A februári Vogue borítójának egyik címlaptervén Kamala Harris Converse cipőben, laza terpeszállásban mosolyog a kamerába.

Túlságosan lazára vették a figurát?

Az amerikai Vogue főszerkesztője, Anna Wintour válaszolt az interneten felbukkanó vádakra, miszerint a megválasztott elnökhelyettest ábrázoló februári címlapon Kamala Harris kifehérítése lett volna a cél. Wintour a Condé Nast kiadásában huszonegy országban, havonta megjelenő divat- és életstílus magazin nevében úgy nyilatkozott, a Vogue az elnökhelyettessel szemben semmilyen módon nem kívánt tiszteletlen bánásmódot tanúsítani.

Anna Wintour
Anna Wintour / Fotó: The New York Times

Egyes információk alapján a kétféle borítóterv közül Kamala Harris és sajtós csapata a formálisabb változatot preferálták volna, amelyiken az elnökhelyettes babakék Michael Kors tervezte blézert visel. Éppen ezért a címlapsztorihoz készült fotókat jegyző Tyler Mitchell is csupán a kék zakós képet posztolta az általa menedzselt közösségimédia-platformokon.

Kapcsolódó cikk

A nyomtatott lap hasábjain felbukkanó Converse-viselet kapcsán érkező reakciók miatt Anna Wintour a New York Times-ban adott ki közleményt:

Természetesen tudomásul vesszük és értjük a Vogue februári printjét ért kritikákat, és csak hangsúlyozni tudom, hogy az elnökhelyettes elképesztő győzelmének fontosságát sem a szerkesztők, sem a fotós kollégák nem kívánták elbagatellizálni.

A Harrist ábrázoló fotó összehasonlítva az 1998-ban Annie Leibovitz által készített fotóval Hillary Clintonról és a későbbi címlapokkal Michelle Obamáról, sokak szerint úlságosan hétköznapinak hat.

Hillary Clinton Vogue Hillary Clinton
Michelle Obama Vogue Scaled Michelle Obama

Robin Givhan, a Washington Post divatkritikusa szerint a Vogue átlépett egy határt, és a hivatali idejét még meg sem kezdő Kamala Harrisszel szemben idejekorán vette bratyizósra a figurát.

Anna Wintour állítja, nem hoztak hivatalos döntést a végső címlapról

Hivatalosan nem született megállapodás arról, mely képeket használhatják fel a print- és az online változat címlapfotójaként – állítja a divatszakma legfőbb szaktekintélyeként számontartott Wintour. A Vogue Harris-sztorin dolgozó csapatának egyöntetű véleménye alapján a kevésbé formális portré remekül visszaadja korunk szellemiségét. Az öltönynadrág és zakó, tornacipővel kombinálva kétségkívül sokmindenkiben ébreszthet rokonszenvet a home office-érában.

A kérdéses fotót látva azonnal az ugrott be számomra, az elnökhelyettes mennyire örömtelinek, megközelíthetőnek és valódinak hat

– kelt magazinja védelmére Wintour. A negatív hozzászólások között felbukkantak az utómunkálatokat megkérdőjelező kommentek is. Egyes vádak szerint a fényelés során Harris bőrtónusán is módosításokat hajthattak végre a képszerkesztők. A Vogue fotós munkatársainak nem ez lenne az első mellényúlása. A magazin augusztusi címlapján Simone Biles, olimpiai- és világbajnok művészi tornász szerepelt, akinek bőrszíne a mustársárga háttér előtt, és az alkalmazott világításnak köszönhetően a valódinál jóval fakóbbnak hat.

Kapcsolódó cikk

Ezt megelőzően a Vogue címlapján első feketeként szereplő Beverly Johnson modell illette kemény kritikával Wintourék munkásságát, és általánosságban a divatipart. Meglátása szerint a profit hozamának növelése érdekében a divatszakma lelkiismeret-furdalás nélkül zsákmányolja ki a feketéket, miközben kirekesztően bánik az afroamerikai tehetségekkel, és idáig gyakorlatilag el lett lehetetlenítve, hogy feketeként bárki is felsővezetői pozícióig juthasson. A téma rendkívüli érzékenységére való tekintettel a Vogue nem győzte védeni álláspontját a Kamala Harris-címlap kapcsán:

A fotózás során minden kreatív döntést közösen hoztunk meg az elnökhelyettessel és sajtómegjelenésekért felelős csapatával. A választott ruhadarabokat maga Kamala Harris válogatta, így a Converse tornacipőt is

– tájékoztatták a kétkedőket a szerkesztők, hozzátéve, hogy a végeredményül publikált képsorok kiválóan tükrözik Harris optimista és autentikus személyiségét, és a Vogue csapata mindkét címlapverzió mellett kiáll.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet