A világ fejlett országaiban évente több millióan betegszenek meg ételektől, sőt, több ezernyi haláleset is előfordul emiatt.

Mikor főzünk, fordítsunk extra figyelmet az alapanyagok frissességére, minőségére, hogy elkerülhessük a baktériumok, vírusok és paraziták okozta betegségeket. 

Ehhez nincs szükség másra, mint körültekintőnek lenni, ami bőven megéri, hiszen nem fogjuk megbetegíteni sem magunkat, sem szeretteinket.

Nem főzzük meg eléggé az ételt

Az egyetlen módja annak, hogy biztosan kijelenthessük, ez az élelmiszer – hús, tojás, tengergyümölcsei – meg van főve, az ételhőmérő használata. Ezt az eszközt azonban csak nagyon kevesen használják, mi több, a legtöbben kifejezetten feleslegesnek tartják. Pedig segítségével egy pillanat alatt eldönthetjük, hogy megfőtt, megsült, azaz biztonságosan fogyasztható-e az ételünk. Sokan a hús színéről próbálják ugyanezt megállapítani, de ez nem jó kiindulópont, hiszen közel sem biztos, hogy a hús minden része alaposan átfőtt vagy átsült. A marhából, bárányból, borjúból, sertésből készült darálthús készítmények belső hőmérséklete 71 fok, a pulykáé és a csirkéé 74 fok, a friss sertéshúsé, marhahúsé, bárányhúsé és borjúhúsé pedig 63 fok kell, hogy legyen ahhoz, hogy késznek mondhassuk őket.

Nem mosunk kezet

Feltörjük a tojást, aztán megfogjuk a húst, majd megérintünk valami mást – az esetleges fertőzés máris körbeért a konyhában. A legegyszerűbben úgy tudunk megszabadulni a kórokozóktól, ha kezet mosunk. Szappannal és vízzel legalább 20 másodpercig végezzük ezt az egyszerű műveletet, tisztítsuk meg kezünket az ujjak között és a körmök alatt is.

Rosszul olvasztjuk ki az ételeket

Hogyan olvasztunk? Fogjuk, kivesszük az ételt a fagyasztóból és kitesszük a konyhapultra, hogy felolvadjon. Ám ilyenkor az étel külső rétege szobahőmérsékletet vesz fel, belseje pedig meg van fagyva. A baktériumok ebben a környezetben sokkal gyorsabban szaporodnak. Ahelyett, hogy a konyhapultra tennénk kiolvadni az ételt, olvasszuk a mikróban vagy tegyük  egy tál hideg vízbe, a vizet pedig fél óránként cseréljük.

Keresztbe fertőzés

Észre sem vesszük és a sült húst máris rátettük ugyanarra a tányérra, amin a nyers hússzeletek is voltak. Ha újrahasználjuk a vágóeszközöket, a vágódeszkát vagy tányérakat, amin korábban nyers hús vagy nyers tengergyümölcsei voltak, a már készételünket keresztbe fertőzhetjük. Ne legyünk restek új eszközöket használni és új tányért elővenni a megfőtt, megsült ételnek!

Nem tartjuk be a 2 órás szabályt

A megmaradt ételt újra felhasználni jó dolog. De csak akkor, ha megfelelően tároltuk! A romlandó élelmiszerek, mint a tejtermékek, a főtt hús és tojás vagy a felvágottak 2 órán belül a hűtőbe kell, hogy kerüljenek, különben dobhatjuk őket a szemétbe.

Ha még több konyhai tippet szeretnék olvasni, ebben a  cikkünkben megtudhatod, hogy milyen hibákat vétenek még a szakácsok is akár, és így mire érdemes odafigyelned. 

A cikk a Bright Side angol nyelvű cikke nyomán készült.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

9 élelmiszer, amit helytelenül mosunk meg

Akik törődnek az egészségükkel, tudják, hogy mennyire fontos megmosni fogyasztás előtt az egyes élelmiszereket. Ez pedig elég egyszerűnek tűnik: csak kinyitod a csapot, és ráengeded a vizet az élelmiszerre.