Rendszerint az összes színház hagy néhány premiert késő tavaszra is, hogy kielégítse az újdonságra szomjazó nézői igényeket. Nézzük, miket érdemes várni 2019 első felében!
Összesen öt olyan (2018-ban bemutatott) darabot láttam, amelyek annyira belerántottak a saját, kitalált világukba, hogy akármikor újranézném őket. Nézzük a rangsort!
A legfrissebb Brecht-rendezéséről, az egyetem kertjébe megálmodott előadásáról, valamint a magyar színházi élet lehetőségeiről és lehetetlenségeiről beszélgettünk.
Pályáját vidéken kezdte, a következő évadtól kezdve azonban visszatér a fővárosba. Az iskolai évekről, a Szegeden töltött időről és az egyre népszerűbbé váló Sztalker Csoportról beszélgettünk.
A színház valódi erejét a Zsótér Sándor által rendezett színművészetis vizsgaelőadásokban érzem meg igazán. Színészeit a kőszínházi előadásaiban is egyedülálló módon vezeti, amikor azonban vizsgaelőadást rendez, a tanítást egy új szintre emeli.
Halbelsőségek, vérben áztatott pénz, megrázó történetek: röviden ez a The Walking Forest. Ezt azonban akkor még nem tudjuk, amikor belépünk a performansznak otthont adó hatalmas térbe.
Vannak, akik élményre vágynak: színházat akarnak látni, sőt, annak részei akarnak lenni. Erre Boross Martin is rájött. Ennek fényében hozta létre a Stereo Akt alkotócsoportot és így született meg a Promenád című előadásuk is.
Az eddig megjelent drámái, három verseskötete és számos színpadi szövege után megjelent Závada Péter legújabb, Je suis Amphitryon című drámája. A ContextUs második születésnapja alkalmából, kötetbemutató-jelleggel erről a szövegről és az ebből készülő előadásról beszélgettünk Petivel, valamint arról, hogy mit gondol a kortárs magyar színházról.
Az idén 9. alkalommal megrendezett Szín-Tár elsődleges missziója, hogy összehozza a magyarországi és a határon túli magyar színművészeti egyetemek hallgatóit. Erre öt nap állt rendelkezésre, amelyek során öt különböző egyetem színinövendékei mutatták be vizsgaelőadásaikat.
Mundruczó Kornél nem csak magyar, de nemzetközi vizeken is ügyesen evez a siker felé. A kortárs alternatív magyar színházi életben ő az egyetlen olyan rendező, aki képes és hajlandó is a társadalmi, hétköznapi és színházi konvenciókat feszegetni. Kritika a Proton Színház Látszatélet című előadásáról.
Jean Genet-t kevesen ismerik Magyarországon. A Balkon előadást (Bognár Róbert fordításában: Az Erkély) még kevesebben. Genet műve egyáltalán nem érdemeli meg, hogy húszévekre a fiók alján pihenjen, érintetlenül.
A Pintér Béla és Társulata előadásokra szinte lehetetlen jegyet kapni. Hogy mi ennek az oka? Pintér Béla a legismertebb kortárs magyar drámaíró, aki olyan szüzsék köré épít történeteket, amikre ma mindenki kíváncsi: politika, korrupció, rasszizmus, kirekesztés stb. Olyan folyton telt házas darabokról beszélünk, amikről mindenki ódákat zeng, így nem csoda, hogy hatalmas elvárásokkal ültem be a Szívszakadtig című előadásukra.
Csúnya világban élünk. Csúnya emberekkel vagyunk körülvéve. Mi is csúnyák vagyunk, kívül-belül. Ha ezekkel nem lennél tisztában, hát a soliloquor verseit olvasva egészen biztosan tudatosul benned. Nézz körbe és nézz magadba – ez a kötet előrevetített tanulsága.
William Shakespeare királydrámái annyira menők (és egyesek szerint örök értékűek), hogy Friedrich Dürrenmatt is úgy vélte, 1968-ban is érdemes a János király szövegéhez nyúlni. A saját, 20. századi körülményeihez alakította azt – így lett Shakespeare tragédiájából egy politikai komédia. Ezt a néhány évtizeddel ezelőtt született művet vette elő a Szegedi Nemzeti Színház, és próbálta újra átdolgozni. Egy biztos: Keszég László János királya messze áll mindkét említett etalon-drámától és azok koncepciójától.
Forgács Péter nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy Nádas Péter Saját halál című elbeszéléséből készít filmet. A történet maga páratlan, de annak filmvászonra való adaptálása hatalmas kihívás. A film rendezőjének többé-kevésbé sikerült eleget tennie a nézők elvárásainak. Gyakorlatilag, ha elcsípünk egy vetítést, egy két órán át húzódó, soha véget nem érő önanalízist láthatunk és hallhatunk.
Beaumarchais hasonló címet viselő drámája nyomán született a Nemzeti Színház idei második bemutatója: a Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke. Mivel egy 18. században íródott, akkor is játszódó történetről van szó (ami ráadásul operaként vált ismertté!), jogosak lehetnek a fenntartások, amikkel beülünk a nézőtérre: biztos hosszú lesz, vontatott lesz, és erőltetett humorú.
