
Az elvadult disznók okozta éves szén-dioxid-kibocsátás 1,1 millió autóéval is felérhet
Valójában ez is ember okozta klímakárosító tényező.
Valójában ez is ember okozta klímakárosító tényező.
Latin-Amerikában és a Karib-térségben a legmagasabb a női feltalálók aránya, 19 százalék.
A Semmelweis Egyetem végezte először a koronavírus-gyógyszer vizsgálatát az Európai Unióban.
Az üstökös megfigyelésére a legkedvezőbb időszak 2021 ősze, bár akkor még nem éri el legnagyobb látszó fényességét.
A tinédszerek által jelentett, vakcina okozta mellékhatások 91 százaléka enyhe volt.
Óriási mérföldkő a harminc év után megoldott gyilkosság ügye.
Azt viszont nem tudni, mikor vezetik be.
A legtöbb bejelentés enyhe mellékhatásokra érkezett, ilyen volt például a szédülés, ájulás, hányinger, fejfájás és láz.
A brit egészségügyi irányítás mind a 140 ezer potenciális tesztalanyt arra biztatja, hogy éljen a lehetőséggel, és vegyen részt a programban, hiszen jó eséllyel korai stádiumban ki tudják szűrni, ha valamilyen rákbetegség elkezdett kialakulni a szervezetükben.
Kína az elmúlt években többmilliárd dollárt fektetett abba, hogy az űrkutatás területén felzárkózzon az Egyesült Államokhoz, Oroszországhoz és Európához.
A Szegedi Tudományegyetem és a pécsi Janus Pannonius Múzeum szakemberei közösen dolgoznak a projektben.
Szoros kapcsolat van a hőmérséklet és a test mérete között, bizonyítva, hogy a klímának fontos szerepe volt a testméret alakulásában.
A Roska Botond kutatócsoportja által kifejlesztett gépterápiás kezeléssel egy ritka szembetegségben, a retinitis pigmentosában szenvedő beteg látásfunkcióit sikerült részben visszaállítani.
A legtöbb android-használó nem is tudja, mennyi rejtett funkcióval szolgál az okostelefonja.
Valójában a legtöbb csillag zöld fényt bocsát ki, csak nem annak látjuk.
A Pfizer/BioNTech-féle vakcina fejlesztői megkezdték a frissítő oltásnak szánt egyadagos termékük bevezetésének előkészítését.
Az ilyen esetek elsősorban a vakcinák második adagjának beadása után 14 napon belül fordultak elő.
Aggasztó, hogy egyre több növény bukkan fel az Antarktiszon, ahol korábban túl hideg volt a hőmérséklet a túlélésükhöz.
Az oltóanyagok hatásosságának mértékével kapcsolatban széles körben nyilvánosságot kapott aggodalmak miatt az önkormányzat fontosnak tartja a fővárosi időskorú lakosság védettségének mérésének lehetőségét.
7 felnőtt kutya kivételes tanulási képességet mutatott: nemcsak a két játéknevet tanulták meg, hanem a vizsgálat időszaka során további 11 és 37 közötti új nevet is megtanultak.
Európa a második, a világ a valaha volt negyedik legmelegebb júniusát élte idén.
Németországban is lelassult az oltási kampány üteme, miközben a delta variáns fertőzőképessége miatt még nagyobb arányú átoltottságra lenne szükség.
Az igazolványokért cserébe általában 60 ezer forintot kértek.
Megfigyelték, hogy az erdővé alakított mezőgazdasági területek mind lokálisan, mind a távolabbi régiókban növelték a csapadék mennyiségét.
A lappföldi Kevóban vasárnapra 33,6 Celsius-fokig emelkedett a hőmérő higanyszála, amire 1914 óta nem volt példa, akkor 34,7 fokos hőséget jegyeztek fel.
A magánfinanszírozású expedíciót a Falkland-szigeteki Tengeri Örökség Alapítvány (FMHT) tervezte, amely az 1914-ben a Falkland-szigeteki csata során elsüllyedt német hadihajók sikeres felkutatását is megszervezte.
A Tienkung (Mennyei palota) nevű űrállomáson szerelnek és teszteket végeznek három hónapon át az űrhajósok.
Ha a franciák nem mennek oltakozni, akkor az oltakozás megy a franciákhoz – a járványkezelés felelősei mindent bevetnek, hogy megkönnyítsék a vakcina beadatását a franciák számára.
A folyamatért felelős enzim beazonosítása hasznossá válhat az újrahasznosító üzemekben.
Az endometriózis tágabb értelemben egy olyan betegség, amikor a méhet bélelő szövethez hasonló szövet – az úgynevezett endometriális szövet – a test más részein növekszik.
“Aminek nincs neve, az nem is létezik, vagyis nem tudunk róla beszélni. Ez volt a fő indoka a magyar hangyanév-katalógus megalkotásának”
Ha Branson missziója sikerrel jár, akkor lépéselőnyt szerez az űrturizmusban riválisával, az Amazon-alapító Jeff Bezosszal szemben.
A projektet közel 800 millió forinttal támogatta az Európai Unió.
A legnagyobb kockázatú területek 62 százaléka a trópusokra esik, a legtöbb Indonéziában található.
A dinoszauruszok nem tudtak alkalmazkodni a csökkenő hőmérséklethez.
A gyógyszermolekula már klinikai humánvizsgálatok alapján is biztonságosnak mutatkozik kardiális aritmiák kezelésében, és reményeik szerint hamarosan vizsgálhatják a szívelégtelenség relaxációs zavarral járó formájában.
Ezeknek a vegyes rendszereknek a létezését a csillagászok már több évtizeddel ezelőtt megjósolták, de eddig soha nem figyelték meg kellő bizonyossággal, sem elektromágneses, sem gravitációs jelek révén.
A kiürített terület volt a két faj kereszteződésének kiindulópontja, a hibrid sertések aztán vaddisznókkal szaporodnak tovább.
A németek 35%-a kapta már meg mindkét oltását a legfrissebb adatok szerint.
Hamarosan érkezik az ingyenesen kipróbálható NFT-verzió.
A fizetős tesztekkel szeretnék meghozni az oltási kedvet.
A delta variáns az oltatlan gyerekek és fiatalok között terjed a leginkább, ezért most az ő oltásukat szorgalmazzák Izraelben.
Még a legzordabb körülményekhez edződött, úgynevezett extremofil mikrobák sem élnék túl a Vénuszon.
Az új pacemakert olyan esetekben alkalmazzák, mikor egy kritikus időszak után a szívritmusszabályozásra nincs többé szükség.
A Gould-ausztrálegért (Pseudomys gouldii) 1895 óta nem látták az ausztrál kontinensen, a kutatók azonban kihalt és élő rágcsálófajok DNS-ének összevetésével felfedezték, hogy a Cápa-öbölbeli egér (Pseudomys fieldi) valójában azonos a kihaltnak hitt rágcsálóval.
A kutatás vezetője szerint rég elveszett testvérvonalunkat találtuk meg.
Felfedezésük megválaszolja az Európában évezredek óta meghatározó emberi csoport, a neandervölgyiek eredetének kérdéseit, és rávilágít az emberi fajok különböző csoportjai közötti genetikus átfedésekre.
Ez rendkívül biztató fejlemény, de “ez sem ad okot az elbizakodottságra”.
Az orosz vakcinákat kifejlesztő cégek azt állítják, hogy az új variánsok ellen is hatékonyak az oltóanyagok.