A világ leggazdagabb egy százaléka több mint dupla annyi szén-dioxid-kibocsátásért felelős, mint a legszegényebb 50 százalék – írja egy új ENSZ-jelentés alapján az MTI.

Pedig csökkent idén a szén-dioxid-kibocsátás

Az ENSZ a környezetvédelmi programja kibocsátási különbségekről szóló jelentésében azt írja, hogy a leggazdagabbaknak sürgősen csökkenteniük kell a karbonlábnyomukat, hogy a felmelegedés ne öltsön veszélyes mértéket már ebben az évszázadban.

Szendioxid Kibocsatas Leggazdagabb Emberek 1 Szazaleka
Öntöző Fiúk Bagdad Utcáin, Ahol Júliusban 51 Celsius-Fokot Mértek / Fotó: Ahmad Al-Rubaye / Afp

Hiába csökkent idén mintegy 7 százalékkal a szén-dioxid-kibocsátás a világjárvány miatt, ez csak 0,01 Celsius-fokkal mérsékelné a felmelegedést 2050-ig.

A légi közlekedés 75% energiát fogyaszt

A jelentés megvizsgálta a kormányok vállalásait a kibocsátás visszafogására, de az egyes emberek életmódjának és fogyasztási mintázatának szerepét is elemezték.

A legnagyobb jövedelmű 10 százalék használja fel a szárazföldi közlekedés energiájának mintegy 45, a légi közlekedés által fogyasztott energia nagyjából 75 százalékát.

A jelentés szerint a legszegényebb 50 százalék ugyanebből 10 és 5 százalékot vesz igénybe.

Életmódbeli változások segíthetnek

Ha a világ 1,5 fok alatt akarja tartani a melegedést, akkor fejenként 2,5 tonnára kell visszaszorítani a szén-dioxid-kibocsátást. Ez a legszegényebb 50 százalék számára még növekedést is jelentene, a legnagyobb keresetű tíz százaléknak azonban körülbelül a jelenlegi tizedére kell mérsékelnie a fogyasztását, a leggazdagabb egy százaléknak azonban drámaian kellene visszafognia magát.

A jelentés bemutatta, milyen életmódbeli változások tudnának segíteni: a nemzetközi légi közlekedés visszafogása fejenként majdnem 2 tonnával, a háztartások megújuló energiára váltása nagyjából másfél tonnával csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást.

Érdekesség, hogy két hónapja az oxfordi Oxfam nevű szervezet ugyanerre jutott, amit a The Guardian is szemlézett.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet