Ahogy korábbi beharangozónkban írtuk, a Katona József Színház gondolt egy merészet, és színre vitte Alfred Döblin 1929-es Berlin, Alexanderplatz című regényét. Most megnéztük élesben az időközben elkészült előadást.

Arra voltunk kíváncsiak, a Katona hogyan mutat be a színpadon egy olyan kisembert a ’20-as évek végének Berlinjéből, aki tisztességessé akar válni, de annyira ostoba, hogy még önmagát sem látja reálisan, nemhogy a körülötte zajló sorsfordító eseményeket. Mi kell ahhoz, hogy valaki jó legyen?

Baj az, ha többre vágyunk az élettől egy vajas kenyérnél?

Szükség van egyfelől szilárd elhatározásra, már persze, ha ez eleve nem magától értetődő! Hősünk, Franz Biberkopf esetében sajnos nem az. A cementgyári és szállítómunkás Franz a darab hangulatát meghatározó alapszituáció szerint féltékenységében egy fából készült habverővel agyonveri a barátnőjét.

A színpadi mű Mészáros Béla főszereplésével azt mutatja be, hogy e szörnyű tett ellenére, börtönbüntetése letöltése után miként igyekszik tisztességesen élni.

Saját szűkös anyagi helyzete azonban nem segíti jellemfejlődését. Biberkopf deklaráltan többet akart az élettől egy vajas kenyérnél, de sokszor még arra sem volt pénze.

Vannak azonban egyéb nehezítő tényezők is. Az egyik ilyen éppen maga Franz. Attól, hogy valaki állandóan azt hajtogatja, jobb ember akar lenni, még nem feltétlenül válik azzá. Biberkopf ugyanis egy tipikus moral insanity. Nem tud különbséget tenni jó és rossz között, nincs tisztában önmagával, nem méri fel cselekedetei következményeit. Hogyan tudná akkor megítélni az őt körülvevő embereket?

Bbbeeee
/ Fotó: Dömölky Dániel_Katona József Színház

És ez a másik probléma. A történet az ikonikus német nagyvárosban játszódik, megmutatva annak emblematikus, mindig zajos, forgalmas közterét. Látjuk a nyomornegyedekben tengődő, szegény, kisiklott sorsú emberek hétköznapjait. A súlyos veszteségeket eredményező világháború után járunk, a nemzeti szocialista mozgalom előretörésének idején. Miközben egyéb, hasonlóan sötét tónusú izmusok (kommunizmus, anarchizmus) is felvillannak. De a humanizmus valahogy hiányzik. Egy skrupulusok nélküli ország skrupulusok nélküli nemzedéke ez: kurvák és stricik, csavargók, alkoholisták, kalandorok, bűnözők, munkanélküli, lumpen elemek színes-szagos világa. Ebben a környezetben kellene tehát Franznak jó emberré válnia.

Hány amputált kar ér egy tisztességet?

Látjuk, mi történik, ha egy biberkopfi, mélységek és magasságok nélküli ember olyan közegben kíván tisztességesen boldogulni, amelyik maga is nagyon messze került a tisztességességtől. Egy balul sikerült „gyümölcs-bizniszes” akcióban végül Franz elveszíti az egyik karját. Intő jel lehetne ez, gondolhatnánk, hogy nem a megfelelő úton jár. De vajon tanul-e a hibáiból egy ember, akinek sem a szíve, sem az esze nincs a helyén, és pont hiányzott, amikor a lelkiismeretet osztogatták?

Ami nagyon tetszett a darabban, annak az összefüggésnek az ábrázolása, hogy az egyén törekvéseit miként befolyásolják a történelmi események.

Hogyan hat a személyes életútra a konkrét társadalmi-gazdasági-politikai környezet? Ne felejtsük el, hogy a történet a weimari köztársaságban játszódik!

A vesztes világháború anyagi és morális következményei alól a lecsúszott, elszegényedő, demoralizálódó embermilliók nem tudják kivonni magukat. Az ő sorsuk együtt formálódik a fasizálódó nagyvároséval.

Berlinben a nők csak a tulajdon tárgyai lehettek

Mészáros Béla kitűnően végigtolja a folyton bukdácsoló, önismeret és önkritika nélküli antihőst. Viszonya a nőkhöz meglehetősen ambivalens. A gyengéi, de könnyen eljár a keze. Amilyen gyorsan belibbenek az életébe, olyan hamar túl is lép rajtuk és elvesztésükön is. Ugyanígy, miután célja elérésében alul marad, beéri egy ócska állással. És elhisszük neki, hogy „a továbbiakban semmi érdemleges nem történik vele”.

Berlin, Alexanderplatz: Tragikomédia az emberről, aki többre vágyott az élettől egy vajas kenyérnél

A feladat nem kevesebb, mint megjeleníteni a ’20-as évek végének Berlinjét. Az ikonikus nagyvárost, annak emblematikus, mindig zajos, forgalmas közterét és a nyomornegyedekben tengődő, szegény, kisiklott sorsú emberek hétköznapjait. No, meg elmondani egy olyan antihős történetét, aki többet akart az élettől egy vajas kenyérnél, de sokszor még arra sem volt pénze.

A nők egyébként nem éppen jó fényben tűnnek fel a darabban. Ide-oda csapódnak, adják-veszik őket, mindig valaki más férfi tulajdonaként tengődnek, kiszolgáltatottan. Borbély Alexandra Idája és „mellkasának a habverővel való összefüggésbe hozása” fekete-fehér felvételek kivetítésén idéződik meg, visszatérően.

Az a szenvtelenség, amivel kvázi bírósági jegyzőkönyvszerűen mondja fel a vele történt bűncselekményt, olyan, mintha valóban a Franz fejében megjelenő lelkiismeret szólalna meg.

Éva, az egyszerre kitartó és kitartott nő a korszak erkölcsi relativizmusát testesíti meg Pálmai Anna erőteljes színpadi jelenlétével. Határozott, kimért, számító, olyan, aki a legádázabb történelmi helyzethez is alkalmazkodni képes. Mieze, az ártatlannak tűnő, de korántsem feddhetetlen lány szerepében Pálos Hanna látható korrekt alakítással. Játéka egyszerre idézi meg a bájos naivitást és az idegesítő butaságot. Szirtes Ági a tőle megszokott színvonalat hozza a Franzot mindenben kiszolgáló szállásadó, Bastné bögyös-faros szerepében. Pelsőczy Réka Cillyje harsány és kellőképpen irritáló, elhiszem neki, futtatója, Reinhold miért akar tőle folyton megszabadulni. Mészáros Blanka jól elkapja a könnyűvérű Lina karakterét, és még élvezetesebbet alakít a kissé gyengeelméjű Trude idétlen fogsora mögé bújva. Minna és Franzie szerepében Rujder Vivien hitelesen formálja meg az önálló akarat nélküli, az erő felmutatása alatt könnyen meghajló fiatal nőket.

Azok a csodálatos berlini fiúk?!

A férfiak világa sem sokkal szívderítőbb. Bezerédi Zoltán korrekt alakításában látható a profit és a nyugalom érdekében minden fölött szemet hunyó kocsmáros, Henschke. Meck, az egykori barát és „állásközvetítő” szerepében Kovács Lehel nyújt egyenletesen jó teljesítményt. Az egyik legfontosabb szerep Reinholdé. Ő az a fickó, akit Franz bosszantó módon végig a barátjának tekint, pedig valójában egy mefisztói jellem, aki a „pörölyt” Biberkopf fejére méri, több ízben is.

Úgy érzem, Keresztes Tamás nem maxolta ki a karakterben rejlő lehetőségeket. Reinholdot olyan férfinak képzelem, aki a nézésével, mozdulataival, hanglejtésével a frászt hozza rád, és csak egy Franz-féle fajankó hiszi el neki, hogy jó ember.

A nézés és néhány megnyilvánulás hozza is ezt az érzést, de talán Keresztes karaktere, testalkata miatt összességében mégsem éreztem körülötte az ördögi aurát. Azt sem hiszem el neki, hogy – szerepe szerint – tapadnak rá a nők. Reinhold hitelesebb megformálásához több karizmára, erőteljesebb színpadi jelenlétre volna szükség, hiszen Biberkopf mellett ő a darab kulcsfigurája. A maffiózó Pums karakterében én sajnos valahogy Elek Ferencet láttam. Ebben a szerepben nem sikerült átlényegülnie, a rokkant veteránt viszont már kifogástalanul alakította. Bruno, illetve Ziege mellékszerepében elég jó Dankó István, de nem nyújt maradandó élményt.

19619935 Be4Dd8A9867635672F17661Ebbc88355 Wm
Keresztes Tamás (B), Mészáros Béla (J) / Fotó: Dömölky Dániel_Katona József Színház

A színészek egy része több szereplő bőrébe is belebújik a két felvonás alatt, és jól „statisztál” a városi nyüzsgést jelképező tömegjelenetekben is. Nagyjából mindenki hozza a szerephez szükséges elvárt színvonalat, de az az érzésem, mintha ennél többet nem adnának bele.  

Az is lehet, hogy a nagy lélegzetvételű, terjedelmes regény színre viteléből adódó korlátok nem hagynak kellő teret a színészi teljesítmény kibontakoztatására.

A sok színpadi történés, a díszletek gyakori mozgatása, a jelenetek közötti gyors ugrások talán kevés időt biztosítanak az önkiteljesítő játékra. Mindenesetre, igazán emlékezetes alakítást nem tudok felidézni.

Régi idők mozija

Az igazi főszereplő azonban kétségtelenül Berlin maga és a szimbolikussá vált Alexanderplatz, ami szemtanúja volt a várossal együtt morális züllésbe sodródott tömegek bukásának. 2018-ban klisék nélkül megmutatni az egykor volt metropolisz kevésbé tetszetős arcát és egy zátonyra futó jellemfejlődés párhuzamos történetét, nem kis kihívás.

Kovács D. Dániel rendező és az alkotó csapat igyekszik is eredeti megoldásokkal dolgozni. A legplasztikusabb jelenet az Újvilág nevű szórakozóhelyen játszódik. Az első felvonásban elhangzik egy technobetét, ami az égő vörösre festett színpadi háttérrel a ’20-as évek berlini lokáljainak fülledt, laza erkölcsű világát idézi meg.

Meglepően jól működik ennek, a korszaktól teljesen idegen és akkor még nem is létező zenei műfajnak az alkalmazása.

Ugyanígy nagyon jól sikerült az a jelenet, amelyben a becsapott Biberkopfot kilökik a lopott szajrét szállító autóból.

Berlin2018 005
/ Fotó: Dömölky Dániel_Katona József Színház

Ötletes az a megoldás is, amelyik egy alul és felül futó takarással a régi idők szélesvásznú mozijainak a világát idézi. Az az érzésünk, hogy valójában egy fekete-fehér, gyorsan pergő némafilmet látunk, a színpadon élőben játszó zenekarral. Ezt erősíti a monokróm korabeli felvételek bejátszása, megidézve a mára már szerencsére letűnt kor Berlinjét. A jól kitalált színpadtechnika ügyesen jelenít meg egyszerre több helyszínt is, a tér kettéosztásával, Horváth Jennynek köszönhetően.

Annyit azonban muszáj megjegyeznem, hogy több precizitással, a jobban összehúzott függönyök pontosabb passzításával még lehetne fokozni a vizuális élményt.

Mégis, összességében valahogy nincs atmoszférája a darabnak. Nem visz magával. Nem nyűgöz le. Humorral, iróniával hitem szerint közelebb kerülhetne a nézőhöz. Sajnos fájdalmasan kevés az a pillanat, amikor egy-egy vicces jelenetnek vagy kiszólásnak köszönhetően kizökkenhetnénk a néhol fojtogató, kiábrándító, energiát leszívó hangulatból. A komoly és a komikus elemek meghökkentő hatást kiváltó keverése pedig sajátja a Katonának. Itt most ez túlságosan visszafogottra sikeredett. A darab lendülete a második felvonásra leül. Érződik, hogy elernyed a közönség, ami végül az enervált tapson is tetten érhető.

SZEREPLŐK

Franz Biberkopf Mészáros Béla
Henschke Bezerédi Zoltán
Ida Borbély Alexandra
Bruno/Ziege Dankó István
Nachum/Terah Dér Zsolt
Pums Elek Ferenc
Reinhold Keresztes Tamás
Herbert/Deske Kocsis Gergely
Meck Kovács Lehel
Lina/Trude Mészáros Blanka
Éva Pálmai Anna
Mieze Pálos Hanna
Cilly Pelsőczy Réka
Minna/Franzie Rujder Vivien
Bastné Szirtes Ági
Georg Takátsy Péter
Willi Tasnádi Bence
Elizer/Sarug Vajdai Vilmos
Karl/André Vizi Dávid e.h.

Továbbá: kurvák, rokkantak, orvosok, betegek, berlini járókelők.

ALKOTÓK

Tér Horváth Jenny
Jelmez Nagy Fruzsina
Hang Keresztes Gábor
Zene Freakin’ Disco
Mozgás Horkay Barnabás 
Fény Lohár Antal
Vizuál Bartha Máté
Dramaturg Bíró Bence
Dramaturg konzulens Radnai Annamária
Ügyelő Héricz Anna
Súgó Fejes Vera
Asszisztens Sütheő Márton
Rendező Kovács D. Dániel

 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet