Új interjúsorozatunkban a magyar alternatív zene meghatározó együtteseinek dobosaival beszélgetünk. Fehér Viktor több mint húsz éve zenél, az eleinte csak népzenét játszó Kerekes Band ütőseként. Viktor igazán színes személyiség, aki a turnézás mellett saját cégük ügyvezetőjeként dolgozik, és nem restellt visszaülni az iskolapadba online marketinget tanulni.
ContextUs: Első kérdésünk a dobos pályafutásod kezdeteire kíváncsi. Mióta dobolsz, ki inspirált, és próbálkoztál-e más hangszerrel?
1995-ben kezdtem ütős hangszereken játszani. Akkor még csak moldvai dobon, illetve gyimesi gardonon. Ezek a zenék nem annyira a bonyolult ritmusukról szólnak, viszont nagyon jó alapot adott ahhoz, hogy megtanuljam, hogyan kell tánc alá zenélni.
Természetesen sok dobos inspirált, de inkább a zenét szoktam hallgatni, mintsem a technikai megoldásokat. Imádom, ahogy Ringo vagy Jabo Starks játszik. A fifikások közül pedig Mitch Mitchell, Stewart Copeland és Tony Allen a kedvencem.
ContextUs: A Kerekes Band 1995-ben alakult, de az első tíz évet az autentikus népzene szoros kötelékében, táncházak sorával töltöttétek, és a 2006-os albumotok volt az, ami elmozdult a népszerű popzenei irányok felé. A kezdetek óta tagja vagy az együttesnek, vagy később csatlakoztál?
1997 óta tagja vagyok a zenekarnak. Mivel akkoriban 14 éves voltam, sokkal jobban foglalkoztatott a délutáni foci, minthogy majd 2015-ben lesz-e Fonogram-díjunk vagy Aranylemezünk.
ContextUs: Végül viszont nem is egy Fonogram-díjatok és Aranylemezetek lett. Hogy érzitek, a Kerekesnek itthon vagy külföldön vannak még nagyobb tervei?
Egy húsz éves zenekarnak már csak egy hosszú távú terve lehet. Szeretnénk, ha utcát, köztereket és stadionokat nevezzenek el róluk. Ja, és gyerekeket.
ContextUs: Minden kollégádtól megkérdeztem, hogy dobosként milyen módon lehet hatással lenni a számok megírására. A te véleményedre is kíváncsi vagyok. Megírsz egy dalt, és bedobod az ötletet a közösbe? Ilyen egyszerű lenne, vagy összetettebb folyamat? Vannak ilyen módon, vagyis általad megszült számai az együttesednek?
Az alap zenei témákat nagyrészt Zsombor és Námor Csabi hozzák. Engem sokkal inkább a dalszerkezetek érdekelnek, és az, hogy mitől lehet izgalmas egy szám. Például a most készülő új lemezre, külön kértem, hogy legyenek olyan számok, amikben egyáltalán nincs dob. Néha azzal lehet a legtöbbet hozzátenni egy dalhoz, ha elveszünk belőle.
Alapvetően ösztönös zenésznek tartom magam. Amit érzek, azt teszem hozzá. Nagyon ritkán ülök neki otthon matekozni, hogy
hopp itt egy kis szünet, ide gyorsan belerakok egy tizenhatodos pörgetést.
Minden művészetben a minimalizmust szeretem, így a zenében is.
ContextUs: Testvéred, Zsombor a Kerekes Band furulyás-frontembere. Milyen a kapcsolatotok a zenekaron kívül? Hogy tetszik a zenei ízlése, sok közös van bennetek ezen a téren?
Kifejezetten jó testvéreknek számítunk, úgyhogy sokat járunk össze a próbákon, koncerteken kívül is. Persze ilyenkor is leginkább a zenekari dolgokon agyalunk, szóval elég fárasztó lehet a környezetünknek. Zeneileg is sok a közös alap: a 60-as, 70-es évek rock és funk zenéi és természetesen a népzene. De ezen kívül eléggé külön mozgunk. Néha küldök át Zsombornak egy-egy mai zenét, amire ő visszaír, hogy nem rossz, de ezt már ’70-ben megcsinálta a Black Sabbath. És teljesen igaza van. (mosolyog)
ContextUs: A Kerekes Band azon zenekarok közé tartozik, akik a sikeres hazai fellépéseken kívül külföldön is igen népszerűek. Voltatok Spanyolországban, Portugáliában, Jamaicában, Hollandiában és még sorolhatnám. Mesélj, kérlek, a legjobb turnétokról vagy a legérdekesebb külföldi sztoritokról!
Egy dublini klubban játszottunk, amikor a koncert után Ákost két kidobó körbefogta és kikísérte a helyről. Utólag kiderült, hogy a backstage-be más sört készítettek be nekünk, mint amit a helyen mértek, ezért azt hitték, hogy Ákos külső piát csempészett be. Szegény hiába magyarázta, hogy fellépő, nem engedték vissza, csak a szervező kérésére.
Van egy másik vicces történet is. Amikor Olaszországban voltunk egy elég nívós fesztiválon, a szervezők jelezték, hogy este lenne egy kis vacsora, amire szívesen látnának.
Természetesen igent mondtunk, de előtte még elmentünk Pisába, ahol vettünk egy-két souvenirt, és onnan mentünk a vacsorára. A szervezők azt sajnos elfelejtették mondani, hogy ez tulajdonképpen a fesztivál díszvacsorája volt, ahol a polgármestertől az olasz labdarúgó szövetségi kapitányig mindenki ott lesz. Mi meg megjelentünk rövidgatyában, felszerelkezve Pisa feliratú reklámtáskákkal, hűtőmágnesekkel és képeslapokkal. Rettentő kínos volt.
De az egyik kedvenc sztorim, amikor Portugáliában – a felkonf után – annyi füstöt nyomtak a színpadra, hogy nem találtam meg a dobot. Ott botorkáltam, és tapogatóztam, mint Petőfi a ködben.
ContextUs: A mai napig viszonylag elfogadott az a naiv álláspont, hogy a rockzenei együttesek gitáros-énekesei a banda hierarchiájának csúcsán helyezkednek el. Ezt a színpadkép, az interjúk és a rajongók átlagos véleményei alapján azért kijelenthetjük, de nyilván minden bandának megvan a maga története. Mennyiben van ez így nálatok, a zenekaron belül? Úgy érzed eléggé megbecsült tagjai vagytok a zenész társadalomnak? És a rajongók körében?
Ez szerintem sima marketing-kérdés. A szűk rajongói körnek mindig megvan a kedvence a zenekarból: kinek a gitáros, kinek a dobos stb. A nagyközönség viszont nem mélyed el ennyire egy zenekar életében: csak a slágert ismeri, meg azt az embert, aki elől rohangál. Nem is akar ennél többet, és nem is várhatjuk el tőle, hogy betéve tudja az összes zenekari műhelytitkot. Neki a Rolling Stones Mick Jaggerből meg a Satisfactionből áll. Kellenek a frontemberek, mert ők a zenekari brand legfontosabb részei, ők a zenekar arcai. Nálunk Zsombor a frontember, ehhez jön a huszár-dolmány, ami azonnal azonosíthatóvá teszi őt és a zenekart is.
Contextus: A zenélés mellett mivel foglalkozol? Van más szenvedélyed vagy olyan dolog, amire hivatásszerűen tudnál/tudsz tekinteni?
A zenekar manageri munkáit végzem, és a cégünknél vagyok ügyvezető. Levezetésként pedig visszaültem egy kicsit az iskolapadba, ahol online marketinget tanulok.
ContextUs: Mi a véleményed napjaink magyar alternatív zenéjéről. Tetszenek az aktuális folyamatok? Úgy érzed, egy koherens, egymást inspiráló közegben élsz, vagy inkább túl szűkek az anyagi és személyi keretek? Ha van probléma, hol neveznéd meg?
Attól, hogy valami alternatív, nem biztos, hogy érdekesebb, mint ami nem az. Legalább annyi tucatterméket termel ki az alternatív oldal, mint a popzene. A magyar könnyűzene amúgy is elég követő-kultúra: angol-amerikai receptkönyvből főz a legtöbb zenekar. Arra törekszünk, hogy a klip ne úgy nézzen ki, mint egy magyar klip. Csak azt nem tudom, miért lehet izgalmas egy külföldi számára egy magyar zenekar, amelyik majdnem úgy néz ki, mint egy angol. Ez biztos valami szocializmusból itt maradt hagyomány.
Az aktuális folyamatok kicsit lehangolóak egy hangszeres számára. Egyértelműen az elektronika és a partik korát éljük. Gyakran járok house- vagy techno-partykra, és sokkal nagyobb közönséget vonz ez a zene, mint a koncertek.
Ami az akusztikus gitár volt a ’60-as években, az most a laptop. Ez persze nem baj, inkább csak tendencia. Ha jó a zene, mindegy, mivel állítják elő.
ContextUs: A végére egy buta, de annál kíváncsibb kérdéshalmaz: miért szeretsz dobolni? Mitől adhat többet, mint egy másik hangszer? Milyen energiák szabadulnak fel benned koncert közben, illetve mennyit számít az, hogy fizikailag a dobszett mögött van legjobban igénybe véve a zenész teste?
Minden hangszerben az a legjobb pillanat, amikor eggyé válsz a hangszereddel, amikor megütöd a pergőt, és visszapattanó energia átmegy a testeden. Orgazmikus érzés, és iszonyatos energiákat ad. De alapvetően a zene a lényeg. Mi, dobosok inkább kiszolgálók vagyunk. Ha jó a zene, öröm aládobolni. Ha sz*r, akkor viszont kínszenvedés.
