Dér Asia Visszahúz a múlt című filmje Ember Judit munkásságának egy részét dolgozza fel. Azokat a filmjeit, amik a hétköznapi ember sorsán keresztül mutatnak rá az 1989 előtti Magyarország globális problémáira, és rengeteg tanulsággal szolgálnak a 21. század számára is. Dér Asia filmje azt üzeni, hogy bár lassan 20 év telt el a rendszerváltás óta, mégis – noha más helyeken – ugyanazokkal a problémákkal találkozunk ma is, mint a kádári Magyarországon.
ContextUs: Elengedhetetlennek tartod, hogy egy dokumentumfilm generációkon átívelő, időtállóüzenetet közvetítsen?
Igen, de szerintem ez kódolva van egy jó filmben. Ha az alkotó nem aktuálpolitikai vagy esztétikai trendeket követ, hanem őszinte érdeklődésből vagy kétségbeesésből készít filmet, akkor az mindig szólni fog a következő generációkhoz is.
ContextUs: Ember Judit személyes sorsokkal foglalkozik, mégis tiltott alkotó volt 1989 előtt. Az egyén sorsa nem függetleníthető a politikától?
Szerintem az ember és a társadalom, amiben él, soha nem függetleníthető egymástól. Viszont, ha egy történetet a nagytörténelem vagy a politika irányából kezdünk el mesélni, az maximum ismeretterjesztő film lesz, nem tudja igazán megszólítani a nézőket, nem lesz időtálló. Ember Juditot egyik filmjében sem a történelmi igazság érdekelte – ami állandóan változik –, hanem az egyének igazsága.
Azok a személyes sorsok és traumák, amik kihatnak az egész társadalomra és formálják a jövőt. A rendszerváltás előtti vezetést ez a fajta látásmód zavarta leginkább.
Nem szerették, ha egy alkotó a mindennapokat mutatta be, úgy, ahogy azt ő látta, mert ez általában szembe ment a hivatalosan létező valóságképpel.
ContextUs: Ma milyen mértékben van jelen a politika az alkotói szcénában és az emberek életében?
Szerintem ma sokkal inkább velünk van a politika a hétköznapokban, mint 1989 előtt.
A különbség, hogy nem a párttal állsz szemben, hanem a szomszédoddal, a tanároddal vagy a buszsofőrrel.
Ezt sokkal veszélyesebbnek tartom, mert nincs párbeszéd – nem kell betiltani filmeket, interjúkat, könyveket. Eleve csak ahhoz jut el, aki egyetért vele. Nagyokat bólogatunk vagy szörnyülködünk a miénkkel nem egyező álláspontokon, de nem változik semmi, a szakadék pedig nő az emberek között.
A jelenlegi kiélezett helyzetben sokat segítene nekünk, ha néznénk Ember Judit-filmeket. Ő azt vallotta, hogy minden esetben saját magáról csinál filmet, tehát ezek a filmek rólam – a nézőről – is szólnak. Minden ember szenvedéséhez, élettapasztalatához közünk van. Tudta, hogy a traumák generációról generációra öröklődnek, és ha senki nem kérdez, akkor ezeknek a traumáknak nem lesz feloldása.
Feloldás nélkül pedig nem lehet egészséges társadalmat építeni.
Ma is nehéz olyan történetet találni Magyarországon, ahol a politikai háttér nem kézzelfogható. Ha ma készítesz egy filmet mélyszegénységben élő gyerekekről, az ugyanúgy konfliktusos viszonyban lesz a hivatalos valósággal, amennyiben a kormány azt állítja, hogy nincs mélyszegénység Magyarországon. Vagy ha szír menekültként szeretnél vállalkozni, esetleg egynemű párként családot alapítani, a jelenlegi helyzetben nem tudod függetleníteni magad a társadalomtól, amiben élsz. A hatalom és a kiszolgáltatottak viszonya örök, akárhogy is nevezzük a hatalommal bírókat.
Akkoriban azért volt nehéz megmutatni ezeket a problémákat, mert bezárhattak érte. Ma viszont nagyon nehéz eljuttatni a filmeket a közönséghez, megtörni az érdektelenséget vagy az előítéleteket.
ContextUs: Egy interjúban említetted, hogy a dokumentumfilm készítés során a rendezőnek rugalmasan kell kezelnie a történet alakulását a prekoncepcióhoz képest. A megjelenő párhuzam napjaink és a Kádár-rendszer között a prekoncepció része volt, azaz olyan probléma, amire szerettél volna rávilágítani, vagy a történet hozta magával?
Azért szerettem volna megcsinálni ezt a filmet, mert Ember Judit esztétikáról és társadalmifelelősségvállalásról vallott nézetei ma is nagyon aktuálisak. Tudósként kutatott és terapeutaként filmezett. Sajnos személyesen nem tudtam vele beszélgetni, így felkerestem az egykori barátait és munkatársait.
Ezek a beszélgetések – bár irányított kérdésekkel – nagyon szabadon folytak, akár 2-3 órán keresztül. Nem csak Ember Judit személyes és alkotói portréja rajzolódott ki, hanem egy korkép a művészi függetlenségről, értelmiségi felelősségről, manipulációról, közbeszédről. És ezek, a jelenkor szemszögéből nézve sokkal erősebbek voltak, mint a konkrét aktuálpolitikai párhuzamok, amelyek persze elhangzottak, de nem kerültek bele a filmbe. Ettől még jelen vannak a személyes történetekben, így a nézőnek lehetősége van saját véleményt formálni. Az elképzelés az volt, hogy olyan portréfilmet készítsek Ember Juditról, ami nem független a társadalmi kontextustól.
ContextUs: Ember Juditot a „legtitkosabb rendezőként” aposztrofálták. 1989 előtt létezett olyan platform, ahol mégis tudta terjeszteni a munkáit? (Ha nem, akkor kinek készítette a filmjeit tudva, hogy be lesznek tiltva? Ilyen biztosra vette, hogy a jövő generációihoz el fog érni?)
Volt pár kiskapu a tiltott filmek elérésére. Az egyik lehetőség az volt, hogy mielőtt a film kópiáját elkobozták volna – amit előre lehetett sejteni –, lemásolták a filmet, és ez a másolat terjedt titkos filmklubokban, repülőegyetemeken. A másik lehetőség akkor adódott, amikor a pártvezetőknek vetítették a filmeket, akiket rettenetesen érdekeltek ezek az alkotások. Ilyenkor előfordult, hogy egy bátrabb mozigépész beengedte az embereket a gépházba, ahol a kis ablakokon keresztül nézték a filmet.
Az az érdekes, hogy 1989 után sem lettek népszerűbbek a filmjei. Sokan túl hosszúnak és unalmasnak tartották az alkotásait, emiatt például a TV sem vette meg őket. Ennek ellenére nem volt hajlandó rövidebbre vágni egyik filmjét sem. Számára a siker nem a nézők számában mutatkozott meg.
Szilágyi Zsóka mesélt egy történetet, amiben az egyik hosszú vetítés végére a közönség nagy része elszivárgott, a mozigépész viszont könnyezve köszönte meg a filmet Ember Juditnak. Ez őt nagyon mélyen érintette és boldoggá tette. Ez a történet jól megmutatja, hogy ha öt ember tudott kapcsolódni a filmjéhez, akkor ő annak az öt embernek örült. Ez olyan bölcsességre utal, amit én is szeretnék megtanulni. Nem a kritikusok és a fesztiválok programigazgatóinak ízléséhez mérte a sikert, hiszen ezek változó tényezők. Valószínűleg ez hajtotta őt az újabb és újabb filmek gyártásában. Ironikusan azt vallotta, hogy ő a 30. századnak készíti a filmjeit.
ContextUs: A 60 perces időkorlát miatt szigorúan meg kellett vágni a felvett anyagot. Tervezed, hogy a filmből kimaradt jeleneteket feldolgozod egy másik projekt során?
Nem. Minden felvétel, ami fontos számomra, belekerült a filmbe. Az időkorlát és az archívok drágaságának hátránya inkább abban mutatkozik meg, hogy sokkal kevesebb a néma, lélegzetvételre időt hagyó jelenet, mint szerettem volna. Ezeken a jeleneteken tudtunk időt spórolni, amit Ember Judit biztos, hogy elítélt volna.
Amit sajnálok, hogy sok szereplőt nem sikerült felkutatni. Eredetileg a film jelentős része arról szólt volna, hogy ezek az emberek hogyan élnek ma, miként gondolkoznak magukról és a múltjukról.
ContextUs: A dokumentumfilm műfaja eszköz lehet a társadalmi változások generálásában?
A társadalmi változást a párbeszéd generálja, ami jelenleg meg van bénítva Magyarországon. Bizonyos témákról nagyon nehéz beszélni.
A dokumentumfilm eszköz lehet ennek a bénultságnak a feloldásában, mert személyes igazságokat mesél el, nem pedig általánosít.
Lehetőséget ad arra, hogy a film erejéig más ember bőrébe bújjunk, és megértsük, milyen érzelmi háttér áll bizonyos döntések és gondolkodásmódok mögött. Egymás valóságának megismerése, a felismerés, hogy minden történethez közünk van – ez a párbeszéd alapja.
ContextUs: A többi filmed esetében is törekszel arra, hogy a fiatalabb generációt szólítsd meg? Miért tartod ezt fontosnak?
Azt gondolom, hogy ha egy dokumentumfilm őszintén tud megmutatni egy komplex emberi történetet, akkor nem korfüggő, hogy kit tud megszólítani. Olyan film nincs, ami mindenkihez egyformán tud szólni, de ez egyáltalán nem baj.
A Visszahúz a múlt című film esetében tudatosan a fiatalabb generációt akartam megszólítani. Ember Judit élete és filmjei nagyon sok olyan háttértudást hordoznak magukban, ami a mi generációnknak már nem feltétlenül a sajátja. Ember Judit azt írja, hogy Nagy Imre számukra a szabadságot jelentette, a kérdésfelvetés lehetőségét. Több filmje foglalkozik a volt miniszterelnökkel. De mit jelent nekünk? “Ki a csöcs az a Nagy Imre?” – kérdezik a Moszkva tér című filmben a srácok.
Ez persze ironikus, de jól mutatja, hogy hogyan működött és működik ma is az emlékezetpolitika – frázisokká és pártpolitikai totemállatokká változtat embereket és eseményeket.
Nem hibáztathatjuk a fiatal generációkat, hogy jobb esetben semmit nem jelent nekik az ’56-os forradalom vagy március 15-e.
A portréfilmből szándékosan hagytuk ki azokat a filmeket, amelyek megértéséhez túl sok lábjegyzetre és magyarázatra lett volna szükség (például a Hagyd beszélni a Kutruczot és a Menedékjog). Történelemóra helyett egy érzelmekkel dolgozó filmet szerettem volna csinálni. A Nagy Imre és társai kihantolásáról szóló Újmagyar siralom című film helyet kapott, mert ez abban az esetben is hatásos, ha az ember nem ismeri a szereplőket. Ez egy szerelmes történet, tele krétaköri humorral és abszurditással. Nem tudok más filmről, ami pátosz nélkül merte volna megmutatni ezt a témát.
ContextUs: Vajon 25 év múlva a jelenlegi miniszterelnökünkre is csak úgy fognak hivatkozni, hogy „Ki a csöcs az az Orbán Viktor”?
Remélem, nem, mert az azt jelentené, hogy továbbra sem tanulunk a történelmünkből.
ContextUs: A mecenatúraprogramon kívül milyen lehetőségei vannak egy dokumentumfilmesnek Magyarországon?
Nem sok más lehetőség van. A mecenatúraprogram nagyon jól működik a maga keretein belül, de nem ad lehetőséget olyan film készítésére, ami hosszú munkát és kutatást, a szereplőiddel való együttélést igényel. Nagyon sok nemzetközi dokumentumfilmes pályázatot hirdetnek meg, de ezekre többezer pályázat érkezik be. Koproducert nehéz találni, mert általában feltétel a saját tőkerész, amit Magyarországon nehéz előteremteni.
Van egy új lehetőség, a Filmalap Inkubátor programja, ami évente öt pályakezdő első filmjét támogatja. Haragonics Sárival forgatunk közösen egy filmet, lassan két éve. Saját erőforrásból dolgozunk, mert nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezt a történetet megismerjék az emberek. Meg lehet csinálni egy filmet önerőből is, de rengeteg kompromisszummal jár. Sokat lendítene a dokumentumfilmes szakmán, ha több finanszírozási lehetőség lenne az országban.
ContextUs: Mesélsz róla, milyen történeten dolgoztok Haragonics Sárival?
Arról a filmről még nem szeretnék mesélni. Annyit mondhatok, hogy egy családról szól, akik abszurd helyzetben kénytelenek élni az alkotmányosan létező család fogalma miatt.
Dér Asia filmrendezővel a Verzió Nemzetközi Emberjogi Dokumentumfilm-fesztivál keretén belül volt lehetőségünk beszélni.
CV
Dér Asia 1985-ben született Pozsonyban, de gyerekkora óta Magyarországn él. Független dokumentumfilmes. A Pázmány esztétika-kommunikáció szak elvégzése után az SZFE-n diplomázott dokumentumfilmrendező szakon, a DOCnomads MA nemzetközi képzésen. Rövidfilmjei számos nemzetközi fesztiválon szerepeltek, Levelek anyámtól című filmjét tavaly a legjobb rövidfilm díjára jelölték a Magyar Filmhéten. Jelenleg az SZFE DLA szakos hallgatója és első egész estét filmjén dolgozik.
