8 jel, hogy a tested segítségért könyörög
S néha bizony segítségkérő jeleket küld számunkra, melyeket, ha figyelmen kívül hagyunk, egészségügyi gondokhoz vezethetnek.

A kiterjesztett valóság egyre elterjedtebb. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy úgy nyisd ki az ajtót, hogy a jelszót egy virtuális billentyűzeten gépeled be, amit csak te láthatsz. De használhatod szórakozáshoz is, például játszhatsz rajta olyan játékokat, mint a biliárd, és láthatod a golyók pályáját az asztalon.
Az egyik legkönnyebb módja, hogy a hormonháztartásodat egyensúlyban tartsd, ha változtatsz az étkezési szokásaidon. Ehhez kerüld az előre csomagolt élelmiszereket, és mindig ellenőrizd a címkét a terméken! Keress a helyi piacon termelőket, akiktől bio élelmiszereket tudsz vásárolni.
A légi marsallok inkognitóban repülnek, és szükség esetén megnyugtatják a zavart keltőket, vagy ártalmatlanná tesznek akár egy terroristát is. Az USA-ban, Franciaországban, Kanadában és sok más országban légi marsall szolgálat működik, erről még film is készült.
Minden munkának meg van az előny és hátránya is.
Köztünk élnek a hétköznapok hősei.
Ha gyerekvállalásról gondolkozol nem árt ezeket átolvasnod.
Valóban a házasság lehet igazán humoros.
Ezektől a bejegyzésektől biztos, hogy összezavarodsz.
Ezekről a tényekről még biztos, hogy nem hallottál.
Rengeteg jó hatással van a hosszabb ideig tartó szoptatás, köztük immunrendszer erősítéssel is jár, sőt még az agyfunkciókra is pozitív hatással van.
Az évek alatt sokat változtak ezek a színészek is, miközben a Trónok Harcát forgatták.
Mindenki szeretné, hogy minél egészségesebb legyen a babája. De gondoltad volna például, hogy nem egészséges ha egyből megpróbáljuk megetetni babát ha sír?
Bizony vannak hátulütői is az internetes vásárlásnak akármennyire is kényelmes.
Lehet, hogy ezek a képek után, jobban fogsz tudni dönteni arról, hogy mit érdemes a neten vásárolni.
Az esti alvásunk alatt, nem csak pihen a testünk, hanem sok más dolog mellett, még a méregtelenítést is végzi ilyenkor.
Autóbaleseteknél a legtöbb haláleset oka nyak vagy gerincsérülés. Alapvető elsősegély nyújtási módszereket ismerni létfontosságú.
Elképesztő dolgok, helyek vannak a világunkban. Ezekről szóló fotósorozatot szedtünk össze nektek.
Cipő nélkül járkálni csökkenti a stresszt, és löketet ad olyan belső rendszereinknek, mint a légzés, a vér oxigénellátása és a pulzus.
A társas kapcsolatok segítik a betegségekből való gyorsabb felépülést.

A régiségek gyűjtése nemcsak hobbi, hanem életstílus is lehet, különösen a világsztárok számára.
A modern világban egyre több nő tölt be vezető szerepet a különböző iparágakban, illetve politikai és társadalmi területeken egyaránt. Sikerük sokakat inspirál, és felveti a kérdést: vajon mi a titkuk?
Somogyi Dia őszintén vallott gyógyíthatatlan betegségéről a Három igazság legújabb epizódjában. Az állapot, amely miatt az egykor népszerű televíziós műsorvezető két évvel ezelőtt visszavonult a képernyőtől, teljesen átalakította az életét.
Gyászba borult egész Komárom, miután másfél héttel ezelőtt meghalt a város egyik kedvenc tanítónője. A pedagógus autóját egy terepjáróval tarolta le egy szlovák állampolgárságú férfi.