Cenzorok helyett korosztályi besorolást elbíráló testület az olasz filmeknél
„Eltöröltük a filmek cenzúrázását. Végleg megszűntek azok az ellenőrzések és intézkedések, amelyek révén az állam beleszólhatott a művészi szabadságba” – jelentette be április 5-i közleményében Dario Franceschini kulturális miniszter.
Az olasz filmes cenzúra szinte egyidős a mozi elterjedésével Itáliában. Az 532-es rendelet több mint száz éve, 1914 óta volt érvényben Olaszországban, és olyan híres filmeket is rendezőket is ellehetetlenített, mint Bernando Bertolucci Utolsó tangó Párizsban című Oscar-díjra jelölt alkotása, írja a The Guardian.
Mostantól fogva nem lehet majd betiltani az olasz mozikban az új filmek bemutatását, illetve vallási vagy erkölcsi alapon megvágni az eredeti alkotásokat. Ezek után a filmkészítőknek annyi dolguk marad, hogy a forgalmazóknak vagy a producereknek kell meghatározniuk a korosztályi besorolást azon filmek esetében, amelyeket mozikban mutatnak be. A besorolás helyességét egy 49 fős, filmes szakemberekből, pedagógusokból, szociológusokból, jogászokból, szülői szervezetek képviselőiből és környezetvédőkből álló testület fogja elbírálni.
Meztelen fotó az Instagramon? A képzőművészek már tudják a cenzúra elkerülését
Számos képztőművész megélhetése múlik azon, hogy ne tiltsák le őket a közösségi oldalak.
Kapcsolódó cikk
Olaszországban többszáz filmet cenzúráztak az elmúlt évszázadban, főleg politikai, erkölcsi és vallási okokból. Emlékezetes a Nuovo Cinema Paradiso egyik jelenete, amely nagyon érzékletesen mutatja be, hogyan vágatta ki a szicíliai falu papja a csókjeleneteket a legújabb filmekből a második világháború utáni években.
Censura
Y así con los curitas..
A legnagyobb port Bernardo Bertolucci 1972-ben készült Utolsó tangó Párizsban című alkotásának betiltása kavarta. A cenzúratörvényre hivatkozva pornográfia vádjával nem vetíthették az olasz mozik, három kivételével minden kópiáját meg kellett semmisíteni, és a rendezőt a bíróság öt évre eltiltotta a közügyektől.
Több mint 10 ezer filmbe nyúlt bele a cenzúra
„Ez egy fontos és történelmi lépés az olasz filmipar számára. Nagyon ideje volt már”
– jelentette ki Elena Boero producer. Néhány filmes szakember vele ellentétben azonban azt vallja, hogy létezett kedvező hatása is annak, ha a hatóság belenyúlt egy művészeti alkotásba: a cenzúrázás híre felkeltette az érdeklődést a film iránt és méginkább bevonzotta a közönséget a moziba.
A Cinecensura kutatása szerint 1944 után 274 olasz, 130 amerikai és 321 egyéb nemzetközi film esett át komolyabb cenzúrán, de összességében több mint 10 ezer filmet módosítottak valamilyen mértékben, például a Rocco és fivéreit (1960), vagy Federico Fellini műveit, a köztük Az édes életet (1960) is.
A száz év során persze jelentősen változott a cenzúra koncepciója. Kezdetben inkább politikai, társadalompolitikai indíttatásból keményvonalasan cenzúráztak, az utóbbi évtizedekben már csak pusztán formalitásnak számított az előzetes vetítés.
A legutolsó jelentősebb cenzúra az 1998-ban készült istenkáromló és groteszk Totò che visse due volte (Totò, aki kétszer élt) című filmet érte a katolikus egyház részéről.
A ma is velünk élő filmes cenzúra egyik legkirívóbb példája Kína, ahol nem csak rendszeresen megvágják a külföldi alkotók filmjeit, vagy éppen törlik az internetről a kritikus tartalmakat, de a mozikban újabban kötelezővé tették a propagandát is.
Shadowbanning, avagy tényleg titokban cenzúrázza a felhasználókat az Instagram?
Adunk néhány tippet, ha úgy érzed, az Instagram valamiért mostohán bánik a fiókoddal.
