Kilenc év után jelentkezett újra felnőttekhez szóló verskötettel Varró Dániel – hangzik a Mi lett hova? beharangozója gyanánt, mely kijelentés több nézőpontból is kérdéseket vet fel, illetve támadási felületet is biztosít az irodalomkritika számára. Úgy tűnik, Varró legfrissebb kötete a korábbi „felnőtt” könyvei félreismerhetetlen költői megszólalásmódját viszi tovább – ez alkalommal több kávéval.
Október 15-én a Margó Irodalmi Fesztivál egyik központi eseményeként Keresztesi József közösen mutatta be Varróval a Mi lett hovát. A beszélgetés központi szálát képezte a kérdés, miben és hogyan válhat felnőtté bárki költészete? Keresztesi a fenti alkalommal utalt arra, hogy Varró korábbi „felnőtt” kötetei, a Bögre azúr és a Szívdesszert ebből az irányból kaptak leginkább negatív visszajelzéseket a róluk szóló kritikákban.
Azon túl, hogy Varró költészete az egyik leginkább megkerülhetetlen a kortárs magyar irodalomban, a stílusjátékai, a különböző, a mai tendenciákhoz viszonyítva ritkaságnak is számító lírai műfajok megszólaltatása miatt, mindvégig finoman egyensúlyoz a gyermek és – az egyébként semmilyen hagyománnyal, irodalmi pozícióval nem rendelkező – „felnőtt” költészet között. (Az is különlegességgel bír, hogy egyedül Varrónál merült fel a „felnőtt” líra mint műfaj.) Ez több, inkább szőrszálhasogató kérdést is felvet, mint például azt, hogy miért ne beszélhetnénk Varró esetében – a prózairodalom ismert műfajának analógiájára – „ifjúsági” költészetről, ami szintúgy nem létezik, mégis követné azt a fogalmi logikát, amit a „felnőtt” líra megnevezés. Rengeteg fiatal olvassa, középiskolai tankönyvek elemzik Varró verseit, ez is mutatja, hogy olvasói tábora sokkal szélesebb kört alkotnak, mint pusztán a felnőttek.
Visszatérve, a gyerek-felnőtt kettőség ugyanúgy kitapintható a Mi lett hovában, mint a költőtől már „megszokott” – ha három kötet megjelenése után fogalmazhatunk így – formabontó, játékos megszólalás; olyannyira, hogy a Mi lett hova? mintha a költő korábbi köteteit írta volna tovább. A könyv illusztrációt Rácz Nóra készítette, aki a Szívdesszertét is; a tartalmi összképe, lírai műfajainak gazdagsága, klasszikus és kortárs költőink műveit megidéző intertextuális játékai, illetve a kötetben szereplő Boci, boci, tarka-ciklus pedig leginkább a Bögre azúrt idézik fel. Az az érzése lehet az olvasónak, mintha kedvenc együttese egy olyan lemezzel jelentkezne hosszabb idő után, amely számai a zenekar legismertebb riffjeit, ütemeit és tónusait – ismertetőjegyeit hordanák magukon, ezzel is múltidézésre hívva a hallgatót. Kicsit olyasmi ez, mint a zenekar ajándéka rajongói számára.
A Mi lett hova? hat ciklusból épül fel, ezeket részekként jelöli a kötet. Hogy prózaműfaji elemeket is beemel Varró legfrissebb könyve az is mutatja, hogy a részek rövid felvezetőkkel kezdődnek, melyek népszerűek voltak a régi és klasszikus regényirodalomban. Első olvasatra úgy tűnhet, mint ha egy elbeszélésben találná magát az olvasó: a kötet [Előhang]-ja azzal zár, hogy „így hát költő, költeménye tárgya / egy kávéházba álmosan beül.” (5.) Erre következik az első rész elöljáró beszéde:
amelyben a költő álmosan ül egy kávéházban, és hiába várja, hogy fültövön csókolja a múzsa. Mindennek dacára megtelik dallal, ám a kávésbögréje közben kiürül. (7.)
E rövid paratextusnak az a funkciója, hogy röviden összefoglalja az adott ciklus verseinek tartalmát, és ezeket egy montázsba öntse. Az izgalmas lírai kísérletet egyedül az bonthatja meg, hogy az egyes részek, illetve a kötet második felében helyet kapó versek között már nincs ennyire erős kapocs – erre visszatérek később. Az első rész versei megteremtik azt a hatást, hogy már-már egységes, lineáris narratívába tartoznak, hiszen a ciklus értelmezhető úgy is – az idézett elöljáró beszéd alapján –, hogy az [Előhang]-ban szereplő költő végig a kávéházban ül egészen addig, amíg ki nem ürül a bögréje. (Olvasatomban a negyedik részben ugyanide tér vissza a kötet központi alakjaként megnevezett költő.) A második, szerelmi költészetről szóló egységben még őrzi ezt az összetartozást, azonban a kötet további részeiben ez kiüresedik: a ciklusok darabjai között a kapcsolatot egyedül az elöljáró beszédek foglalják magukba. Verskötet esetén ez nem feltétlenül jelent hiányosságot vagy bárminemű kifogásolnivalót, azonban meglátásom szerint a Mi lett hova? ezzel nagy lehetőséget szalasztott el. Emlékezetes például a Szívdesszert bravúros, katartikus szerkezeti felépítése, amelyben a szonettkoszorú műfaját helyezte piedesztálra.
Utaltam rá, hogy a részek között alig mutatkozik kapcsolat, azonban egy szál mégis mintha – ha nem is fűzi össze, de – összefogná a kötetet: mind a szöveg, mind a képi illusztrációk szintjén meghatározó, folyton visszatérő motívum a kávé és a kávéfogyasztás:
Belekortyolok / üres kávésbögrémbe. / Ébredni kéne. (15.)
– szól az első rész záró verse a Haiku. Valódi „kávépoétikának” is nevezhetnénk – ahogyan a negyedik rész nyitó, [Panaszkönyv] című versében olvashatjuk: „egy kávéházban minden metafora.” (59.) A kávéfogyasztás hangsúlyosságáról a kötet szerkezete is számot adhat, hiszen a Mi lett hova? utolsó verse, a rövid [Utóhang] –
Utolsó korty. Nem görcs. Öröm. / Szívószállal kiszörcsölöm. (110.)
– beleillik ebbe a horizontba, valamint ennek illusztrációjaként a rá következő oldalon egy alakot láthatunk egy kávéscsészében elmerülni. Azonban valódi koherenciát mindez nem teremt meg a kötet szerkezetét illetően – katarzis helyett kiüresedett lehetőséggel találja szembe magát az olvasó, mert e záró sorok olvasatán láthatja át azt, hogy szerkezetileg sajnos igen csak széttartó a Mi lett hova? Ezzel kapcsolatban utalnék újra vissza a Szívdesszertre.
Ám a Mi lett hova? összességében mégis egy magával ragadó verskönyv: a versekben kitapintható folytonos önreflexiók, kiszólások végig a köteten át párbeszédre invitálják az olvasót. Továbbá a kötet több pontján is fontos szerepet kap az ars poetica, amely meglátásom szerint újdonság Varrótól.
A költő lelke nem volt makulátlan, / meg az elméje sem volt neki tiszta, / a versidomok szerelmese volt ő, / egy mániákus verslábfetisiszta (71.)
– olvasható a [Mánia] című, az ötödik rész nyitóversében, amely kicsinyítő tükörként reflektálhat a kötet egészére, hiszen a Mi lett hova? verseinek legnagyobb része mind formában, „szigorú” szabályok szerint született költemények. Már ha beszélhetünk szigorról egyáltalán egy ilyen könnyed verskötetet forgatva, amely egyben bensőséges hangulatot is megteremt (nem pusztán) az által, hogy ars poeticái egyben a lírai én alakjának is ars poeticái – ha nem magának a költőnek, hiszen Varró név szerint mintha saját magára is utalna némely versben. „[S] ki lát, azt mondja: »Haj, Dani, / nem vagy te már a hajdani!«” (13.) – áll a Harminckét éves múltam című versében. Finom és érzékeny ars poetica kávéval – vagy anélkül. Döntsön róla az olvasó, hogy kéri.
Varró Dániel: Mi lett hova? (Rácz Nóra illusztrációval) Jelenkor, Budapest, 2016. 2999Ft
Címlapfotó: Horváth Péter Gyula