A világjárvány következményeinek, megrendítő hatásainak legtöbben szemtanúi vagyunk, arról azonban mégis kevés szó esik, vajon hogyan “hangzik” a COVID-19, ismertebb nevén koronavírus. 

Zene füleinknek

A koronavírus gazdaságra, politikai életre, társadalomra és egészségügyre gyakorolt hatását képtelenség figyelmen kívül hagyni. Ugyan reménykedünk benne, hogy a fertőzés ellenszerére mielőbb sikerül rátalálnunk, egyelőre komoly következményekkel kell szembenéznünk. Azonban arról kevés szó esik, hogy milyennek hallható a koronavírus. Itt pedig nem a köhögésről, a sípoló tüdőkről és ziláló lélegzetvételekről van szó, hanem valami sokkal megnyugtatóbbról. 

Koronavirus Hangja Covid 19
Képünk Illusztráció / Fotó: Getty Images

A MIT kutatói szerint a vírus tüskés proteinjei dallamokká alakíthatók egy egészen sajátos szonikálás módszerével, írja az i-D Vice. Ennek lényege, hogy az egyes aminosavakat átruházzák a zenei skála különböző hangnemeivé. A kellemes hangzás pedig annak köszönhető, hogy mindegyik aminosav egy másik hangszer stílusában csendül fel. 

Kész melódia

Az ezekből a hangzásokból létrehozott dalban csengők, fúvós hangszerek, de a japán koto is felismerhetők. A dallamok hosszát és hangerejét az aminosavak mozgása határozza meg, így lehetséges, hogy egy összetett szerzeményről és nem egy egyhangú alkotásról van szó. A dallamokat izgalmasabbá teszik a molekuláris rezgések is, amik a proteinek alakjainak köszönhetők.

Viral Counterpoint of the Coronavirus Spike Protein (2019-nCoV) by Markus J. Buehler

While we cannot see small nanoscopic objects like proteins or other molecules that make up virtually all living matter including our cells, tissues, as well as pathogens such as viruses, our computational algorithm allows us to make its material manifestation audible.

Mindez egy kedves, megnyugtató, ám kissé melankolikus hangulatot eredményez, a dal akár melódiaként is számontartható lenne. Ugyan egy világjárványról van szó, mégis érdekes, hogy egészen más megközelítésben lehetünk tanúi annak természetes viselkedésének. Nemcsak a koronavírus következtében kialakult közhangulatot és általános mentalitást fejezi ki kiváló módon, de hangot ad a testünkben végbemenő folyamatoknak is. 

Hogyan éli meg a gyerekek pszichéje a koronavírus-járványt?

Egy 8 éves genovai kislány március végén levelet írt az olasz miniszterelnöknek, Giuseppe Conté nek. Azt kérte a politikustól, aki február óta sorra jelentette be az egyre szigorodó kormányzati intézkedéseket, hogy engedje meg a gyerekeknek, hogy napi egy órára kimehessenek levegőzni. „Nagyon nehéz időszak ez most mindenkinek, de a gyerekek bírják a legnehezebben.

Valahol azonban mégis hihetetlen, hogy egy egész világon végigsöprő, halálos kimenetelre lehetőséget adó járvány egy ilyen többrétegű algoritmusú kompozícióvá állhat össze. Ez nehezen maradhatna ki például Björk dallamaiból. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.