypyitaw kórházban.

Mianmar Tuntetes Puccs Katonasag Jelkep Korhazi Dolgozok Nap Fotoja
/ Fotó: Maung Lonlan / Epa / Békés Tüntetésekkel Jelzik, Nem Értenek Egyet

Yangon Egyetem tanárainak egyesülete is tiltakozik

Maga Aun Szan Szú Kji szólította fel támogatóit, hogy vonuljanak utcára a demokráciáért.

Mianmar Tuntetes Puccs Katonasag Jelkep Egyetemi Tanarok Nap Fotoja
/ Fotó: Getty Images / Yangon Egyetem Tanárainak Egyesülete Is Tiltakozik

Blokkolták az internetet

Mianmar hadserege elrendelte az internet kikapcsolását, hogy megakadályozza az online aktivisták tevékenységeit.

Mianmar Tuntetes Puccs Katonasag Jelkep Utcai Lakossag Nap Fotoja
/ Fotó: Afp / Getty Images / Blokkolták Az Internetet

A demonstrálók fazekakat és lábasokat ütögetnek tiltakozásuk jeléül

A hadsereg az államhatalmat a junta, azaz a puccsot irányító katonák kezébe adta, ideértve a jogalkotási feladatokat is, az egyéves rendkívüli állapot ideje alatt.

Mianmar Tuntetes Puccs Katonasag Jelkep Zaj Tanyer Fem Dob Nap Fotoja
/ Fotó: Getty Images / Az Demonstrálók Fazekakat És Lábasokat Ütögetnek Tiltakozásuk Jeléül

Egy helyi lakos fémtálakkal csap zajt a yangoni tüntetésen

A hétfői puccs óta legalább 147 embert vettek őrizetbe, köztük aktivistákat, törvényhozókat és Aun Szan Szú Kji megbuktatott kormányának tisztviselőit.

Mianmar Tuntetes Puccs Katonasag Jelkep Zaj Tanyer Forgalom Nap Fotoja
/ Fotó: Getty Images / Egy Helyi Lakos Fémtálakkal Csap Zajt A Yangoni Tüntetésen

Égő fényképekkel tiltakoznak

A tüntetők elégették Min Aung Hlaing, a hadsereg főparancsnokának portréját Mandalayban. Az aktivista politikájáról ismert északi városban a rendőrség feloszlatta az Orvostudományi Egyetem előtt tiltakozó 20 embert, akik közül hármat letartóztattak.

Mianmar Tuntetes Puccs Katonasag Jelkep Fenykep Tabornok Egetes Nap Fotoja
/ Fotó: Kaung Zaw Hein / Sopa Images / Rex / Shutterstock / Égő Fényképekkel Tiltakoznak

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

301-es parcella nagy imre 1956 horvath erno kiallitas fotokiallitas

NÖRI: fotókiállítás mutatja be a 301-es parcellát

“Nemcsak a kiállítás, maga a Nemzeti Gyászpark is figyelmeztető jel számunkra, és a mi feladatunk, hogy azok számára is az legyen, akiknek 1989 nem volt az életük része, és már csak a történelem egy jelentős pillanataként tanulnak róla.”