A Föld mágneses pólusváltása és a naptevékenység csökkenése olyan apokaliptikus környezetet teremthetett 42 ezer évvel ezelőtt, amely közrejátszhatott egy sor jelentős eseményben, a megafauna kipusztulásától kezdve a neandervölgyi ember kihalásáig.

Ezer éven át tartó gyilkos pólusváltás

A Föld mágneses mezeje védi a bolygót a világűrből érkező halálos sugárzással szemben, ám amikor a mágneses sarkok megcserélődnek, amely sokszor bekövetkezett már a múltban, ez a védőpajzs drasztikusan meggyengül, kitéve a bolygót a napszél elektromosan töltött részecskéinek – írja a The Guardian. Az úgynevezett Laschamps-elmozdulás egy átmeneti pólusváltás volt 42 ezer évvel ezelőtt és nagyjából ezer évig tartott.

Neandervolgyi Ember Osember
A Neandervölgyi Ember Élethű Arcmása / Fotó: Elizabeth Daynes

Korábbi tanulmányok kevés bizonyítékot találtak arra, hogy az esemény jelentős hatással volt a Földre, valószínűleg azért, mert nem konkrétan a sarkok megcserélődésének idejére fókuszáltak.

Az Új-dél-walesi Egyetem szakemberei szerint a pólusváltás, egy alacsony naptevékenységgel kísért időszakkal párosulva, állhatott egy sor olyan éghajlati és környezeti jelenség hátterében, amelyek drasztikus következményekkel jártak.

A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői Új-Zéland ősi, déli kaurifenyőinek évgyűrűin végeztek szénizotópos kormeghatározást. Ez lehetővé tette, hogy nyomon kövessék a radioaktív C-14 (szén-14) izotóp légköri koncentrációjának emelkedését, amely a Laschamps-elmozdulás idején a Földet érő nagyenergiájú kozmikus sugárzás növekedésének eredménye volt.

A neandervölgyi ember fényvédővel védte magát a sugárzás ellen

A szakemberek a világ különböző tájairól származó mintákat, köztük jégmagokat vizsgálva megállapították, hogy számos jelentős környezeti változás, például a mai Észak-Amerika területét borító jégtakaró jelentős megnövekedése ment végbe a bolygón a radioaktív C-14 izotóp légköri koncentrációjának megnövekedésével párhuzamosan. A jégmagok elemzésének eredményei továbbá azt sugallták, hogy a Laschamps-elmozdulás a naptevékenység csökkenésével, úgynevezett Nagy Szoláris Minimumokkal eshetett egybe.

How the 'Adams event' may have helped kill off the Neanderthals

The temporary breakdown of the Earth's magnetic field 42,000 years ago sparked major climate shifts, environmental change and extinctions, an explainer from ...

Az eredmények szerint a légköri változások jelentős hatással voltak egyebek között az éghajlatra. A környezeti változások, amellett, hogy valószínűleg felerősítették a jégtakarók növekedését és hozzájárultak az ausztrál megafauna kipusztulásához, a vörös festékanyagos kézlenyomatok megszaporodásában is szerepet játszhattak, mivel a neandervölgyi ember ezt a pigmentet használhatta fényvédőként a megnövekedett ultraibolya-sugárzás ellen.

Kapcsolódó cikk

Ebben az időszakban a barlangokat is egyre gyakrabban használták őseink és a barlangrajzok is megszaporodtak, hiszen ezek a föld alatti területek védelmet nyújthattak a zord éghajlati és környezeti körülmények ellen. Mindez kiélezhette a versenyt a neandervölgyiek között és közrejátszhatott a kihalásukban. A Föld mágneses mezeje nagyjából 9 százalékkal gyengült az elmúlt 170 évben és a kutatók szerint nem lehet kizárni egy újabb pólusváltás lehetőségét. Egy ilyen esemény drasztikus következményekkel, például a villamos- és a műholdhálózat károsodásával, megsemmisülésével is járhatna.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet