Kevés dokumentumfilm készül, amely beleég az emberbe, és nem hagyja nyugodni. Tuza-Ritter Bernadett átlépte a komfortzóna láthatatlan határvonalát, amelynek köszönhetően ma eggyel kevesebb rabszolga él hazánkban. Az Egy nő fogságban című dokumentumfilmjével egyet szeretne: mozduljunk már meg!

Hirdetés

ContextUs: Az Egy nő fogságban képsorai Budapesten, napjainkban forognak. Egy asszonyt mutatnak, akit rabszolgaként tartottak fogva és dolgoztattak. A dokumentumfilmmel kapcsolatban megjelent cikkek alapján sokakat megdöbbentett a modernkori rabszolgasággal való szembesülés. Miért fordítják el sokan a fejüket a bajba jutott emberektől, akiknek segítségre lenne szükségük?

Először szembesülni kell azzal, hogy ez a jelenség mindenhol előfordulhat. Mindenki azt hiszi, hogy ahol ő él, ott nem. Másrészt, utána fel kell tudni ismerni. Például csomó embert, akik koldulnak, erre kényszerítenek, tehát nem önszántukból választják ezt az életmódot. Ebbe bele sem gondolunk.

Észrevettem, amikor különböző országokban jártam, hogy minél inkább keletebbre megyünk, annál nagyobb az áldozathibáztatás, és annál kevésbé akarnak foglalkozni egy ilyen problémával.

Gondolom azért, mert több problémájuk van az embereknek. Amíg a saját gondommal vagyok elfoglalva, addig nem akarok más bajával foglalkozni. Szerintem ez viszont egy kölcsönhatás. Ha elkezdek más gondjával foglalkozni, az megtérül.

A fő cél a segítés és a tájékoztatás / Fotó: Mafab

ContextUs: Mennyire lepett meg, hogy rabszolgasággal találkoztál? 

Főleg Maris (a film főszereplője) arca kezdett izgatni, de arra nem számítottam én sem, hogy mibe nyúltam. Az a durva, hogy a jelenség bennem sem tudatosult, hiába tudtam róla előtte. Ismertem a Csicska című filmet (Till Attila 2011-ben készült rövidfilmje – a szerk.), és dolgoztam Hajdu Szabi Délibáb című filmjében, ami szintén egy ehhez hasonló szituációról szól, mégis fikció maradt a számomra. Persze hallunk róla híreket. A különbség, hogy ki az, akit megérint és ki az, akit nem.

ContextUs: Eléggé abszurd, hogy a filmben látszik, ahogy Maris keze be van kötve, tehát veri a háziasszony. Érthető, hogy ezt is fontos volt megmutatni. De éreztél késztetést, hogy megakadályozd? 

A filmben nem látod soha, hogy verik. Előttem sem verték meg soha. Abban a pillanatban felálltam volna, és leállítom a kamerát. Ezek akkor történtek, amikor én nem voltam ott.  A filmet úgy vágtam meg, hogy az ember azt érezze, mintha minden előtte történne. Ez volt a cél. Kérdésként az merült fel, hogyan tudom láttatni, milyenek valójában, és ehhez mit kell felvennem, hogy közben a vágószobában össze tudjam állítani a valóságot.

ContextsUs: Mennyire jártad körbe Maris környezetét? Beszéltél például a szomszédokkal, hogy vajon tudják-e, mi zajlik a közvetlen környezetükben?

Nem, nagyon fontos volt, hogy senki ne árulja el Marist. Tudtam, hogy szégyelli a helyzetét, ezért senkinek sem akartam olyan dolgokról beszélni, amelyekről ő nem szeretett volna. Vele beszélgettem, meg egy-két helyről tájékozódtam, hogy mi is zajlik itt valójában.

Maris, aki ma már szabadon él / Fotó: Magyar.film.hu

ContextUs: A filmben nem látszik a háziasszony, Eta, aki fogva tartja Marist. Vele hol és hogyan ismerkedtél meg?

Erről részletesen nem beszélhetek, ez volt a megállapodás. Futólag találkoztam vele még évekkel ezelőtt, pár órára, ahol jelen volt Maris is. Akkor lettem figyelmes az arcára. De akkor el is engedtem, nem vettem észre semmi gyanúsat. Néhány évvel később kerestem csak meg Etát, amikor filmet szerettem volna forgatni egy emberről.

ContextUs: Amikor egy ilyen történettel megismerkedik az ember, előjön a düh, ami többek között a tehetetlenségből fakad. Miután elkészült a végleges vágás, mi volt a fő célod a munkáddal?

A fő célom az volt, segítsünk az áldozatokon. Bennem igazi düh nem fogalmazódott meg, mert mindig fontosabbnak tartottam segíteni. Amikor ezt a filmet forgattuk, végig ez lebegett a szemünk előtt. Olyan hatást szerettünk volna elérni, ami után az emberek kicsit megmozdulnak, és elkezdenek nyitott szemmel járni, hogy észrevegyék azt, akinek segítségre van szüksége. Persze nem titkolt szándékom volt, hogy a rendszer is megmozduljon.

Egy nő fogságban: A modernkori rabszolgaság jelensége nem egyedi és elszigetelt – Kampányt indítanak a film alkotói

Az 52 éves Maris tíz éve szolgál fizetés nélkül egy magyar családot. A méltóságától és jogaitól megfosztott nő évek óta maradékot eszik és egy kanapén alszik, engedély nélkül nem hagyhatja el a házat. A díjnyertes Egy nő fogságban film alkotói az emberkereskedelem ellen indítanak kampányt. egy nő fogságban film

ContextUs: Magyarország a szociális segítség terén nem áll a helyzet magaslatán, ez a filmből is kiderül. Hogyan lehetne érdemi változást elérni most, hogy elsőkézből láttad, min mennek keresztül azok, akiket fogva tartanak?

A legfontosabb az lenne, hogy az áldozat fejével is gondolkodjunk. Elvárjuk, hogy megtaláljon egy telefonszámot az interneten, miközben nincs internet-hozzáférése és telefonja. Az is nehéz, hogy nem jut el hozzájuk a segítség híre, hogy egyáltalán létezik számukra segítség, és ha el is jutna, akkor sem biztos, hogy lenne bátorságuk lépni. Ha mégis, akkor pedig gyakran olyan szűrőn kell átmenniük, ami nem teljesen felel meg a valóságnak.

ContextUs: Lelkileg nehéz leforgatni egy Mariséhoz hasonló történetet, elvégre egy ember sorsáról beszélünk, aki alól kihúzták a talajt. Miután nem forgott a kamera, milyen érzések kavarogtak benned?

Nagy megkönnyebbülést éreztem, amikor a forgatás véget ért. Végig bizonytalan voltam, hogy az a sok energia, amit ebbe belefektetek, megtérül-e valaha. Ezt arra is értem, hogy Maris megszabadul-e ettől a helyzettől.

Nagyon jó érzés volt, amikor biztonságba került, ráadásul sikerült leforgatnom a filmet.

Az utómunka ilyen szempontból könnyebben ment. De érzelmileg is belekerültem, és elsősorban már emberként voltam ott, nem filmesként.

ContextUs: Egyesek szerint a dokumentumfilm is fikció, vagyis a valóságot nem lehet úgy bemutatni kamerán keresztül, ahogy az a valóságban létezik, mert benne van a rendező, a vágó látásmódja, értelmezése. A saját filmeddel kapcsolatban ezt mennyire érzed relevánsnak?

Szerintem az magától értetődő, hogy ha ott egy kamera, akkor más történik előtte, mint azon kívül. Nem nagyon foglalkoztam ezzel, műfajilag érdekelt, hogy megfigyelő filmet készítsek, ne legyen köztem és a szereplő között interakció. De amikor azt láttam, Maris hozzám szeretne beszélni, akkor úgy gondoltam, hogy miért ne. Előtte nem láttam sok dokumentumfilmet, nem volt viszonyításom, hogy mit csinálok szabályszerűen és mit nem. Szerintem etikátlan lett volna nem reagálni az ő helyzetére.

ContextUs: Maristól elhangzik egy kulcsmondat: „erős vagyok, csak legyen mellettem valaki”. Éreztél valamilyen nyomást, hogy itt egy ember, akiben reményt ébresztettél, ezért már nincs megállás?

Igen, abszolút. Nagyon sokszor abba akartam hagyni ezt a filmet, mert nehéz volt kimenni a házhoz. De pont az emberi oldala vitt vissza mindig. Belevágtam valamibe, valaki elkezdett hozzám kötődni, nyilván én is hozzá. Efölött nem szabad szemet hunyni. Arról fogalmam sem volt, mit csinálok, ha nem szökik meg, de az nem volt opció, hogy olyan filmet mutassak be, amiben rabszolga marad. Etikátlan lenne valakinek a szenvedéseit két órán keresztül megmutatni, majd elköszönni tőle.

Maris / Fotó: 444

ContextUs: Nemrég kampányt is indítottatok a rabszolgasorban élők megsegítéséért.

Fontosnak tartottuk, hogy informáljuk az embereket arról, hol van a segítség. Ezért a honlapunkon (www.awomancaptured.com) elérhető mindenféle információ az emberkereskedelemről. Arról, hogy mit is jelent ez pontosan, ki az áldozat, ki az elkövető, mit lehet tenni ellene. Ezt szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni.

Létrehoztuk a SZABAD ÉLET Facebook oldalt is, ahol konkrét bejelentést is lehet tenni.

Az oldal mögött szakemberek állnak, akik konkrét segítséget tudnak nyújtani az áldozatoknak. Till Attilával szervezünk egy adománygyűjtő vetítést a Trafóban, május 20-án. Az áldozatok megsegítésére szeretnénk gyűjteni. Tájékoztató anyagokat készítünk, amelyeket országosan is terjeszthetünk, hátha sokakhoz el tud jutni a segítség híre.

CV 

Tuza-Ritter Bernadett 1981-ben született. 2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziós vágó szakán. 2014 és 2016 között elvégezte a dokumentumfilm-rendező mesterképzést Almási Tamás és Kékesi Attila osztályában. Több magyar filmben (Valami Amerika 2, Aglaja, Terápia, Hacktion) vágóként, szkriptesként működött közre. Dokumentumfilmes felvételijéhez egy ember életét kellett bemutatnia 5 percben. Ez vezetett az Egy nő fogságban című nagysikerű, egész estés dokumentumfilm elkészítéséhez. Eszébe jutott, hogy évekkel a felvételi előtt találkozott egy nővel, aki idősebbnek nézett ki a koránál. Ez a nő volt Maris, aki ma már szabadon él Bernadettnek köszönhetően. A film megjelenését követően számos díjat, köztük a Magyar Filmdíjat és a Magyar filmkritikusok díját is megkapta, valamint az Európai Filmdíj legjobb dokumentumfilm kategóriában jelölték.

A film hivatalos előzetese alul tekinthető meg:

EGY NŐ FOGSÁGBAN / hivatalos előzetes (12)

EGY NŐ FOGSÁGBAN – Tuza-Ritter Bernadett filmje Az 52 éves Maris tíz éve szolgál fizetés nélkül egy magyar családot. A méltóságától és jogaitól megfosztott nő évek óta maradékot eszik és egy kanapén alszik, engedély nélkül nem hagyhatja el a házat. Éjszakánként egy gyárban dolgozik, fizetését le kell adnia.

Hirdetés