A háborús fotózás úttörője volt David Douglas Duncan. A koreai és vietnámi katonákról készített képei hozzájárultak a haditudósítás szerepének változásához. Douglas Picasso-t is filmre vette. A fotós 102 éves korában múlt hét csütörtökön egy francia kórházban hunyt el. 

Duncan a ’60-as évek óta a francia riviérán élt, Cannes határán kívül. A Missouri állambeli Kansas City-ben született. Az Arizonai Egyetemre járt, fényképészeti archívumát itt őrzik. Fotós karrierje egy szállodai tűzeset lefilmezésével kezdődött. Az egyik képen megörökített vendég John Dillinger, a hírhedt bankrabló volt.

A 2. világháború alatt a haditengerészetnél szolgált, és munkái fókuszába a katonák kerültek.

A Life magazinnak készített képeket. Később a koreai háborút fényképezte, és ez egész további karrierjét meghatározta.

“Ahhoz, hogy megismerjük történeteiket, a fotók minden egyes lapját olyan olyan gondosan kell olvasni, mint egy regény írott szövegének lapjait” – írta Duncan This is War (Ez háború) című, munkáinak gyűjteményéhez írt előszavában, 1951-ben.

Duncan a vietnámi háborúban is fényképezte a katonákat. Ez volt az a pont, ahol támadta Washingtont azért, ahogyan az eseményeket kezeli. 

“Soha sem hősökként ábrázolta a katonákat, hanem olyanokként, akiket a háború hülyeségei fellázítottak. Olyan emberekként, akik szenvednek, kimerültek és nem értik, mit csinálnak ott” – mondta Duncan régi jó barátja, Jean-Francois Leroy az Associated Press-nek.

Duncan Pablo Picasso-val is közeli barátságot ápolt.

Képeivel katalogizálta a spanyol művész életét és munkásságát.

Az 1968-as demokrata és republikánus párti elnökjelölő gyűlésekről készített fotói is kritikai elismerést hoztak számára a kortárs Amerika ábrázolásáért.

44131676 303
David Douglas Duncan / Fotó: picture-alliance / dpa / J. Zapata

Később Duncan a háború szókimondó kritikusa lett, különösen George W. Bush elnöksége idején.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.