Úgy volt, hogy Scarlett Johansson egy életrajzi filmben transznemű férfit játszik. A színésznő Dante “Tex” Gillt alakította volna, aki női testbe született, de férfi identitással akart élni. A hír hallatára parázs vitát robbantott ki az LMBTQ-közösség: „helyes-e”, hogy egy transznemű figurát cisz színész formál meg a mozivásznon. Johansson egy darabig állta a sarat, de végül az LMBTQ-közösség részéről érkező, szűnni nem akaró támadások hatására visszaadta a szerepet. Erről is beszélgettünk egy Berlinben élő, fiatal, transznemű nővel, aki színészi pályára készül. Beszélgetőtársunk Ónodi Adél, aki éppen Budapesten tartózkodik. Adéltól megkérdeztük, mit gondol a szerepvisszaadási botrányról. Miért nem Magyarországon él? Milyen lehetőségei vannak transzneműként a színészi világban? Tetszenek-e neki a transz filmek? És mik a tervei?
ContextUs: Amikor az interjú időpontját és a személyes beszélgetés lehetőségét egyeztettük, azt mondtad, próba után tudsz rám időt szakítani. Mesélj, kérlek, arról, mit próbálsz, milyen előadásra készülsz!
Olyan előadást próbálok, amelyik az én életemből indul ki. Műfaját tekintve voltaképpen a performansz és a monodráma között helyezhető el. Transznemű lány vagyok, a transzneműségem történetét és az identitást akarjuk bemutatni művészi formában, színházi előadás keretén belül. Ezzel fogok színésznőként debütálni. A címe Dear Future Me, és a Bakelit Multi Art Centerben kerül bemutatásra október 18-19-én.
ContextUs: Az előadás és a kísérő fotókiállítás ötlete a te fejedből pattant ki. Miért tartottad fontosnak színre vinni azt, ami veled történt?
Az előadás az Open Society Foundations (OSF) pályázatának köszönhetően valósulhat meg. Tavaly decemberben fogalmazódott meg bennem az előadás ötlete. Éppen akkor láttam az OSF pályázatát, ami a roma és nem-roma LMBTQ-közösség megismertetésére és közelebb hozására szolgáló projekteket támogat. Megpályáztam, és sikerrel vettem mindhárom kört.
Bár az én személyes történetemből indul ki, de azt gondolom, a transzneműség témája globális: a transznemű életutak, életérzések, tapasztalatok sok esetben hasonlóak az enyémhez.
Transznemű nőkkel folytatott beszélgetéseim alapján legalábbis ezt a következtetést vontam le. Remélem, az előadás nekik is segíteni fog. Szeretnénk azonban, ha az előadás nem csak az LMBTQ-emberek számára, hanem mindenki számára elérhető lenne. Jó lenne Berlinbe is elvinni, és a vágyott cél egy világturné volna.
ContextUs: Örülök, hogy tudtunk személyesen találkozni. A telefonban említetted, hogy pár napra látogattál csak haza, mivel tavaly óta a német fővárosban élsz. Berlinbe miért mentél? A bántások elől menekültél? Vagy lehetőséget reméltél?
Berlin is egy folyamat, egy út állomása. 19 évesen felhívtam anyukámat, hogy elkezdem a folyamatot (a nemi átalakítást, tranzíciót – a szerk.). A kezdeti lépések Magyarországon történtek, de a műtétre Belgrádban került sor. A felépülés fél évét Németországban, egy Baden-Württemberg-i településen töltöttem anyukámnál, aki már 5 éve ott él. Ezután jött az a gondolat, ami már korábban is foglalkoztatott, hogy érdekel a művészet, és színésznő, énekesnő szeretnék lenni. Úgy éreztem, ott ezt az impulzust nem kapom meg, így hazajöttem Magyarországra, és elkezdtem felkészülni a színművészetis felvételikre. Azt gondoltam: én Budapesten leszek színésznő! De ez végül nem jött össze.
Azt mondták, látják bennem a tehetséget, de a magyar rendszerben nem fogok tudni érvényesülni a transzneműségem miatt. Úgy éreztem, ha itt maradok, akkor folyton a fejemen kellene forognom, és ezt nem akartam, nem akartam ebbe belebetegedni, beleőrülni.
Ekkor gondolkodtam azon, hogyan tovább. Egy rövid életű párkapcsolatom a transzneműségem miatt ért véget. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Úgy éreztem, ha itt maradok, meg fogok fulladni. Azon gondolkodtam, hova lehetne menni innen, ahol azonnal újra tudnám kezdeni. Németország jött szóba, mivel ott már volt bejelentett lakcímem, anyukám is ott lakik, de abba a kisvárosba már nem akartam visszamenni. És akkor beugrott, hogy Berlin! A művészváros. Berlin, ami Európán és a világon belül is egy kiemelt város. Először csak körül akartam nézni a német fővárosban. Az első cél a talpon maradás volt. Majd jött az a gondolat, hogy én itt akarok maradni, nem akarok visszamenni Budapestre. Elkezdtem keresni a lehetőségeket: először takarítással, kutya- és babysitterkedéssel tartottam el magam, s közben nyelvtanfolyamra jártam.
Azt kezdtem el keresni, hogyan lehetne betörni úgy, hogy még nem beszélem a nyelvet. Színésznő szeretnék lenni, és az én életem abszolút olyan, amelyet színpadra lehet vinni. Ekkor született meg a gondolat, hogy erről legyen egy darab, ami professzionálisan meg van csinálva, és mindenhol megállja a helyét. A fotókiállítást azért tartom fontosnak, mert lehet, hogy van ádámcsutkám, 42-es a lábam, és egy vágás húzódik a nemiszervemen a műtét miatt, de mindenkinek vannak másságai, és nem tehetjük meg azt, hogy nem fogadjuk el egymást.
Ez egy nagyon jó üzenet lehet. Mutassuk meg, hogy mi az az identitás! Amikor sikerrel pályáztam, végre először az életben azt éreztem, hogy esélyt kapok. Végre látják, hogy van bennem tehetség, van bennem tettvágy, el akarok valamit érni. Végre erre figyelnek!
ContextUs: Transzneműként mennyiben más az élet Berlinben, mint Budapesten?
Abszolút más. De úgy vélem, ezt a kérdést nem szabad a transzneműségre redukálni. Magyarországon teljesen átlagos emberként is nyomasztó tud lenni a létezés. És ha még különlegesebb is vagy, sőt, az átlagon kívül esel, még kevesebb levegőd van. Aki Berlinben él, egész egyszerűen azt érzi, hogy van levegője. Lehet cisz, heteró vagy bármi más. Itt is van persze bürokrácia, de mégis azt érzed, hogy van tered, van jövőd. Van szociális élet, és ha megbetegszel, számíthatsz az államra, s ez biztonságot nyújt.
ContextUs: Akkor egyelőre jól érzed magad Berlinben.
Igen. Berlinben azt érzem, van jövőm. Magyarországon azt, hogy nincs.
https://www.instagram.com/p/Bdkmt5kF77b
ContextUs: Beszéled a nyelvet?
Már egész jól beszélem a németet.
ContextUs: Nagyon fiatal vagy, még csak 22 éves, előtted a világ. A veled készített korábbi interjúidból tudható, hogy színészettel, zenével szeretsz foglalkozni. Egyes Insta-fotókon pedig mintha egy modell nézne ránk vissza. Mi szeretnél leginkább lenni?
Modellkedéssel nem foglalkozom. Azok a képek úgy készültek, hogy egy fotós lány mondta, szeretne rólam fényképeket készíteni. Én meg rábólintottam. Ezeket láthattad rólam. Plusz a Budapest Pride utáni Rainbow Party keretében, ami a kisebbségekre és a sokszínűségre hívta fel a figyelmet, a Romani Design ruháit viseltem. A színészet és az éneklés a legfontosabb a számomra. Ha bármelyik e kettő közül nem lenne az életemben, az hiány lenne.
Berlinben éppen egy csellistával próbálunk, szeretnénk fellépni bárokban, és komolyabb dolgokban is gondolkodunk. Én egyszer kipróbálnám az utcazenélést is. A népzene, az akusztik, a jazz érdekel, de nyitott vagyok a popra is. A zenében viszont nem szeretném a transzneműséget képviselni. Csak énekesnő akarok lenni. Bízom benne, hogy a már említett előadásnak lesz visszhangja, és fogok felkéréseket kapni. Nem leszek meglepve, ha eleinte csak transznemű szerepeket kapok majd. De remélem, vagyok annyira tehetséges és szorgalmas, hogy egy idő után más szerep is megtaláljon.
https://www.instagram.com/p/BlkiV6ngeD8/
ContextUs: Scarlett Johansson cisz színésznőként alakított volna egy transznemű férfit a Rub &Tug című filmben. Az őt érő támadásokat eleinte lazán visszaverte, és azt mondta: „Nézzétek meg Felicity Huffmant (a Transamericában alakított transznemű nőt – a szerk.) vagy Jared Letot! (a Mielőtt meghaltam transznemű nőt játszó szereplője, amiért Oscar-díjat érdemelt – a szerk.)” Végül az LMBTQ-közösség nyomására visszaadta a szerepet. Nem gondolod, hogy ez a művészi szabadság halálra ítélése?
Nem. Egyetértek az LMBTQ-és transznemű közösség tiltakozásával. Azt a nagyon kevés transznemű szerepet, amelyek egyáltalán megjelennek színházban vagy filmen, szerintem helyénvaló, ha transznemű színész játssza. Ugyanúgy, ahogy egy színésznő női szerepeket, egy férfi színész pedig férfi szerepeket játszik el. Ezeknél is lehet persze mindenféle felállás. De fontosnak tartom, hogy a csekély számú transz szerepet igenis transznemű színészek játsszák el. Nekik is lehetőséget kell adni! Ráadásul a transznemű színészeknek transz mivoltuk mellett azzal is meg kell küzdeniük, hogy őket csak transznemű szerepre hívják.
Azért is káros, ha transz karaktert cisz színészek formálnak meg, mert azt sugallja, hogy transznak lenni puszta beöltözés.
Nem véletlenül játszatnak transz nőket cisz férfiakkal, nem pedig cisz nőkkel, és fordítva, ahogy a filmben is történt volna volna. Ez felerősíti a cisz-heteró férfiak erőszakos reakcióit, például amikor megtudják egy nőről, hogy transznemű. Tehát nagy a tétje a reprezentációnak.
ContextUs: Rengeteg olyan film van, amelyekben cisznemű színészek transzneműeket formáltak meg: A fiúk nem sírnak, Transamerica, Meghasonlás, Mielőtt meghaltam. A művészet, az alkotás, a színjátszás szabadsága tehát mindenki számára adott. A nézőnek az egyetlen szempont a színészi tehetség és a hitelesség. A Rub&Tug esetében az LMBTQ-emberek azonban nem így látták. Szerintük transznemű személyt csak transznemű színész alakíthat. Nem gondolod, hogy ez ugyanolyan diszkrimináció, mint ami ellen (többek között) az LMBTQ-közösség küzd?
A fiúk nem sírnak és a Transamerica idején még szóba sem jöhetett az, hogy transznemű színész játssza a transznemű karaktert, mert nem volt ilyen lehetőség. 2001-ben, A fiúk nem sírnak idején (a film valójában 1999-ben jelent meg – a szerk.) Hollywoodban még azt sem vallották be, hogy valaki meleg vagy leszbikus. Ez olyan skatulya és olyan megbélyegzés volt, ami most a transzneműeken van. Azóta már létezik olyan, hogy transznemű színész. Ezért nem értek egyet azzal, hogy ez diszkrimináció lenne.
A művészi szabadság halála: Scarlett Johansson a kritikák hatására visszaadta a transznemű férfi szerepét
Scarlett Johanssont sok kritika érte amiatt, hogy egy transznemű szereplőt miért nem transznemű színész alakít. Nehéz mit kezdeni ezekkel a hangokkal, hiszen a művészet, az alkotás, a színjátszás szabadsága mindenki számára adott kell, hogy legyen. Az egyetlen szempont a színészi tehetség és a hitelesség lehet.
ContexUs: De itt művészetről van szó. És ha meghatározom, hogy transz szerepet csak transz színész játszhat, akkor ezzel kirekesztem azokat a cisz színészeket, akik egyébként tehetségük és képességeik révén alkalmasak lennének a szerepre. Őket tehát nem azon az alapon utasítják vissza, hogy színészi, szakmai kvalitásuk miatt nem alkalmasak az adott karakter megformálására, hanem nemi identitásuk okán.
Azért nem értek egyet ezzel, mert Hilary Swank 2001-ben, Felicity Huffman 2005-ben alakították a transznemű karaktereket. Akkor még szó sem volt arról, hogy transznemű színészek egyáltalán cisz szerepet eljátszhatnak. A mostani ügy szempontjából az előzményektől nem tekinthetünk el. Azért fontos ez a Scarlett Johansson-ügy, mert most lett a transznemű közösségnek elég hangja ahhoz, hogy a problémát Hollywoodban is meghallják.
Meg tudnak változtatni egy döntést, és ez jó. Egyelőre ott tartunk, hogy nincs olyan transznemű színész vagy énekes, aki annyira ismert és elismert lenne, mint a cisz színészek között Scarlett Johansson.
A transzneműek ezt nehezményezik. Én azt is sérelmezem, hogy ha egy transznemű színész kap is szerepet, az szinte biztosan egy kis mellékszerep lesz. Ráadásul nagyon sztereotipikusan vagy negatív színben vannak feltüntetve. Most lett annyi hangunk, hogy ezt meg tudtuk változtatni. De még közel sem tartunk ott, hogy akár Hollywoodban, akár bárhol másutt lenne olyan „mega-megasztár” színész vagy énekes, aki transznemű.
ContextUs: Ott van például az Egy fantasztikus nő, amelyben egy transznemű színésznő játssza a főszerepet.
Az a film szerintem azért nem jó, mert A dán lányhoz hasonlóan csak a felszínt kapargatja. Az Egy fantasztikus nő, bár nem tetszett, azért hitelesebb, mert azt legalább egy transznemű nő alakította. Szemben A dán lánnyal, amelynek főszerepét cisz színész formálta meg.
ContextUs: Ezért nem tetszett A dán lány?
Nem, ettől el tudok vonatkoztatni. A gondom ezekkel a filmekkel, hogy nem mennek le mélyre. De nagyon kíváncsi vagyok például az új francia filmre, a Girlre, ami egy olyan tinédzser transz lányt mutat be, aki elkezdi a tranzíciót úgy, hogy a családja elfogadja. Ez lesz az első olyan transz témával foglalkozó film, amely nem a család részéről történő elfogadás hiányából eredő problémákat emeli fókuszába. Pont amiatt lehet ez izgalmas, hogy az egész folyamat úgy is rettentően nehéz, hogy a családod elfogadásával nem kell megküzdened. Az eddigi filmek csak azt ábrázolták, hogy a legszűkebb környezet sem fogadja ezt el. Engem elfogadtak, támogattak, mégis nagyon nehéz ez az út így is. Lelkileg és testileg is. Ennek a filmnek talán lesz mélysége, az előzetese alapján. Visszatérve az Egy fantasztikus nőre: ha emlékszel, a kísérőfilmje a Szép alak volt. Utóbbinál azt éreztem, hogy értem, amit mond, az egy nagyon szépen végigvitt film.
Az Egy fantasztikus nőben viszont voltak részek, amelyeknél azt éreztem, unalmas, nem a lényeget ragadja meg. Én szeretem, ha fáj. Hiányoltam belőle például az igazi kifakadást.
Ha valakit ilyen sok bántás és megalázás ér, az egy ponton robban, és produkál dühkitörést. Néha elszakad a cérna. A transzneműség és az azt kísérő nehézségek olyan belső feszültséget okoznak, hogy azt érzed, megőrülsz. Annyira elviselhetetlen a folyamat, hogy időnként ki kell adnod magadból, mert szétvet az indulat. Éppen ezt hiányolom ezekből a filmekből. Meg kell ezt mutatni, mert akkor értik meg az emberek, hogy ez mennyire nehéz és hogy mi ezt nem választjuk. Így ez a film csupán egy felszínen maradt mese. Én például ezzel a színdarabbal szeretnék eljutni oda, hogy egyszerűen kipukkasztom a lufit. Ez fáj, és fontos, hogy fájjon a nézőnek is, hogy megérezze azt, mi történik velünk. Ezt nem kell szépíteni, nem kell semmibe sem becsomagolni.
ContextUs: Visszatérve a Johansson-ügyre: az LMBTQ-közösség fontos dologra irányítja a figyelmet, nevezetesen, hogy milyen korlátozott lehetőségei vannak a transznemű színészeknek. Szerinted helyes módját választották annak, hogy tiltakozzanak egy probléma miatt? Mert így csak azt érték el, hogy egy zseniális színésznő nem játszhat el egy vágyott szerepet nemi identitása miatt.
Azt gondolom, hogy ennek most volt visszhangja, volt értelme. Talán valamilyen módon elért valamit. Olyan ez, mint a metoo, gondoljunk csak Sárosdi Lilla fellépésére! Ez előtte két évvel nem lett volna hír. Ez tehát egy figyelemfelhívás volt, és remélem, lesz bármilyen módon utóélete.
Photo by @leonpinter #me #transition #hair #fashion #LGBT #LGBTQ #trans #transwoman #MTF #transrights #equality #unite #lgbtyouth #itgetsbetter #stopbullying #proud #woman #beautiful #strong #ambition #girlpower #power #wonderwoman #TransIsBeautiful #budapest
No Description
ContextUs: Te mit és hogyan tennél azért, hogy a transznemű színészek nagyobb esélyt kapjanak a filmes és színházi életben?
Remélem, hogy a saját előadásommal ezt tudom elősegíteni. Bízom benne, hogy olyan projekt lesz, amellyel mint színésznő tudok debütálni, és ezzel el tud indulni egy út. Nem csak nekem, hanem másnak is. Jó lenne, ha akár már az én generációmnak könnyebb tudna lenni. Van egy filmötletem is, ami egy transznemű nő és egy cisznemű, heteró férfi háromhetes ismerkedését mutatja be.
ContextUs: És akkor ez mélyebbre menne, mint az Egy fantasztikus nő?
Igen, abszolút. Remélem, ez létre tud majd jönni. Fontosnak tartom a férfi perspektíváját is nagyon jól bemutatni. És persze a nő vívódásait is, hogy elmondja vagy ne mondja el, hogy transznemű. Azt is körbe kell járni, hogy a férfi miért nem fogadja el. Ez szintén személyes élményből táplálkozik. Nem önmaga miatt nem fogadja el, hanem a bélyeg miatt, ami vele jár. Ez ma még teher, amit nem vállalnak. De ha belegondolsz, ez a téma nem csak a transzneműek problémája. Cisznemű, heteró férfi és cisznemű, heteró nő között is vannak hasonló problémák. Ugyanaz történik a transznemű nőkkel, mint a cisznemű heterókkal, csak a mi esetünkben még súlyosabban, még elutasítóbban. Még több nemet kapunk, és még egyértelműbb lesz elutasításnál a nem. Nagyobb feladat a pártalálás is.
ContextUs: Visszakanyarodva a te történetedhez: tavaly Facebookon halálosan megfenyegettek transzneműséged vállalása miatt. Erre te a nyilvánosság elé álltál, és elmondtad a történeted. Úgy döntöttél, nem akarsz sem rejtőzködni, sem félni. Több interjút is adtál, és feljelentést tettél. Hogy áll a büntetőügy? És mi a helyzet a fenyegetésekkel, támadásokkal?
A feljelentés tételénél a TASZ által biztosított ügyvéd képviselt, vele jelentem meg a rendőrségen. A kihallgató rendőrnő a születésem óráját és percét firtatta, mert ki akarta számolni a horoszkópomat! Ennyire vették komolyan az ügyemet.
Majd a saját területi illetékességüket kérdőjelezték meg, mert nem ott voltam bejelentve lakcímem szerint, ahol a feljelentést megtettem. Arra hivatkoztak, hogy ez nekik plusz munkát jelent.
Aztán a fenyegetés komolyságát próbálták meg bagatellizálni. Az eljárást végül meg is szüntették, és csak a TASZ panasza nyomán folytatták a nyomozást. Azóta is azt várjuk, hogy adjanak tájékoztatást az ügy állásáról. Ez egy komoly gyűlölet-bűncselekmény, de úgy tűnik, a magyar állam ezzel az üggyel nem akar foglalkozni. Támadások, lekopogom, nem érnek azóta.
ContextUs: Facebook-háttérképeden Gauguin tahiti nőket idéző festményei láthatók, és ez az idézet olvasható mellette: Paul Gauguin: “Where Do We Come From? What Are We? Where Are We Going?” Miért tartottad fontosnak, hogy ezt válaszd a közösségi platformodra?
Erre most mit mondjak? (nevet) Azt hiszem, ez mindent elmond. Ezt gondolom. Arra a kérdésre, hogy hová tartunk, nem tudhatjuk a választ. Az az egy biztos, hogy honnan jövünk, és hogy hol vagyunk. De hogy hová tartunk? Az ember csak gondolja, hogy merre tart, de Isten végez arról, hogy hol kötünk ki valójában.
ContextUs: 22 éves korod ellenére, nagyon komolyan gondolkodsz, összeszedetten nyilatkozol. Mindig ilyen érett gondolkodású voltál?
Ez amiatt van, amilyen dolgokat kellett megtapasztalnom. Erre predesztinál az életem és mindaz, amin fiatal korom ellenére keresztül mentem. Ezt nem én választottam, jó lenne, ha az emberek ezt megértenék.
Nagyon örültem volna, ha Ónodi Adélként születek, de ez nekem sajnos nem adatott meg. Nekem ez lett a feladatom, amit meg kellett oldani.
Egy ilyen helyzettel egész kisgyermekkorodtól kezdve abszolút fel kell nőnöd ahhoz, hogy ebben benne tudj lenni. Egyszerűen muszáj felnőni. Nincs választásod. Ahogy említettem, jelenleg az OSF ösztöndíjasa vagyok. A jövőmet színésznőként képzelem el, és ennek abszolút része az is, hogy aktivistaként tevékenykedem. Ha már legalább egy ember figyel a szavamra, vagy segíthet transznemű emberek szüleinek, vagy, hogy az emberek megértsék ezt, akkor kötelességem ennek eleget tenni. Segíteni mindenképpen jó, és kell! Művészként szeretnék létezni. Emellett úgy vélem, ha megtehetem, hogy segítsek, akkor az kutya kötelességem, nincs más választásom!
CV
Ónodi Adél művész 1995-ben született Baján. Jelenleg az Open Society Foundations ösztöndíjasa. Ugyan Berlinben él, azonban rendszeresen próbál Budapesten. A Dear Future Me című monodrámára készül alkotótársaival, amelynek bemutatójára október 18-19-én kerül sor Budapesten, a Bakelit Multi Art Centerben. Emellett énekel és jövőbeli film ötletét fejleszti.
