Malkovich maszkjai és a kettős valóság – Szabó T. Anna és Dragomán György tárlatvezetése a Műcsarnokban

Malkovich maszkjai és a kettős valóság – Szabó T. Anna és Dragomán György tárlatvezetése a Műcsarnokban

Sandro Miller fotógráfus ki akart gyógyulni a gyilkos kórból. Vissza akart adni valamit mentorainak és azoknak a fotóművészeknek, akik hatással voltak rá. Újra elkészítette a nagyszerű mesterek ikonikus, világszerte ismert vagy kevésbé ismert fotóit. Ehhez egyetlen alanyt választott: barátját és múzsáját, John Malkovich-ot. A Malkovich Malkovich Malkovich | Tisztelet a kamera mestereinek kiállítás exkluzív tárlatvezetésén jártunk. Guide-unk Szabó T. Anna költő, műfordító és Dragomán György író, műfordító volt.

Főhajtás a mesterek előtt

A kiállítás ötlete szenzációsan jó, összetett élményt nyújt. Egyfelől meghatóan személyes: Sandro Miller javarészt autodidakta módon, a nagy elődök (pl. Irving Penn) munkáinak és fotográfiai albumok tanulmányozásával sajátította el a fényképezés tudományát. A megrendelésre készített reklám- és divatfotók mellett szerzői képek sokaságával maga is a nagy művészek sorába emelkedett. Az élet végességével való szembesülése, a szakma iránti alázat és a még tenni akarás motiválta őt a rákkal való megküzdésben. Betegsége alatt dolgozta ki a kamera mesterei előtt tisztelgő projektjét, amit aztán gyógyulása után végrehajtott. Még halála előtt le akarta róni tiszteletét azon fotográfusok előtt, akik alakították pályáját, akiktől tanult, akik inspirálták. A mesterek sora hosszú, köztük van Diane Arbus, a magyar származású André Kertész, Alberto Korda, Dorothea Lange, Annie Leibovitz, Robert Mapplethorpe, Herb Ritts.

Sandro Miller: Malkovich Malkovich Malkovich / Tisztelet a kamera mestereinek / Dragomán György és Szabó T. Anna tárlatvezetése a Műcsarnokban / Fotó: Nyirkos Zsófia

Ennek kapcsán Szabó T. beszélt az irodalom és a művészet terápiás hatásáról. Miller a rákból akart kigyógyulni, amikor belekezdett a projektbe. A munka mint cél, a kitűzött feladat mint a további létezés értelme és a tiszteletadás iránti vágy komoly erőt adhatott neki a betegségből való kilábalásához.

Újrateremtett ikonok

Másfelől az emblematikus fotók alanyai előtti tisztelgésről is szó van. Miller képein újra megjelennek a nagy mesterek által megörökített személyek. Látunk itt fotókat Malkovich közvetítésével Marilyn Monroe-ról, Stravinsky-ről, Andy Warholról, Hemingway-ről, egy nehézsorsú, menekült anyáról vagy egy indiánról. 

A kérdés, hogy az egykor ikonokat látjuk-e vagy a színészt, ahogyan újraformálja őket.

Nagyon izgalmas dolgokra kérdez rá a kiállítás. A fotó vajon az igazságot örökíti meg? A pillanatfotó talán igen, ami nincs beállítva, egyszerűen csak elkapja a pillanat varázsát vagy éppen drámaiságát, nevetségességét, máskor meghatottágát. A reprodukált képek azonban gondosan, jó előre megtervezett, precízen végrehajtott utánzásai, hosszas folyamat eredményeként létrejövő újra gyártásai az eredetiknek. De vajon ami elkészül, az milyen lesz? Megfoszthatjuk-e eredetiségétől csak azért, mert korábbiakat reprodukál? Vagy ez egy új minőség, más síkon értelmezhető eredetiség lesz? Valaki később megint újragondolhatja, újrateremtheti. Biztosan hamis-e a beállított, megkonstruált kép, vagy az adott pillanat mindig szükségszerűen igaz, akkor, amikor készül?

Sandro Miller: Malkovich Malkovich Malkovich / Tisztelet a kamera mestereinek / Dragomán György és Szabó T. Anna tárlatvezetése a Műcsarnokban / Fotó: Nyirkos Zsófia

A házaspár tárlatvezetésében is felvetődött, hogy amit látunk, az mennyire valóság, mennyiben beszélhetünk a Miller-Malkovich-képek kapcsán igazságról, eredetiségről. Mi az igazi arcunk és mi nem a valós, egyéni mivoltunk. Ehhez kapcsolódóan guide-jaink megidézték Szabó T. Anna Fulvia-verseit. Fulvia a költőnő által kitalált klasszika-filológus szupermodell, aki munkája révén bejárja a világot és közben verseket ír szabadidejében. Ezeket elküldi irodalmi lapok szerkesztőségeibe, akik közlik azokat. Közben a házaspár jókat derül azon, hogy a szerkesztők próbálják kitalálni, ki lehet az írói álnév mögött.

Malkovich, a kaméleon

Harmadik rétegként ideérthetjük a tisztelgést Malkovich előtt, aki, közhely, de így van, igazi átváltozó művész. Miller megtehette volna, hogy más színészekkel, több emberrel dolgozik együtt ezen a projekten.

Azonban a közös munka kezdetére már olyan hosszú barátság és sok sikeres kooperáció fűzte őket egymáshoz, hogy a fotós tudta, nyugodtan erre az egyetlen személyre bízhatja az összes kép elsajátítását.

És Malkovich számára nem volt lehetetlen: átalakult nővé, kisfiúvá, ha kellett, ikerlányokká, idős vagy fiatal emberekké, sztárokká és hétköznapi figurákká.

Sandro Miller: Malkovich Malkovich Malkovich / Tisztelet a kamera mestereinek / Dragomán György és Szabó T. Anna tárlatvezetése a Műcsarnokban / Fotó: Nyirkos Zsófia

Idáig is tiszteltem Malkovich színészi teljesítményét, de amit ezeken a fotókon „csinál”, az valami egyedülállóan zseniális. Annyira sikerült átlényegülnie egyes képeken, hogy saját elmondása szerint volt olyan, ami még a feleségét is megtévesztette. A nyelvöltögetős Einstein és az égnek meredő bajuszú Dalí-képek nekem igazi aztamindenit!-élményt adtak.

Tárlatvezetőink is kiemelték Malkovich perfektcionizmusát, ami mindenkinek szemet szúr, aki végignézi a pár tucat fotóból álló kiállítás képeit. Szabó T. Anna többször elmondta, hogy őt nyugtalanítják Malkovich szemei.

Valóban nagyon erőteljes a színész jelenléte a fotókon. Nekem mégsem volt ilyen érzésem.

Inkább az volt a belső rendezőelv a fejemben, hogy melyik képen látom a színész által megidézett fotóalanyt (ezek voltak az igazán döbbenetes erejű pillanatok), és melyiken inkább Malkovich-ot. A már említett Einstein-, Dalí- és Che Guevara-fotók még többszöri megtekintés után is képesek optikai csalódásnak kitenni a nézőt, annyira eltalált a gesztus, a mimika. Megtévesztő a hasonlóság, mert az adott ember személyisége, lényege nagyon erőteljesen és hitelesen átüt Malkovich maszkján keresztül.

Sandro Miller: Malkovich Malkovich Malkovich / Tisztelet a kamera mestereinek / Dragomán György és Szabó T. Anna tárlatvezetése a Műcsarnokban / Fotó: Nyirkos Zsófia

Szabó T. kiemelte a Marilyn Monroe-fotókat, hogy azok mennyire visszaadják az egykori szexszimbólum lényét. Nekem épp ellenkezőleg, ezek tetszettek legkevésbé, mert a színésznő eredeti képeken megjelenő természetes báját és sebezhető, labilis énjét nem sikerült Malkovich-nak reprodukálnia. Itt éreztem ellentmondást azzal, amit Sandro Miller több interjúban hangsúlyozott: ez a projekt nagyon komoly munka, és nem a nevettetés, a karikírozás volt a célja. A tragikus sorsú színésznőről készült fotók azonban számomra bizarr benyomást keltettek, mintha paródiáról vagy gegről lenne szó. Akkor is, ha tudom, nem ez volt a szándék.

Számomra parodisztikusnak hatottak ezek a képek, de legalábbis félresikerültnek, mert Monroe-t kiégett, öreg transzvesztitaként ábrázolták.

Malkovich interjúiban nem győzi hangsúlyozni, hogy milyen sokat köszönhetnek az őket segítő teamnek. Egy komoly csapat biztosította a maszkokat, sminkeket, parókákat, ruhákat, kellékeket stb. a nagyszabású projekthez. Ez bizonyára így van, és érződik is a fotók mögötti irdatlan mennyiségű munka, precizitás és összpontosítás. Arról se feledkezzünk meg, hogy ehhez a színészóriás edzettsége, kitartása és feladat melletti elszántsága kellett! A tökéletes fotó megszületéséig sokszor hosszú, végtelen türelemmel viselt órák telnek el.

Dragomán György lefotózta Nyirkos Zsófiát, miközben őt veszi lencse végre / Fotó: Az író hivatalos Facebook-oldala

A kamera bűvöletében

A kiállítás egy további jelentésréteget is magában hordoz: Miller fényképészet iránti elkötelezettségét, amelynek egész életét szentelte. Sandro Miller projektje egyben tisztelgés a fotográfia előtt is, amely megragadja, újraértelmezi és újrakonstruálja a pillanatot. A jó fotós oda figyel a kamera túloldalán lévő emberre is. Sokszor nincs könnyű helyzete a modellnek. Malkovich egyik interjújában mesélte, hogy Bette Davis árnyékba és cigarettafüstbe burkolódzó portréjával meggyűlt a baja. A színésznő hatalmas szemeit és erőteljes kisugárzását nehéz volt visszaadnia.

Ezzel kapcsolatban szórakoztató volt hallgatni Dragomán György sztorijait a fényképezkedés viszontagságairól. Az író szerint fárasztó tud lenni, ha fotóznak valakit, aki alapvetően nem szereti. Ezt én is át tudom érezni. Dragomán mesélte, hogy mennyire nehezére esik, amikor íróként különböző szereplésekre kérik fel, és fotózzák. Számára szokatlan volt, hogy egy író egyáltalán láthatóvá válhat, és erre a láthatóvá tételre van igény. Egy kétórás, fárasztó fényképezésnél azzal fenyegette meg a fotóst, hogy bosszúból beleírja egy művébe. A házaspár elmesélte, hogy a fenyegetést az író később be is váltotta. Derültséget okozott az is, hogy Dragomán a fotózás okozta kényelmetlenséget és feszültséget azzal vezeti le, hogy visszafényképezi az őt fényképezőt. Ezt ott, a Műcsarnokban is megtette az őket folyton kattintgató fotósokkal.

Sandro Miller: Malkovich Malkovich Malkovich / Tisztelet a kamera mestereinek / Dragomán György és Szabó T. Anna tárlatvezetése a Műcsarnokban / Fotó: Nyirkos Zsófia

Mivel konkrét fényképek reprodukálásáról van szó, bennem a koncepcióval kapcsolatban megfogalmazódott egy erős hiányérzet.

A kiállítás sokkal izgalmasabb lehetett volna, ha az eredeti fotók is ott lettek volna a „Malkovich-másolatok” mellett.

Az ikonikus, valószínűleg sokak által ismert fényképeken kívül vannak olyanok is, amelyeknek eredetije csak keveseknek evidens. Ráadásul az, ha az „eredetiket” az újra filmezett Malkovich-darabok mellé tesszük, az a formai, tartalmi, részletgazdagsági, művészi, hangulat- és érzetbeli és egyéb hasonlóságok és különbözőségek összevetésének a lehetőségét is kínálná. További jelentésréteggel gazdagíthatná az eredetiség és hamisítás, a színészi játék, a valóság és a megkreált vagy alternatív valóság, a spontaneitás és beállítottság, az igazság és hazugság izgalmas kérdésfelvetéseit.

Sandro Miller: Malkovich Malkovich Malkovich / Tisztelet a kamera mestereinek / Dragomán György és Szabó T. Anna tárlatvezetése a Műcsarnokban / Fotó: Nyirkos Zsófia

A Szabó T.-Dragomán házaspár viszonylag hosszadalmas bevezetéssel kezdte a kiállításra való ráhangolódást, a fotózást a saját, íráshoz való viszonyulásukkal párhuzamba állítva. Saját költeményeiket, novelláikat olvasták fel, személyes anekdotákkal téve színesebbé a tárlatvezetést. Kedves és szívet melengető módon beszéltek egymás munkáiról, és próbálták a saját benyomásaik mentén a képekhez illeszteni az írásaik által közvetített gondolataikat.

A kiállított fotókra viszont kevesebb figyelem jutott.  Nem is értünk körbe a kiállító térben, mikor letelt az exkluzív vezetésre szánt idő.

A tárlatvezetés Dragomán egy fekete humorral átitatott, rövid, de csattanós novellájának felolvasásával ért véget. Ebben az író megidézte a főhős első találkozását a kamerával. Amikor az újdonsült fotós a digitális fényképezőgép bűvkörébe kerül, annak varázsa teljesen beszippantja, és megszűnik számára a realitás. Már semmi más nem számít, csak a mániákus megörökítése a pillanatnak, legyen az bármilyen fenyegető vagy végzetes.

Kezdőlap > Uncategorized > Malkovich maszkjai és a kettős valóság – Szabó T. Anna és Dragomán György tárlatvezetése a Műcsarnokban

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból