A Lehet Más a Politika Kultúra Műhelye és NAJ (Nők a Jelenben) munkacsoportja 38 nő címmel képzőművészeti kiállítást és pódiumbeszélgetést szervezett kedd este nőnap alkalmából, amelyet Kukorelly Endre nyitott meg.

A megnyitón pár rövid mondatban köszöntötte a jelenlévőket Schiffer András az LMP frakcióvezetője is. Szerinte a műtárgyak sokkal beszédesebbek, több üzenetet hordoznak „bármilyen szépen meghangszerelt” politikai beszédnél.

A kiállítás kurátora Dárdai Zsuzsa művészetkritikus a megnyitó után, válaszolt néhány gyors kérdésre.

ContextUs: Mi a mai rendezvény célja? Kifejezetten feminista vagy gender figyelemfelhívás, esetleg pusztán a nemzetközi nőnap megünneplése?

Ez egy ünnep és egy vállalás is arra, hogy megmutassuk ezeket az alkotókat. Én magam nem vallom, hogy kifejezetten feminista volnék. Nem választom szét az emberek jogait. Sem a férfiakét és a nőkét, sem a cigányokét és zsidókét más nemzetiségektől, sem bármilyen csoportokét. Ugyanígy nem választom szét a szenvedést sem. Ellenben, ha valakik bajban vannak, ott segíteni kell. Sok esetben vannak bajban a nők, ezért ki kell állni!

ContextUs: A művészetben a feminizmusnak köszönhetően a művész szerepe ma már nem kizárólag férfi privilégium. Van még mit finomítani ezen? Szükség van-e még szükség a női reprezentációra?

Az LMP-ben nagyon fontos a nők szerepe. Vannak közöttünk igazi harcos feministák és vannak kicsit konzervatívabb nézetűek is. Szükség van a reprezentációra, de a tehetség az, ami fontos akár férfi, akár nő. Szerintem a művészet és Isten formálhatja az embert legjobban.

A megnyitó után egy pódiumbeszélgetés vette kezdetét. A beszélgetés résztvevői Ladik Katalin (színész, költő, performer), Baráth Erzsébet (nyelvész), Bombera Kriszta (újságíró, riporter), Széll Bernadett (politikus) Szabó Ágnes Eszter (képzőművész) és Tatai Erzsébet (művészettörténész) volt. A beszélgetést Acsády Judit szociológus vezette.

Acsádi első kérdésében a kiállítás benyomásairól kérdezte a meghívott vendégeket.

Tatai Erzsébet rögtön a beszélgetés elején egy kritikus provokatív véleménnyel kezdte. Kifogásolta, hogy a kiállításnak nincs egy összefoglaló szakmai koncepciója, a kiállítás szervezőelve az, hogy nők állítanak ki.

Meglátása szerint valóban látleletet ad arról a kiállítás, hogy sok jó művész van, de arról is, hogy ínséges a helyzet számukra.

Szabó Eszter Ágnes, aki a kiállítás résztvevője a kiállított munkáiról beszélt. Ezek bevásárló szatyrok. A kiállításra való készülődés tulajdonképpen tipikus női tevékenység számára ugyanis mindig ki kell azokat vasalni az installálás előtt.

Szél Bernadett büszkeségét fejezte ki a kiállító művészeknek. Az isztambuli egyezmény ratifikációját kérné legszívesebben nőnapra csoki és virág helyett.

Bombera Kriszta Tatai Erzsébet kritikájára reflektálva (szerénykedve azzal, hogy ugyan ő nem szakember, hanem műkedvelő) megfordítaná a kérdést: miért baj az, hogy nők állítanak ki? Példának említette Hillary Clintont, aki kérte szavazóbázisát, hogy ne szavazzanak rá, csak azért mert nő, vagy Barack Obamát, aki ehhez hasonlóan kérte, hogy ne szavazzanak rá, csak azért, mert fekete. Fehér férfi nem mond ilyet:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Ne szavazz rám azért, mert fehér vagyok!   [/perfectpullquote]

Ez valamiért általános jelenség. Ha valaki Magyarországon például cigány, és ezért elnyomva érzi magát, akkor nem akarja, hogy pozícióba kerülve ez számítson pozitív értelemben.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Miért ne számítana?[/perfectpullquote]

– tette fel a kérdést az ismert riporter.

Baráth Erzsébet a CEU Gender Studies szakán tanít, és közvetítette diákjai gondolatait:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Semmiképp sem szabad elfogadni a virágot és a csokit. Ezt a napot használják arra a nők, hogy demonstráljanak, utcára vonuljanak, hallassák hangjukat   [/perfectpullquote]

– mondta el őszintén.

Nyelvészeti szempontból kiemelte, hogy szerinte helytelen terminus a női művész kifejezés, viszont megfelelő, ha azt mondjuk, nő művész. Egy nő művész akkor is nő művész, ha nem a nőiségre reflektál. 

Ladik Katalin a hatvanas évekre emlékezett, miszerint abban az időben egy nőnek, ha érvényesülni akart, el kellett felejtenie a női testét. Bizonyos értelemben férfi művészetet kellett csinálniuk. Mostanra eljutottak oda, hogy fricskaként kitegyék női mivoltukat.

Ezután még Tatai Erzsébethez került vissza a szó, aki érvelt még a kritikája mellett.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az év másik 365 napján nem nevezik a kiállításokat férfi kiállításnak. Kicsit élesebben fogalmazva, a kritikai hangot megjegyezte, hogy ez – a nőiség alapján válogatás – elavult konstrukció.

A beszélgetés többi részében szó volt még művészet és társadalom kapcsolatáról, a művészet szerepéről, és arról, hogy kell-e, és ha igen, hogyan lehetne a március 8-át átértelmezni. A beszélgetés végén nyitott volt a lehetőség a kérdezésre a közönség számára is. Bizonyos kérdésekben parázs vita alakult ki, mint például az, hogy alkalmasak-e a képzőművészetnek ezen műfajai, amik itt megjelennek – festészet, installáció, szobor, kisplasztika stb. – white cube, azaz „múzeumi” körülmények közt kiállítva szélesebb körben társadalmi hatást kiváltani.

Én magam azt az álláspontot képviseltem, hogy nem, ugyanis ma a posztmodern után a film, és nem a fentiek a vezető művészeti ág.

Emellett a társadalmi rétegződés szempontjából nézve, jellemzően a közép és felsőosztálybeli értelmiségi réteg a magasművészet fogyasztója, valamint a mainstream média egész ritkán kínál minőségi szórakozást. Az alsóbb osztályok, amelyek gyakran egybeesnek a kirekesztett csoportokkal, teljesen kiszorulnak a kultúra e területeinek fogyasztásából is. Szélesebb körben elért társadalmi hatásra alkalmasabb a reklám, a film, a könnyűzene és a közösségi média.

Érezhető volt, hogy a végére sok minden bennrekedt mind a meghívott vendégek, mind a közönség soraiban felszólalni vágyók körében. Az határozottan megállapítható, hogy a téma tárgyalására kevés volt a megadott időkeret, de nem is lehetett volna ennek a témának reális időkorlátot szabni. Mindenesetre az bizonyos, hogy a nemzetközi nőnap ilyen módon való ünneplése valóban méltóbb és tartalmasabb minden virágnál, bonbonnál, szuvenírnél vagy bármilyen ehhez hasonló földi hívságnál (a csoki védelmében szólva, kötelességem megemlíteni, hogy én teljesen oda vagyok érte és engem bármikor le lehet vele kenyerezni).

A kiállító művészek:

Agnes von Uray, Almási Gertrúd, Berhidi Mária ,Bikácsi Daniela, Dárdai Zsuzsa, Deli Ágnes, Dick Alexandra, Elek Judit Katalin, El-Hassan Roza, Fajgerné Dudás Andrea, Fischer Judit, Gergely Nóra, Gerlóczy Sára , Gosztola Kitti, Harka Ágnes, Hay Ágnes, Imre Mariann , Korodi Luca, Ladik Katalin, Mogyorós Anna Luca, Németh Hajnal, Omara, Ősz Ilona, Reischl Szilvia, Rutkai Bori, Szabó Ágnes, Szabó Ágnes Eszter, Szelley Lellé, Szemző Zsófia, Szíj Kamilla, Ujj Zsuzsi, Vári Zsófia, Vécsei Júlia, Verebics Ágnes, Verebics Kati, Visnyei Ilona