Jansson Stegner festményeiről visszaköszönő erős, megnyúlt és eltúlzott arányú nők mintha felcserélték volna a két nem szerepét, miközben elnézve őket az önazonosságról és az erőről elmélkedhetünk.
A manierista kortárs
A Santa Barbara-i művész két fő forrásból merít ihletet saját képeihez: a női aktok világából és a portréfestészetből. Felfedezhetjük bennük El Greco szürrealizmusát és további manierista festők technikáját is, és ezekből tevődik össze egyedi stílusa. A másik inspirációja a mai sportolók izmos teste és mentális ereje, amely a megerőltető kihívások teljesítéséhez szükséges.
Stegner minden festményen keresztül nyíltan szembeszáll a szexualitás és a szépség normáival. Például, ha megnézzük a Rally (2020) című képet, amelyen két röplabdázó lány szerepel, Gustav Courbet The Wrestlers (1853) című, a Szépművészeti Múzeumban található festménye is eszünkbe juthat. De Stegner festészete inkább a genderkérdésre és az erőre fókuszál: ez egyébként az egész sorozatának lényege is.
A test feletti uralom
Az Archer (2020) és az Eagle Hunter (2020) esetében is hasonló megközelítést alkalmaz: a nőket olyan testtartásban és tevékenységek közben ábrázolja, amely a hagyományok szerint a férfiak előjoga volt. Ezek a képek ismét a test feletti uralom felszabadító érzéséről szólnak.
Kapcsolódó cikk
Meghalt Jack Youngerman, az egyik legismertebb amerikai absztrakt festő
Stegner a művészettörténeti műfajok egybegyúrásával fedezi fel azokat a jelentős történelmi eseményeket, amelyek megváltoztatták a nemi szerepeket. Fruit Stand (2020) a csendélet és egy munkásnő időtlen ábrázolása, amely J. Howard Miller 1943-ban készült közismert poszterének, a 2. világháborús „Megcsináljuk!” szlogennek állít emléket.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Úgy gondolom, hogy a képeim a portrék ellentéte. Nem a valóságot tükrözik vissza, hanem azt sugallják, hogy milyennek kéne lennie a valóságnak[/perfectpullquote]
– magyarázza a művész. Jansson Stegner mai képei remélhetőleg elgondolkodtatnak bennünket a konvenciókról és az előítéletekről azzal kapcsolatban, hogy a nőket milyen gyakran a nemi szerepeiken keresztül ábrázoljuk. Azáltal, hogy a férfiak ábrázolásánál megszokott a művészi eszközeit alkalmazza, Stegner eloszlatja azt a berögződést, hogy a nőket mindig túlszexualizált módon kell láttatni. A kortárs amerikai képzőművészről a Creative Boom írása New York-i kiállítása apropóján emlékezett meg.