A Rombusz Műhely ugyan csak november vége óta üzemel, azóta teljes erőbedobással. Ezt mi sem reprezentálja jobban, mint az a tény, hogy a változatos irodalmi programok után már a harmadik kiállításmegnyitón is túl vannak.
Kósa Gergely és Bogdán „Amigó” János képei után Merényi Dávid és Dóra Ádám festményei kerültek fel a már jól ismert fehér falakra. A Rombusz Műhely képzőművészeti részlegének vezetője és szervezője, Oláh Norbert nyitotta meg a kiállítást, aki maga is festő. Néhány kedves szóval köszöntötte a két alkotót, akik mindketten a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanulnak/tanultak, majd néhány hasznos információval is ellátta a közönséget.
Elmondta például, hogy az atmoszféra a festészetben a „megfestett levegő”, a festék rétegei között megbújó színekkel és tónusokkal szerves kapcsolatban lévő közeg, ami betölti a képek egész terét. A festőpáros képein ez az ábrázolásmód kiemelt helyet kap, többségében tájképeket láthattunk, innen jött a kiállítás neve is: Egy hely atmoszférája.
Merényi Dávid és Dóra Ádám együtt festenek, ezáltal természetesen hatással vannak egymásra, de a versengés fogalma fel sem merült közöttük. Ehelyett inkább szakmai tanácsokkal látják el egymást, és kölcsönösen megbecsülik és elismerik a másik munkáját, ami valljuk be, ritka ebben a meglehetősen kemény és kritizáló művészeti közegben.
A képeknek van egyfajta lírai vonaluk, amelyek előtt megállva az embernek akarva-akaratlanul is erős impressziói lesznek – erről talán a színek intenzív és tudatos használata tehet.
A festményeket számomra viszonylag könnyű volt befogadni, hiszen a benyomásaim jól tudtak kommunikálni a vásznon látottakkal.
Megfigyelhető volt, hogy egyes képek reflektálnak a másikra, ilyenkor olyan érzésem volt, mintha már egy kialakult diskurzusba lépnék be harmadik félként. A képek alatt mindössze a festők nevei szerepeltek, cím nem, ami szabadságot adott a gondolatok áramlásának, nem korlátozta le impresszióinkat a címen szereplő megnevezés.
Dóra Ádám a saját képeit illetően elmondta, hogy munkáiban nem csak az impresszió, hanem az által felmerülő képi problémák is előtérbe kerülnek. Az emlékezetnek legalább annyira fontos szerepe van, mint a közvetlen élménynek. A festés közbeni keresgélést, és a ráismerés izgalmait elengedhetetlennek tartja az alkotásban.
Merényi Dávid számára nagyszerű érzés volt saját képeit Dóra Ádám munkái mellett látni. A köszöntőt külön kihangsúlyozta, amiben Oláh Norbert az erős baráti viszonyt emelte ki.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Fontos üzenetnek találom, hogy a művészek biztassák egymást, és tanuljanak egymástól, eszmecseréik révén alakítsanak egymáson [/perfectpullquote]
– fogalmazott a Merényi. Számára az is izgalmas volt, hogy régebbi képei mellett az újabbakat is kiállították, ami egyfajta narratíva hatását keltette a falakon.
Az este hagyományos módon nem fejeződött be, amikor a megnyitó hivatalosan véget ért, többen maradtunk beszélgetni, és egy-egy pohár bor társaságában, folytatódott a művészetről való diskurzus. A Rombuszban jövő héten sem áll meg az élet, Színész Bob és a Tudás6alom csoport vers-színházi produkcióját láthatjuk majd. Érdemes lesz visszatérni ide.
