Édesszájúak előnyben
Az elméletet először a Flat Earther elméleti fórumán alkotta meg Dr. Rosenpenis laposföldi 2008-ban viccből, de valahogy mégis kinőtte magát az ötlet – számolt be róla a Daily Star.
Annak ellenére, hogy a Flat Earther posztja egyértelműen vicc, az ötletnek valahogy mára megnőtt a lába, egyesek komolyan vették, azt állítva, hogy a fény hajlítása miatt nem látjuk a lyukat a közepén. Ugyanezen a fórumon, egy Laposföld-lakó, Varaug azt tette közzé 2012-ben, hogy “Van egy elméletem, amely szerint a Föld valójában tóruszalakú (fánkalakú). A fény azonban ívelt, követi a görbületet, így láthatatlanná téve a lyukat.”
Kapcsolódó cikk
“Ne rám figyeljetek, hanem a tudósokra!” – Greta Thunberg üzen a világnak
Greta Thunberg neve szinte fogalommá vált az egész világon. De miért azzal kellene inkább foglalkoznunk, amiről beszél és nem arról, ki ő? Az üzenete világos: nincs több időnk.
Annak magyarázataként, hogy miért nem esett még soha senki a Föld “lyukába”, Varaug arra kéri a fórum többi tagját, hogy a Földet “lekvárfánknak” gondolják, a gravitáció pedig a lekvár felé hat. Varaug azt is állítja, hogy a nappal és az éjszaka még mindig előfordul, mert a fánkalakú Föld 24 óránként forog, és a lyuk 90 fokos szöget zár be a Nappal.
A laposföldes azt is feltételezi, hogy a tórusz alakját a gravitáció alakította ki, amely sziklákat, port és űranyagdarabkákat húzott össze egy központi fókusz nélküli pályára, ami gyakorlatilag egy gyűrűalakú bolygót hozott létre, amely a semmi körül forog.
Természetesen baromság
Dr. Anders Sandberg oxfordi professzor rámutat arra, hogy egy fánkalakú Földön a felhők akár háromszor is magasabbak lehetnek, erősebb szelek lökdöshetik őket, és hogy a lyuk közelében élő emberek „kettős évszakot” látnak majd, amikor beköszönt a nyár – vissza a télbe és fordítva.
Ez a konstans összeesküvés-elmélet gyártás, illetve a racionálisnak való ellentmondás több embernél is kicsapta már a biztosítékot. Mint beszámoltunk róla, egy skót férfi megelégelte a laposföld-hívők elméletét, és a szóban forgó konteó szerelmeseinek egyikét a világűrbe küldené. Adománygyűjtést is szervezett nekik.
Kapcsolódó cikk
Egy kutatás szerint a 14 éves kamaszok a leginkább fogékonyak az összeesküvés-elméletekre
13-15 éves korban a kamaszok kevésbé tudják kontrollálni az érzelmeiket, ez a pszichológiai állapot pedig kifejezetten kiszolgáltatottá teszi őket, és többek közt az összeesküvéselméletekre is fogékonyabbakká válnak ebben a korban.