Február 25-én újabb írót kérdezett a Kortárs és kedvelt programsorozat. Ez az esemény az FSZEK Ugocsa utcai könyvtárát kapta helyszínül. A moderátor a könyvtárvezető, Farkas Ferenc volt, és Háy Jánost faggatta.
A beszélgetés este 7 órakor kezdődött, Háy és Farkas megmosolyogva érkeztek a terembe. Telt ház volt, és nemcsak a székek között nem találtak üres helyeket, de állóhely is alig volt. A tömeg miatt készségesek voltak a beszélgetőpartnerek a közönséggel, ezért végig állva maradtak, hogy még a legutolsó sorban is láthassák őket. A szavak és poénok mindenkihez eljutottak a tökéletes hangosításnak köszönhetően.
Felkonferálni nem kellett mélyrehatóan az írót, a közönség tekintetén látszódott, hogy mindenki tudja, miért van ott. Miután elhelyezkedett mindenki, Farkas Ferenc belevágott Háy faggatásába. Az első – inkább tájékoztató jellegű – kérdés Háyt és szülőfaluját vette célpontba, és az innen eredeztethető életfelfogását. A vámosmikolai író beszélt a falusi életéről, a gyerekkorban kezdődő munkáról, amire visszagondolva már csak így emlékezett:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A munka mellett totális volt a szabadság[/perfectpullquote]
– mondta a szerző.
Vámosmikolára a mai napig hazajár, de már olyan mély kötődése van Budapesthez, hogy a hosszabb svájci útján is hiányolta az eklektikus fővárosunkat.
Testvérével már kiskoruk óta dolgoznak, ami egy falusi világban nem meglepő, azonban ennél izgalmasabb részletekről is mesélt Háy. A rock zenei vénájáról nem most hullott le a lepel, megosztotta a hallgatósággal, hogy ő igazából rockzenész akart lenni, és most egy kudarcot szenvedett előadóművész áll előttünk, nemcsak egy elismert író. Persze, ezen csak mindenki mosolygott.
Megint visszakanyarodott a szabadság fogalmához, amit neki a zene jelentett, a rock & roll és a popzene szabadság élménye hajtotta a zenei pálya felé:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Egyetlen dolog, amire vágyom a világon: szabadnak lenni és szabadon gondolkodni [/perfectpullquote]
– kommentálta az író.
Háy zenéhez való kötődése nem szűnt meg, Beck Zolival, a 30Y frontemberével szoktak közös esteket tartani a Rájátszás kapcsán. Ez inkább egy könnyed kikapcsolódás baráti közegben, mintsem világkarrierre törő Háy próbálkozás.
Ezután komolyabb irodalmi fejtegetés következett. Ezen az estén Háy műveibe A bogyósgyümölcskertész fia című kötetével léptünk be. Ezt a kötetet már be sem kell mutatni, az analógia Háy életével már a tartalomból kiderül.
Farkas a történetiségről és alkotói munkáról kérdezte Háyt. A kérdés az interpretációra volt kihegyezve, ki mit érez és lát bele Háy műveibe.
Fontos vezérfonal a fikció és valóság közötti különbség kifejtése, Háy, mint minden alkotóművész is, saját tapasztalatokból, élményekből táplálkozik szövegírás közben. Nem a saját meséjét tartja fontosnak, hanem azt a lehetőséget, hogy az olvasó, legyen az bármelyik generáció, megtalálja a saját sorait a szövegekben. A közönség megosztó véleménnyel volt A mélygarázs kötet szóba kerülése közben, mindenki más életszakaszban olvasta, ezért mindenkire másképp is hatott.
Háy ezt az összevisszaságot az alkotói szabadság és fikció lehetőségével magyarázta meg, a műalkotás nem tükre a valóságnak. Ő nem magának ír, nem egy embernek, hanem mindenkinek, mondta el őszintén. A karakterek között bármilyen habitusú olvasó magára találhat. Akkor lesz értelme szövegeinek megszületésének, ha az írói és olvasói tapasztalat egymásra talál. Háy szerint az autentikusság a lényeg.
Egy kis pihenésként Farkas megkérte Háyt, hogy olvasson fel A bogyós…-ból, Háy választása a Nagymama című rövid olvasmányra esett. A felolvasás nagyszerű volt, humorral fűszerezve.
Az est közepére érve, a könyvtárvezetőség egy kis játékkal pezsdítette fel az eseményt. A székek hátuljára ragasztott színes borítékok közül Háy egy színt választott. A borítékokban idézetek és kérdések voltak. Ezek tematizálták a további beszélgetést.
Az első borítékban a Napra jutni kötetből volt idézet, és egy kérdés, hogy Háy mit szeret enni. Ez az egyszerű kérdés feldobta a hangulatot, Háy először meglepődött, majd nevetve azt válaszolta:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A kelkáposztát meg a paradicsomos káposztát nem szeretem, amúgy mindegy[/perfectpullquote]
– válaszolt őszintén az író.
Az este második fő bekezdése a magyartanárok körül forgott. Farkas megkérdezte, mi volt a baj a gimnáziumi magyartanárával, illetve milyen egy jó magyartanár. Háy csak ennyit válaszolt:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] A gimnázium első két évében nem jól valósítottam meg a nyelvi és viselkedésbeli transzformációt. [/perfectpullquote]
(Erről Az asszimiláns című esszéjében részletesebben ír.)
Háy mesélt arról, hogyan élte meg a kamaszságból a felnőtt világba lépést; gyerekként, ha csínyt tett, akkor azt bunkón tette, de úgy gondolja még ma is, hogy nemcsak a diákokban, hanem a tanárban is ott a hiba. Már gimnáziumban Tandori Dezsőt olvasott, és az avantgárdért rajongott, a magyartanár nem sokat tudott ezekről. A viszony az oktatójával kezdetben az írói karrierjét is kísérte, nem tudja kitörölni a magyartanárja okozta élményeket.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Gimi után évekig álmodtam a magyartanárnővel, és összetört önérzettel írtam [/perfectpullquote]
– vallotta be a szerző.
Háy úgy gondolja, hogy meg kell érteni a másikat, és csak így tud ő is valóságos lenni.
Farkas reflektálása megtörte a kamaszkori, negatív élménybeszámolót egy mondattal:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mindenkinek van egy álma és egy ilyen magyartanárja[/perfectpullquote]
– hallhattuk Háytól.
Ez a hangulatoldó megszólalás tovább is lendítette a beszélgetést. Háy is tanított, de 1985 után szerkesztői állást vállalt, úgy érezte, nem a tanári pálya fogja a céljai felé vinni. Szerkesztő volt a Holnap, Pesti Szalon és a Palatinus Kiadónál.
Farkas rákérdezett Háy nyolcvanas években induló pályafutására. Az író akkor még nem gondolta volna, hogy publikálni fog, mert akkoriban az korruptnak számított, majd Zalán Tibor ajánlatára a Mórába bevitte a nyersszövegeket, és itt kezdődött a Háy-életmű.
A szerző humorizált azzal, hogy az átszoktatott balkezessége miatt sosem tudott volna kézzel egy hosszabb regényt megírni, ezért a technológiai innovációnak köszönheti, hogy sikeres lett.
Az újításokról még eszébe jutott a slam poetry műfaja (amiről Háy írt először Magyarországon), hogy sokan már telefonról olvassák a szövegeket, és nem az nadrágzsebből kihúzott papír fecni a menő.
Újabb műfaji váltás: a szerző aktív drámaíró volt, de ma már csak szerződésre ír drámákat. Nem szereti a színpadi világot, és többször is csalódott már a rendezőkben. Csak azoknak engedi színpadra vinni/megfilmesíteni a műveit, akikben érzi, hogy nem csak a profit érdekli, hanem maga a személyes történet is, amit megoszt a nézőkkel. Háyt inkább az érdekli, hogy mi történik a szövegben, hogyan épül fel szövegileg a dráma, illetve az, hogy milyen testet ölt a televízióban vagy színpadon, nem számít.
Farkastól megtudhattuk, hogy Háy a Szépírók Társasága Írás és Szolidaritás című kampányának a résztvevője. Az író fontosnak tartja ezt a kérdéskört, és a hozzákapcsolódó vitaindítást, de ő nem szeretné, ha beékelődne a közélet a szövegeibe.
Zárásul Farkas egy Háy szövegajánlással búcsúzott el, A könyvtáros lány című novellából olvasott fel és köszönte meg az estét a kollégáinak és az együttműködő közönségnek.
A Kortárs és Kedvelt programsorozat következő eseménye március 3-án a kispesti Üllői úti könyvtárban lesz, a meghívott vendégek: Erdős Virág és Kollár-Klemencz László lesz, érdemes ismét eljönni.