Prince örökösei abban reménykednek, hogy a megyei szinten lezárult nyomozást a szövetségi ügyészség újranyithatja. Így kiderülhet, ki felelős a világhírű zenész haláláért.

Opinoid túladagolás okozta Prince halálát

Öt éve, 2016. április 21-én teljesen váratlanul érte az egész világot Prince halála. A zenész opioid túladagolásban halt meg. Az elmúlt években családtagjai és barátai több olyan történetet is megosztottak a sajtóval, amilyenekről csak a magánéletét mániákusan óvó énekest közelről ismerők tudhattak. 

Ki gondolta volna például, hogy az énekes 2001-ben beállt Jehova tanúi közé? Nelson testvér, ahogyan a konzervatív vallás hívei nevezték, elkötelezetten szórólapozott és térítette az embereket, írja a Nicki Swift.

Prince Halala 5 Evfordulo
Prince / Fotó: Getty Images

Amikor feloldották a halálával kapcsolatos nyomozás dokumentumaiba való betekintés tilalmát, a vártnál sokkal felkavaróbb kép rajzolódott ki a zenész személyéről és halálának körülményeiről. A vizsgálat megállapította, hogy Prince hatalmas, zenei stúdióval is rendelkező birtokán, a Paisley Parkban talált gyógyszerek közül egyiket sem a dalszerző számára írták fel. A CNN feltárta, hogy opioid alapú fájdalomcsillapító tablettákat rejtettek el például borítékokban vagy vitaminkészítmények közé keverve.

Kapcsolódó cikk

A gyógyszerek egy részét Prince régi bizalmas jóbarátja és dobosa, Kirk Johnson nevére írta fel orvosa, Dr. Michael Todd Schulenberg – az orvos szerint azért, hogy megőrizzék a sztár inkognitóját. De kiderült, hogy Schulenberg mindössze egyetlen receptet adott ki. Arra, hogy hogyan került akkor mégis a zenészhez egy egész gyógyszerarzenál, azóta sem derült fény. 

Mindennek ellenére a Prince halálának körülményeit feltáró megyei nyomozás végén senki ellen sem emeltek vádat. Dr. Schulenberg, aki vallomásában elismerte bűnösségét, alkut kötött az ügyészséggel. Többek közt 30 ezer dollár befizetésének fejében felmentették, és kimondták, hogy nem felelős a zenész haláláért.

Prince nem tudta, milyen gyógyszert szed

Az viszont világossá vált a dokumentumokból, Prince nem is tudott arról, hogy erős opioid tartalmú Vicodint kap. Ráadásul a fentanyl tartalmú fájdalomcsillapítót szedő rákbetegekhez képest a gyógyszer hatóanyagának sokszorosát mutatták ki a szervezetében.  

Kirk Johnson elmesélte, hogy a rocksztár életének utolsó heteiben a szűkebb környezete számára nyilvánvalóvá vált, hogy titkolni próbálta elhatalmasodó függőségét. Johnson szerint látványosan megváltozott az énekes viselkedése és a hangulata. 

Rábeszélte, elviszi saját orvosához, Dr. Schulenberghez, hogy vizsgálja meg alaposan. Az orvos ekkor írta fel Johnson nevére az oxikodon és paracetamol hatóanyagtartalmú Percocetet. Miután megkapta a receptet, visszarepültek Minnesotába, de út közben kényszerleszállást kellett végrehajtani, mert Prince elvesztette az eszméletét.

A The Chicago Tribune értesülése szerint két adag opioidtúladagolás elleni gyógyszerrel élesztették újra az énekest, aki aztán nem adott egyértelmű választ, milyen gyógyszert vett be. Hat nappal később megfázásos panaszokkal visszament Schulenberg klinikájára, ahol vizeletvizsgálatból kimutatták, hogy opioid került a szervezetébe. Prince környezete ekkor keresett fel egy függőségekkel foglalkozó specialistát, aki, mire megérkezett az énekes birtokára, már csak a halál beálltát állapíthatta meg.

Több napon át bírta álmatlanul, étlen-szomjan

Charlene Friend, az énekes korábbi barátnője elmesélte, együttélésük során hogyan égette két végén a gyertyát az énekes.

Volt, hogy akár öt napon át egyfolytában fenn maradt, ilyenkor nem evett, nem is ivott, csak a lakórész és a stúdió között jött-ment. Az első alkalommal, amikor ez előfordult, megkérdeztem tőle, bírja, és erre azt válaszolta, hogy az „angyalok ételével, ami a szellem tápláléka, nem a testé”

– nyilatkozta Friend. Amikor az énekes végre lefeküdt, befóliáztatta az ablakokat, feltekerte a fűtést és reszketve átaludta az éjszakát. Ilyenkor is „zenével álmodott”. Friend az énekes egyik féltestvérétől tudta meg, hogy a kábítószerezés miatt vett fel ilyen furcsa szokásokat. Egészen megdöbbentette, amikor a férfi elmondta neki, hogy párja kokainozik. Még egy aszpirint sem vett be soha a nő előtt, nagyon egészségtudatosnak tűnt, folyton vitaminokat szedett.

Prince nem írt végrendeletet

Prince vagyonát 100 és 300 millió dollár közötti értékre becsülik. Bármilyen hihetetlen, Prince és jogtanácsosai hivatalosan nem nyilatkoztak arról, ki rendelkezhet a tárgyi és immateriális javakkal, a kiadatlan dalok szerzői jogaival, ha az énekessel bármi történne. Öt évvel a halála után még mindig folyik a pereskedés arról, ki gondozhatja zenei hagyatékát, ki kapja a pénzt és a birtokát, amely ma Gracelandhez hasonló turistalátványosságként üzemel.

Kapcsolódó cikk

Prince örökösei többek között testvérei, akik 2017 májusában megkapták a vagyonkezelés jogát a bíróság által kijelölt vagyonkezelővel közösen. Rokonuk halála óta azonnal egy sor magán- és közvádas per zúdult a nyakukba. Nem csak az önjelölt örökösök szeretnének a vagyonhoz hozzáférni, hanem a testvérek a Comerica Bank vagyonkezelői szerepét is vitatják. A nyomozás lezárultáig és a dokumentumok nyilvánosságra hozataláig bele sem nézhettek az aktákba, nehogy gondatlanságból elkövetett emberölésért perelhessenek esetleg.

Prince testvérei a szövetségi kormányzat nyomozóinak bevonásában reménykednek. Korántsem zárult le még véglegesen az énekes halála körüli történések feltárása.

Prince The Beautiful Ones című életrajza 2019-ben jelent meg, halála előtt alig három hónappal kezdett el rajta dolgozni. A Netflix tervezett dokumentumfilmje azonban még mindig nem készült el.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet