„A szabadság? Csak a vademberek szeretik a függetlenséget. A rend fontosabb.” Így vélekedik Ivan Matvejevics, a pétervári csinovnyik, akit nemes egyszerűséggel lenyel egy krokodil.
A szokatlan alaphelyzetet az teszi igazán érdekessé, hogy az áldozat nem méltóztatik meghalni, sőt kifejezetten otthonosnak találja a sötét és meleg környezetet, ahová csöppen. Az akklimatizációt az is elősegíti, hogy hirtelen a társadalom szócsövévé válik és szó szerint belülről jövő motivációt érez arra, hogy átörökítse polgártársainak a krokodilból jövő igazságot és fényt. Reményei szerint ő lesz az új Marx és Engels és minden szavára hallgatni fognak.
Elég csak elkülönülni valahol, vagy belekerülni egy krokodilba, máris megteremtődik az egész emberiség számára a paradicsomi lét lehetősége
– mondja Ivan.
Valerij Fokin, aki a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház vezetője és egyben a moszkvai Mejerhold Kortárs Művészeti Központ alapítója egy olyan Dosztojevszkij kisregényt vitt színpadra, amit még sehol máshol nem mutattak be a világon. A történetet az a valós esemény inspirálta, mi szerint 1864-ben egy német zoológus egy élő krokodilt mutogatott a szentpétervári közönségnek.
A Nemzeti Színház nagyszínpadára beáradó közönséget istállószag fogadja. Az ember persze próbál elvonatkoztatni a fanyar illatorgiától, de megnehezíti az eltávolítást, hogy függöny helyett a színpadot tükörfólia takarja, ergo visszatükröződnek az istálló jól öltözött tagjai. A Mejerhold színházi formanyelvét követő Fokin azzal a fókuszponttal operál, hogy az előadás elsősorban az érzelmek és a látvány által hat a nézőre, az érzelmet pedig a mozgás szüli. Fokin számára fontos, hogy a színész egyszerre uralja a belső átélést és a külső technikát. Igor Kacsajev koreográfus elnagyolt gesztusokkal erősíti fel a karakterek aktuális érzelmi állapotát, amely gyakran tudatos ripacsériához vezet. Az előadás minden szegmense pontosan megkomponált ritmusváltások egymásutánja és Dosztojevszkij olyan tragikomikus hangot üt meg művében, amely nagyon gyakran csap át abszurdba.
Az előadást Jelena Ivanovna (Tóth Auguszta) és Ivan Matvejevics (Horváth Lajos Ottó) lelassított, pantomim-szerű táncjelenete nyitja meg, amit egy néma séta követ a háromfalú „tükörterembe”. Szemjon Pasztuh jelmez- és díszlettervező klasszicista vonásokkal ruházta fel a szereplők megjelenését. Tóth Auguszta első megjelenésekor élénk sárga abroncsos ruhában tűnik fel, amit fodrok és masnik tömkelege díszít. Magasan tornyozott frizurája már csak hab a kialakuló groteszk képzettársításon, miszerint a hölgy olyan, akár egy színes muffin. Horváth Lajos Ottó frakkot és cilindert visel, melynek hideg eleganciája kontrasztban áll felesége szín kavalkádjával. A tér, ahová belépnek, tulajdonképpen rögtön a krokodil gyomrának tűnik, hisz a jobb oldali falból az állat tátongó szája hasad ki, a bal oldali falból pedig a farka. A fényjátékot tekintve Fokin tovább ment Mejerhold „egyforma szürke fény” koncepcióján, sőt a látvány dominanciáját a fény teszi igazán karakteressé. A közönségre való reflektálás az előadás visszatérő eleme, így amikor Jelena és Ivan úgymond belép az állat terébe, történik egy perspektívaváltás, amelynek következtében a házaspár minket kezd el kémlelni, mintha ketrecbe zárt majmok lennénk.
Fokin rendezéseiben a tánc, a zene és a próza mellett olykor megjelenik a számítógépes grafika is. Miután Ivant felfalja a krokodil, vetítés segítségével kapunk képet arról, hogy milyen lehet az élet a meleg és puha állat gyomrában. Az áldozat közli barátjával Szemjon Szemjonicscsal (Krisán Attila), hogy él és virul, igazából csak az aggasztja, hogy mit szól majd a főnökség, ha megtudja, hogy az üzleti út célpontja az „újratervezés” szellemében kissé megváltozott. Tyimofej Szemjonics (Blaskó Péter) világoskék kabátban jelenik meg, magas cilinderrel a fején és tudálékosan közli, hogy ő mindig is sejtette, hogy ez egyszer meg fog történni Ivannal.
Tudja, ez a túlzott műveltség következménye, higgye el nekem. Mivel a túlságosan művelt emberek másznak bele mindenféle dologba, és leginkább oda, ahová a legkevésbé kérik
– mondja Szemjon Szemjonicsnak.
Andrej Oszipics (Olt Tamás) kapva kap az alkalmon, hogy lecsapjon a megüresedett posztra és „özveggyé” vált feleségre, de miközben térdén lovagoltatja a gyermekké avanzsált Jelenát, Ivan szeme fenyegetően figyel a hátsó képernyőn. Szűcs Nelli sajnos csupán Nyina Pavlovna epizódszerepében tűnik fel Söptei Andreával egyetemben, aki Anna Petrovnát jeleníti meg. Kettejük rövid etapját az teszi igazán érdekessé, hogy míg arra vágyakoznak, hogy egyszer majd Ivanhoz és Jelenához hasonlóan kitűnnek a pétervári elit egyhangú embermasszájából, addig jelmezük feltűnő hasonlóságot mutat Jelena illusztris sárga ruhájával. Kitörni vágyásuk mindössze annyiban konstituálódik, hogy uniformisban, krokodilfejjel hajlongnak egy abszurd jelenség előtt.
Egy végtelenül kisarkított élethelyzet egyszer csak normává válik, és az emberek (krokodil-) fejet hajtanak előtte. Az előadás olyan jelenetekkel operál, amelyek kiválóan példázzák a társadalom és az egyén viszonyát egy tetszőleges korban vagy politikai rendszerben. Ehhez hasonló például Ivan első nagy megnyilatkozása a krokodilból, amikor kivételesen nem a vetítés által jelenik meg, hanem két üveg között egy emelőszerkezeten állva hirdeti tanait. A semmiből feltűnt politikus és filozófus pszeudo-piedesztálját a fényjáték pillanatok alatt eltünteti, ami jól érzékelteti a szobafilozófiák esetlegességét. Ilyen továbbá az Ivan tiszteletére rendezett estély, ahol a vendégek egyforma krokodilmaszkban automatizmusokba merevedve bolyonganak egy üvegkalitkában, amelyből nemcsak hogy kitörni nem akarnak, de észre sem veszik, hogy benne vannak. A Dosztojevszkij által befejezetlenül hagyott történetet Fokin egy szkafanderbe öltözött alak beemelésével egészíti ki, aki kirángatja Ivant a krokodilból. A némajáték során a színpad jobb oldalán megjelenik a megtört hős, akinek reménytelen arckifejezéséről leolvasható a krokodilon kívüli lét lehetetlensége. Hiábavaló a panem et circenses, a majmok nem hallják meg többé a csinovnyik szavát.
Szereposztás:
Továbbá:
Berettyán Sándor e.h., Ferenci Attila, Gaál Natália, Kacsúr András, Kacsúr Andrea, Sőtér István, Stefánszky István e.h., Szabó Imre, Szabó Sebestyén László, Tarpai Viktória, Vass Magdolna
