Merer, az egyiptomi építőmester 4600 éve papiruszon vezette a Kheopsz-piramis építési naplóját
Akkurátusan feljegyezte, hogy melyik nap hol és mit dolgoztak az emberei, valamint megdőlt az a mítosz is, hogy az egyiptomiak nem hajóztak.

Szerző
Akkurátusan feljegyezte, hogy melyik nap hol és mit dolgoztak az emberei, valamint megdőlt az a mítosz is, hogy az egyiptomiak nem hajóztak.

A jegyekből származó bevétel pedig teljes egészében a Kvennaathvarfidet, egy nőket támogató jótékonysági szervezetet illet majd.

Elterjedt az az elgondolás is, miszerint a társadalmi élet számos színterét függetleníteni kellene.

Aidan Szalahova szobrász szerint ma nem csak Oroszország, hanem az egész világ is kevésbé szabad, mint a ’90-es években.

A lap kérése ellenére azonban csak emiatt nem ejti a bíró ellenük a rágalmazás vádját.

A legtöbbet, 14 milliárd forintot az Emmy-díjas The Alienist (TNT) című amerikai drámasorozat második évadára, az Angel of Darkness-re költöttek Magyarországon.

Többek úgy vélik az alkotás Istenkáromló, keresztényeket megalázó szenny.

A múzeum speciális látogatási útvonalakat tervezett meg úgy, hogy minél kevesebb ember gyülekezzen egy helyen.
