Chuck Finley, az East Lake Megyei Könyvtár egyik leglelkesebb olvasója, tavaly egymaga alig 9 hónap alatt 2361 könyvet kölcsönzött ki, majd vitt vissza, jellemzően néhány óra eltelte után.

Chuck – aki a California Angels baseball csapatának egykori dobójáról kapta a nevét – valójában fikció, ő csak a könyvtár egyik vezető alkalmazottja, George Dore agyának szüleménye, és egyedül a bibliotéka számítógépes rendszerében létezik.

Dore azért hozta létre az álolvasó Chuckot, Chuck pedig azért kölcsönzött ki ilyen sok könyvet, hogy megmentse azokat a leselejtezéstől. A főszabály szerint amelyik könyvet nem kölcsönzik ki egy vagy két évig, az kikerül a rendszerből.

East Lake Library

Egy névtelen bejelentő miatt keletkezett a galiba:

az illetékes ügyész bejelentés alapján kezdte átvizsgálni a környező könyvtárak nyilvántartásait, és bukkant rá Chuck turpisságaira.

Az alkalmazottak – Dore és segítője – azzal védekeztek házon belül, hogy ők csak meg akarták óvni a köteteket a leselejtezéstől, mert meggyőződésük szerint azok nemsokára nagyon népszerűek lesznek, és csak drágább lesz majd újra beszerezni őket.

Komoly vizsgálat volt, mert az East Lake Könyvtárral egy adatbázis alapján működő könyvtárak esetében támogatások aránya is múlik a kikölcsönzések számán.

Viszont pont a megyei könyvtár esetében ez nem áll fenn, Dore és asszisztense akciójának tehát tényleg nem volt gazdasági indítéka. A renitens könyvtárost egy asszisztensével együtt felfüggesztették az ügy miatt, de most úgy fest, a kirúgást megússzák.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.