Hétfő hajnalban elhunyt Ennio Morricone világhírű zeneszerző, írja a La Repubblica. Az olasz napilap szerint a 91 éves Morricone egy római kórházban hunyt el, miután szerencsétlenül esett. Az Oscar-díjas zeneszerző temetését szűk körben tartják.

A Sorstalanság zenéjét is ő szerezte

Ennio Morricone a filmtörténelem egyik legnagyobb hatású zeneszerzője volt, leginkább az olasz és amerikai westernfilmekhez (Egy maréknyi dollárért, A Jó, a Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy Vadnyugat) írt zenéi miatt vált ismertté, de több Tarantino-filmen (Volt egyszer egy Hollywood, Aljas nyolcas) és modern amerikai produkciókon is dolgozott, mint például A Mars-mentőakció. Szintén ő szerezte a Sorstalanság zenéjét.

Meghalt Ennio Morricone Halalanak Oka
Ennio Morricone Oscar-Díjas Zeneszerző / Fotó: Sergione Infuso/ Getty Images

Bár a legnagyobb filmzeneszerzők között tartják számon, karrierje során mindössze egyetlen Oscar-díjat kapott, 2016-ban az Aljas nyolcasért – kilenc évvel azután, hogy a Filmakadémia életmű-Oscart adott neki.

Azon kevesek közé tartozik, akit öt évtizedben is jelöltek Oscar-díjra. Először 1979-ben, legutoljára pedig 2016-ban.

Ugyanebben az évben kapott saját csillagot Hollywoodban.

Ennio Morricone Quentin Tarantino
Quentin Tarantino (B) És Morricone (J) A Saját Csillagával / Fotó: Alberto E. Rodriguez / Getty Images Hungary

Az Oscar mellett három Grammy-díjat, négy Golden Globe-ot, hat BAFTA-díjat nyert el élete során, és több mint 70 millió példányban keltek el a lemezei. Karrierje során több mint 500 filmhez és tévés produkcióhoz írt zenét, és olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint John Carpenter, Brian De Palma és Oliver Stone.

Kiskorától kezdve kísérletezett

Morricone 1928-ban született Rómában, édesapja zenekari trombitás volt, aki egészen kis korától tanította különböző hangszereken játszani, és 1940-ben, tizenkét évesen beíratta az Accademia Nazionale di Santa Cecilia zeneakadémiára. A háborús években Morricone trombitát, zeneszerzést és kórust tanult, és 1946-ban lediplomázott trombitaszakon. A zeneakadémiát 1954-ben hagyta ott, amikor zeneszerzésből is diplomát szerzett.

Morricone kiskorától kezdve kísérletezett zeneszerzéssel, első önálló művét 1946-ban szerezte. Az 1950-es években Morricone rengeteget dolgozott, komolyzenei darabokat írt, játszani kezdett egy jazzegyüttesben és popénekeseknek is írt dalokat, valamint rádiójátékoknak szerzett zenét. A könnyebb műfajokban főként azért próbálta ki magát, hogy el tudja tartani a családját, 1956-ban ugyanis feleségül vette barátnőjét, Maria Traviát, és a következő évtizedben négy gyermekük született.

Travia férje alkotótársa is lett, több kompozíciójához ő írta a szöveget. 1954-től Morricone filmzenéket is írt ismertebb zeneszerzők neve alatt ghost writerként.

A kiugrást végül Luciano Salce Il federale című második világháborús filmje hozta el számára, amelynek zenéjét 1961-ben már a saját neve alatt írta. Salcéval ezután több filmen is együtt dolgozott. A következő évtizedben Morricone egy sor olasz vígjátékhoz szerzett zenét, bár ezek nem voltak különösebben emlékezetes darabok, ő maga később azt mondta, hogy “első filmjeim könnyed komédiák vagy kosztümös filmek voltak, amelyekhez egyszerű, nagyon könnyen megírható zene kellett, ezt a műfajt később sem hagytam el teljesen, amikor már sokkal fontosabb filmeken dolgoztam nagy rendezőkkel.”

A zene miatt ilyen lassúak azok a filmek

Morricone karrierje 1964-ben vett lendületet, amikor találkozott Sergio Leone olasz rendezővel. Leone egy európai gyártású westernfilmen dolgozott, aminek az akkor még ismeretlen, fiatal Clint Eastwood volt a főszereplője.

Aki mindig békén hagyott mindenkit – Clint Eastwood 90 éves

Fiatalon volt bolti eladó, favágó, testőr, zenész és benzinkutas is. A koreai háború idején behívták, de a harctéren nem szolgált: amikor egy tengerbe zuhant repülőgépről öt kilométert megtéve tempózott ki a partra, úszó kiképzőnek tették meg. Leszerelése után Hollywoodban próbálkozott, de túl nagy ádámcsutkája miatt eltanácsolták.

Az Egy maréknyi dollárért műfajt teremtett: megszületett a spagettiwestern műfaja, a fülbemászó filmzene pedig Morriconét egy csapásra híressé tette. Morricone részben korábbi szerzeményeit használta fel a munkához.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Leone filmjei azért lettek ilyenek, mert azt akarta, hogy a zene fontos szerepet játsszon bennük, és gyakran elnyújtotta a jeleneteket, mert nem akarta, hogy a zene véget érjen. Ezért ilyen lassúak ezek a filmek – a zene miatt[/perfectpullquote]

– emlékezett vissza később első közös munkájukra. Amiről egyébként nem volt nagy véleménnyel: “Leone legrosszabb filmje és én az én legrosszabb filmzeném”, állította.

(STEREO) A Fistful Of Dollars by Ennio Morricone

Music: Main Titles (from the film: A Fistful Of Dollars, 1964). Composed, orchestrated and conducted by Ennio Morricone. Picture: Clint Eastwood in the role …

A film ennek ellenére hatalmas siker lett, és nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban is, ahol 1967-ben mutatták be (érdekesség, hogy Morricone ekkor még Dan Savio álnéven szerepelt). Leone a filmet trilógiává fejlesztette, 1965-ben elkészült az első folytatás Pár dollárral többért címmel, 1966-ban pedig A jó, a Rossz és a Csúf, amit a trilógia legsötétebb, de egyben legjobb darabjának tartanak. A rendező nem változtatott a bevált recepten, a főszereplő mindhárom filmben Eastwood volt, a zeneszerző pedig Morricone. A Dollár-trilógia dollármilliomossá tette Morriconét, mivel 1968-ra csak Amerikában félmillió példány fogyott a filmek zenéjéből.

“Miért hívott engem, ha saját maga akarja megcsinálni?”

A spagettiwestern-korszak koronája az Olaszországban 1968-ban, Amerikában 1969 májusában bemutatott Volt egyszer egy Vadnyugat volt. Morricone filmzenéje önálló lemezen 1972-ben jelent meg, és tízmillió darabot adtak el belőle. A zene ezúttal is előbb készült el, mint a film, és Leone állítólag előírta, hogy a forgatás közben végig szóljon, és a színészek a zene által inspirálva formálják meg a szerepeiket. A kapcsolat a szerepelők és a hozzájuk tartozó zenei téma között mindenesetre kivételesen szoros a filmben.

Ennio Morricone – Once upon a time in the West (Sergio Leone film)

Once upon a time in the west: music by Ennio Morricone and directed by Sergio Leone.

Leone mellett Morricone más olasz westernrendezőkkel is dolgozott, bár a velük készített a filmek közel sem voltak olyan emlékezetesek. Morricone olyan keresett lett, hogy filmzeneszerzésen kívül már semmi mással nem tudott foglalkozni, ami nem is csoda, mivel csak 1968-ban húsz filmhez írt zenét. A spagettiwestern műfaja az 1970-es évek elején hanyatlásnak indult, és Morricone is másféle filmek felé fordult, a korszak nagy olasz rendezői közül együtt dolgozott Pier Paolo Pasolinivel, akinek Salò, avagy Szodoma 120 napja című hírhedt filmjéhez ő írta a zenét 1975-ben, valamint Bernardo Bertoluccival és John Carpenterrel is, akinek A dolog című, nagysikerű 1982-es horrorfilm zenéjét írta. Carpenterrel az együttműködésük furcsán alakult. Carpenter felkereste Morriconét Rómában, de kiderült, hogy saját elektronikus zenei tervekkel érkezett:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Miért hívott engem, ha saját maga akarja megcsinálni?[/perfectpullquote]

– kérdezte Morricone. “Mert imádom a zenéjét, ezért” – válaszolta Carpenter. Morricone végül úgy írta meg a zenét, hogy szinte semmit nem tudott a filmről, de igyekezett Carpenter stílusában dolgozni, a rendező pedig kiegészítette a túl rövidre sikerült anyagot a saját szerzeményeivel.

Újra Leonéval

Két évvel később, 1984-ben Morricone elvállalt egy utolsó közös munkát Sergio Leonéval, a Volt egyszer egy Amerika című nagyszabású bűnügyi filmet Robert De Niróval a főszerepben. A zenét sokan Morricone legjobb kompozíciójának tartják, különösen a melankolikus Deborah-témát, ami eredetileg egy másik filmhez készült az 1970-es években, de annak rendezője visszautasította. Az énekesnő, Edda Dell’Orso Morricone számos más zenéjéhez is a hangját kölcsönözte.

Ennio Morricone – The Best of Ennio Morricone – Greatest Hits (HD Audio)

EnnioMorricone #EnnioMorriconeMusic #spaghettiwesternmusic #TheBestOfEnnioMorricone Maestro Ennio Morricone and his timeless masterpieces. New Ennio Morrico…

1988-ban kezdődött Morricone rendkívül sikeres együttműködése Giuseppe Tornatore rendezővel, akinek Cinema Paradiso című filmje a következő évben a legjobb külföldi filmnek járó Oscart is elnyerte.

Magyarországon többször is fellépett, legutóbb 2019-ben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.