Tizenhárom év után újra zakatol a bunkóság–vonat, s ezúttal még intenzívebb. A Tapló Télapó (Bad Santa) 2003-as megjelenésekor is elég megdöbbentő jelenségnek számított a maga egyedien alpári karaktereivel: a Mikulás gúnyában gyerekeket alázgató Willievel (Billy Bob Thorton) és kisnövésű bűntársával Marcussal (Tony Cox) az élen. Idén azonban még magasabbra tették a lécet a Tapló Télapó 2-vel.
Így búcsúzott tőlünk
Persze láttunk már filmekben megjelenni alkoholista, káromkodó, lecsúszott figurákat, de Terry Zwigoff, a film rendezője szó szerint új köntösbe öltöztette főszereplőjét azzal, hogy az emberek számára a szeretet ünnepének jelképévé vált Mikulást ábrázolta ilyen formában.
Az eredeti történet ott ért véget, hogy Willie egyfajta hős szerepben tetszelegve megmentette újdonsült 8 éves barátjának (Brett Kelly) karácsonyát, leleplezte és börtönbe juttatta áruló társát, ráadásul a szex-őrült télapó fétises barátnőt (Lauren Graham) is magáénak tudhatta. Szép lezárása lehetett volna ennek a történetnek, hiszen megvolt benne minden, ami sikerre ítélhette. A jó útra térő bűnöző fejlődéstörténete, ahogyan a szemünk láttára kezd el megenyhülni a szíve, s ráébred, lehetne értelme az életének. Ám sajnos, Mark Waters nem így gondolta, így történhetett meg, hogy idén karácsonyra a mozikba került a folytatás, a Tapló Télapó 2. (Bad Santa 2.).
No Title
Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.
Mi jöhet még?
Miután az első rész önmagában is megállja a helyét egy kerek egész történetként, valószínűleg mindenki kíváncsian várta, hogy ennyi év elteltével mi újat tudnak kihozni belőle. Nos, a válasz nagyon egyszerű: nem túl sok mindent. A szereplők szinte ugyanazok és a terv sem változott: ezúttal egy alapítvány karácsonyi bevételét kellene meghiúsítani. De ne szaladjunk ennyire előre! Az első részhez hasonlóan a kezdő képkockákon főszereplőnk – Willie – saját narrátoraként ismerteti velünk jelenlegi élethelyzetét. Ami ebből kiderül, hogy – habár akkor úgy tűnhetett, igen – nagyjából semmit nem változott 13 évvel ezelőtti önmagához képest. Ugyanaz a csóró, lecsúszott, nemtörődöm alkoholista céltalan élettel, akit anno megismerhettünk. Reménytelinek tűnő kapcsolatának is vége szakadt, az egyetlen ember, akitől akarva sem tud megszabadulni, pedig az immáron 21 éves kölyök, aki nem túl meglepő módon még mindig egy óvodás gyerek agyi szintjén éli az életét.
Újra feltűnik a színen Marcus, aki a börtönből hamarabb szabadulván keresi fel Willie-t az új megbízással, ezúttal még egy bűntársat bevonva az akcióba: főszereplőnk édesanyját, Sunnyt (Kathy Bates). Az új karakter által, megismerhetünk pár részletet szereplőink múltjából. Fény derül arra is, hogy a bunkóság királya hogyan vált ilyenné, ugyanis a Kathy Bates által játszott karakter ugyanazt a vonalat képviseli, amit fiaként Billy Bob Thorton – a különbség csupán annyi köztük, hogy Sunny nőként gusztustalankodik és talán még annyi emberség és érzelem sem szorult bele, mint fiába.
A film azoknak a vágyait is kielégíti, akik hiányolják az enyhén perverz Sue karakterét, hiszen őt is visszakapjuk, csak éppen más névvel és más személyében. Most az adomány gyűjtők főszervezője, Diane Hastings (Christina Hendricks) az, aki szárnyai alá veszi és szó szerint keblére öleli Willie-t, ezzel meghazudtolva a szent női ábrázolást, amiként első jeleneteiben láthatjuk. Ha meglepő fordulatokat kellene keresni a filmben, talán ez a momentum lenne az, amit kiemelhetnénk, mert a filmnek van ugyan egy csavarja, de az olyannyira egyértelmű, hogy nagyjából a huszadik perctől mind tudjuk, hová fog kikötni ez a szán.
A készítők ugyan próbálkoztál erősíteni azt a vonalat, amelyben az utcai sikátorban hányó karácsonyi ajándékosztót érző szívű emberi oldaláról is megismertessék, azonban azt, ahogyan egyfajta apaszerepbe bújva gondoskodik bárgyú kis barátjáról, már láttuk az első részben is, így nem volt újdonság, hogy akárhogy is ellenkezik, nem hagyja hidegen a fiú sorsa. Lehettek volna meghatóak az anya-fia képsorok is, ha nem ilyen erőltetett és hiteltelen az egész.
Nem ezekkel a szerepekkel fognak dicsekedni
A színészi teljesítmények nem igazán hoznak újat. Mindenki változtatás nélkül ugyanazt a karaktert alakítja, mint tizenhárom évvel ezelőtt. Billy Bob Thorton még mindig a céltalan, lecsúszott idősödő bűnözőt, akinek a legfontosabb, hogy piálhasson és nőzhessen. Ugyanígy Tony Coxnak és Brett Kellynek sem kellett túlzottan megerőltetnie magát, hogy valami újat nyújtson, de a meglévő szerepeiket hibátlanul hozzák. Kathy Batesről pedig amúgy is tudjuk, hogy remek színésznő, aki elég jól tud alkalmazkodni mindenféle szereptípushoz, de talán nem ezt a szerepet fogja a büszkeség falára aggatni otthon.
Összességében valóban nem nyújt a film se történet se poénok szempontjából újat, sőt, elég erőltetett és izzadság szagú lett a végeredmény.
A poénok körülbelül 99%-át a káromkodás, a piálás és a gusztustalankodás teszi ki, ami valljuk be, egyszer- egyszer még lehet vicces, de nem 92 percen keresztül.
Tehát a változás az első részhez képest, nagyjából dupla annyi alkohol, kétszer annyi szex, végtelen mennyiségű trágárkodás és egymás szapulása. Egyszer meg lehet nézni, hogy rájöjjön az ember, hol van a saját tűréshatára, de enyhén szólva sem valószínű, hogy bekerül a nagy klasszikusok könyvébe. A történet elcsépelt és kiszámítható, a poénok nem igazán viccesek, a vetítés alatt szinte csak a kínos csend volt érzékelhető, és mindent elmond a tény, hogy többen felálltak és elhagyták a termet még jóval a film vége előtt. Viszont aki ezt a fajta aljas humort preferálja, mindenképp szánjon rá 92 percet az életéből!
Bemutató dátuma: 2016. november 24.
Forgalmazó: Freeman Film
