Szoros kapcsolatot találtak a hőmérséklet és a test mérete között
Eredményeikről a Nature Communications című tudományos lapban számoltak be. Arra jutottak, hogy szoros kapcsolat van a hőmérséklet és a test mérete között, bizonyítva, hogy a klímának fontos szerepe volt ebben az időszakban a testméret alakulásában – írja a The Guardian.
Minél hűvösebb van, annál nagyobbak az emberek. Ha nagyobb vagy, nagyobb a tested, akkor több hőt termelsz, de viszonylag kevesebbet veszítesz el, mivel a tested felszíne nem tágul ugyanolyan mértékben
– mondta Manuel Will, a Tübingeni Egyetem szakértője, a tanulmány vezető szerzője.
A klíma az agy méretére is hatással van
A klíma és a testtömeg közti kapcsolat egybevág a Bergmann-féle biogeográfiai szabállyal, mely szerint hidegebb környezetben nagyobb a testtömeg. Ez megfigyelhető például olyan fajoknál, mint a medvék: a Északi-sarkvidéken élő jegesmedvék például jóval nagyobb tömegűek, mint a melegebb éghajlaton élő barnamedvék.
Ez nem teljesen meglepő eredmény, de érdekes látni, hogy ebből a szempontból evolúciónk nem is annyira tér el más emlősökétől
– fogalmazott Nick Longrich, a Bathi Egyetem Milner Evolúciós Központjának munkatársa, aki nem vett részt a kutatásban.
Stabil klíma nagyobb agyat eredményez
Arra is találtak jeleket, hogy az agy méretére a viselkedésbeli változások, például a vadászati stratégiák alkalmazása is hatással lehetett. Ezek a jóval közvetettebb tényezők rávilágítanak arra, mennyire összetett folyamatok vezettek az emberi evolúcióhoz.
Az emberi evolúció még most sem fejeződött be, sőt gyorsabb, mint valaha
Nemcsak az emberi csontozat, de az érhálózatunk is változik a soha véget nem érő evolúció során.