“A sötétben a csápjaidat dörzsölöd / én pedig a sarokban imádkozom” – Deák Dániel verse.

Zsugor

Tévét néztünk.
Valami természetfilmet
az imádkozósáskákról,
hogy a nőstény sáska a hímet
élve megeszi párzás után,
csak mert az jóval kisebb nála,
és ennél többet amúgy sem ér.
Te felnevettél, de én addigra már a
felismerhetetlenségig zsugorodtam össze.
Szép csendben, észrevétlen,
éppen akkorára, hogy még egyvalamire
jó legyek, de létezésem
fel se tűnjön többé.

Azóta nem tudok aludni.
Újra és újra ugyanazt álmodom:
a sötétben a csápjaidat dörzsölöd,
én pedig a sarokban imádkozom.