A Haifai Független Filmfesztiválra ellátogatva egy izgalmas animációs filmalkotásba botlottunk. Mats Grorud norvég animátor és rendező a The Towerben a palesztin menekültek szenvedéseit és történelmi sorscsapásait ábrázolja. Grorud a mesefilm-figurák segítségével mutatja be egy család és egy nemzet több mint 70 éves száműzetésének történetét.
Égbekiáltó reménytelenség
A filmről kijőve az jutott eszembe, kicsit didaktikus műfajilag, hogy babákon keresztül kívánja egy európai filmrendező bemutatni a palesztin történelmet. Aztán utánaolvastam Grorudnak, és rájöttem, hogy másról is van itt szó. A libanoni polgárháború alatt sok palesztin menekült életét vesztette.
A rendező édesanyja mint ápolónő maga is járt a palesztin táborvárosok. egyikében Ezek azóta sem változtak sokat, máig az ég felé növekvő gettó jut róluk eszébe bárkinek, aki járt ilyenben. Érintettségemmel és érdeklődésemmel azt gondoltam a film első perceiben, hogy a menekültválságot követően kicsit elcsépelt lehet egy újabb érzékenyítő film. A másfél órás film megtekintése után végül másokkal együtt én is kissé könnyezve hagytam el a haifai mozit.
A norvég rendező alkotása révén ugyanis mindent megtudunk egy olyan nemzet mind a mai napig tartó szenvedéseiről, amelynek több mint hatvan százaléka száműzetésben él 1947 óta.
Grorud filmje ott kezdődik, ahol az izraeli rendező, Ari Folman Libanoni Keringője véget ér. A The Tower napjainkban játszódik egy Bejrúthoz közeli palesztin menekülttáborban, Burj el-Barajnehban, ahol egy 12 éves palesztin kislány, Wardi (azaz Virág) egy napját ismerjük meg. Ha valaki találkozott már 10 éves forma palesztin kislánnyal, érti, miért annyira valódi és szívfacsaró ez az óriásszemű, rasztahajú animációs figura. A szereplőket többnyire palesztin és görög színészekről mintázták.
A film során megismerjük Wardi egész családját és vele együtt a menekülttáborok kemény és embertelen világát. A nyitójelenetben rögtön a kislány nagypapájának karaktere kerül fókuszba. Sido az egyetlen olyan tagja a családnak, aki még élt abban a galileai palesztin faluban, amelyet azóta is otthonának tart, a család többi része már a menekülttáborban született. Az idős nagypapa súlyos beteg, de szeretett unokája támogatása miatt lemond a gyógykezelésről.
Út Galileába
Ezt követően a lányra hagyja a hajdani galileai ház kulcsát, amit hetven éve visel a nyakában. A kulcs motívuma egyébként összességében az egész palesztin nemzeti ideológia fontos szimbóluma: több palesztin menekülttábor bejáratának tetején van egy nagy kulcs a majdani visszatérést szimbolizálva.
Wardi nem nyugszik bele a nagyapa betegségébe, úgy gondolja, ha reményt hoz neki, Sido újra szabad és egészséges lesz, akár a galambok. Innen veszi a kezdetét a film cselekménye: Wardi mindent megtesz, hogy egy reményvesztett helyen reményt találjon. Felfedezőútja során a tábor lakóinak és saját családjának egyéni traumái révén kapunk betekintést egy olyan nemzet történelmébe, amellyel a huszadik század keményen kitolt.
Az animáció történelmi hitelességében és vizualitásában egész erős.
Már csak azért is tud olyan hiteles lenni, mert a forgatókönyv alapját Dina Matar ‘What it means to be Palestinian írása adja, ami egy diaszpóra-palesztinokkal készített interjúkötet. A film látványvilágában pedig érzékelhető, hogy a rendező maga is több hónapot töltött palesztin menekülttáborokban.
Sokat ad a filmhez Rui Tenreiro művészeti vezető alapos munkája az olyan elemek megrajzolásában, mint a palesztin kalligráfiák és szimbólumok. Mindennek és az erős animációs vezetői munkának köszönhetően a néző sokszor érezheti úgy, mintha a keserédesre rajzolt palesztin menekülttáborban bóklászna maga is.
Mialatt Wardi egyre több helyen keresi a reményt a táborban, szép lassan a film fő szimbóluma is kibomlik. A rendező az elüldözött család gyümölcsfákkal, illatos virágokkal teli galileai otthonát állítja szembe egy reményvesztettségében az ég felé növekvő toronnyal, a menekülttáborral.
A tetején nincs más, csak egy, a háború borzalmaiba belerokkant fiatal palesztin galambász fiú. Noha Bejrút és Galilea között alig száz kilométer a távolság, az ott élőknek az idilli múlt és a menekültlét közötti távolság átjárhatatlan.
„Írd le azt, hogy volt hazám”
A tábor lakóinak mindennapi tapasztalata a traumatizált létezés és a túlélés. Ezt a különböző generációkat érintő világégések, a ’48-as elüldözés, a hetvenes évekbeli etnikai villongások és az 1982-es polgárháború felvonultatása érzékelteti. A palesztin tragédián túlmutatva a film arra az univerzálisabb kérdésre is választ kíván adni, hogy egy nem normális helyzetben hogyan lehet túlélni. Mi ad reményt, ki tud szabad maradni az égig érő reménytelenségben?
Minden emberi viszony egy kicsit Krasznahorkaival szólva „bejárás mások elmeállapotába.” Ez a film ilyen tekintetben a traumákkal teli palesztin menekültek fájdalmaiba enged betekintést.
Mindezen üzenetével együtt Grorud meséje bűbájosságával és szívfacsaró hatásával együtt is kicsit iskolás feladatként letudott alkotás.
A téma és a műfajválasztás sajátosságain túl nem ad sokkal többet, mint egy szépen megrajzolt történelemlecke. Pláne, ha olyan, a palesztin történelem libanoni fejezeteit megelevenítő filmekkel hasonlítjuk össze, mint a már említett Libanoni keringő vagy épp a Felperzselt föld. A toronyból következő metaforát használva nem rugaszkodik az ég felé, nem tesz fel további kérdéséket.
The Tower / Wardi (2019) – Trailer (English)
Directed by : Mats Grorud Produced by : Les Contes Modernes Genre: Animated film – Runtime: 1 h 20 min French release: 27/02/2019 Production year: 2017 Beiru…
Azok számára viszont, akik szeretnék megismerni a palesztinok és az izraeli-palesztin konfliktus egyik történetét, jól megrendezett, hiteles történelmi animációs dráma tud lenni. A film talán legfőbb technikai hátránya, hogy a főszereplők emlékei 2D-s rajzfilmes illusztrációkkal kerülnek bemutatásra. Ezek az átkötések viszont messze elmaradnak a film egészének művészi kivitelezésétől. És ha már a kritikai észrevételeknél tartunk. A párbeszédek sokszor didaktikus jellege vagy az, hogy a bájosság fenntartása egy-egy karakternél a mondanivaló rovására megy, szintén kissé kiábrándító.
