Kedves Nő: mit tudsz a vaginádról? Egyáltalán mered így nevezni? Több neked, mint egy testrész? Ha bármelyikre is negatív volt a válasz, engedd meg, hogy körbe vezessünk önmagadban! Húsba markolóan igaz előadást láttunk a női test középpontjáról a Magvető Caféban Pink Grapefruit – avagy amit anyád nem mondott el apádnak címmel.
Megint vagina monológok
Mit tennék, ha hirtelen valaki a nemiségről kezdene beszélgetni velem? Legyen az barát vagy ismeretlen, minden bizonnyal azt gondolnám, hogy ez: kellemetlen, kínos, illetlen, mocskos, perverz, ragozhatnám tovább. Hiába lett megannyi szempontból nyitottabb a világ, a női test biológiája mégis a mai napig sok helyen stigmatizált téma. Kissé olyan, mint egy szerencsétlenség szemtanújának lenni a nyílt utcán: mindenki látja, de senki sem mer belefolyni.
Arra neveltek, hogy legyek nyílt akár testi, akár lelki vágyaimról és szükségleteimről van szó – mégis, e tanítás ellenére is kínosan megmoccantam a székemben, amikor az előadás a „vagina” szóval indított.
Pedig Felhőfi-Kiss László velős és egyenes címadása magáért beszélt.
Valahol meglepett, hogy pontosan azt kaptam a darabtól, amit az ígért. A női (szemérem)test tematikájának svédasztala tárult elém.
Csupa olyan kínosnak, illetlennek és „ilyet soha!”-nak titulált szóval, kérdéssel és témával, amiről még talán csak magamban töprengve sem gondolkoznék el szégyen vagy nevetés nélkül. Milyennek látod magad nemiséged tükrében? Mire vágysz valójában? Milyen félelmedről nem beszélsz? Minek neveznéd el a nemi szerved? Sorjáztak a kérdések és a válaszok, de mivel mókás és őszinte volt ez a kavalkád, örömmel vesztem el benne.
Vaginák énekelnek ebben a szürreális videóban / ContextUs
Míg a korábbi reklámok mind szégyellni való dologként állították be a menstruációt, illetve a női nemi szerveket a Libresse kampánya szerint ideje a maga természetességében szemlélni és ünnepelni mindent, ami a vaginát nagyszerűvé teszi. Mer än hälften tycker inte att deras vulva är perfekt. Men det finns bara en perfekt vulva, din!
Ez azonban így még „csak” nőies, kissé polgárpukkasztó csevej. Az előadás lelke nem a sziporkázó párbeszédek, hanem a monológok voltak. Mindegyik karakter elmondta saját történetét, amelyek egyszerre voltak egyediek és univerzálisak. Sok minden volt beléjük sűrítve, különböző történelmi korszakok, nőtípusok és kultúrák vegyes tapasztalata. Az összegzett „tanulság” azonban kristálytiszta volt: könnyen sérül test és lélek is, de a sebet begyógyítani már sokkal nehezebb.
Belül omlós, de kívül…?
A téma tehát érdekes, izgalmas, mély, „all that jazz”. Kellemetlennek titulált kérdéseket és nem is kevésszer szavakat feszeget az előadás, az emiatt keletkező feszültséget pedig feloldja humorral, nőies fecsegéssel. A darab tehát tartalmilag rendben van – de mi a helyzet a kivitelezéssel? Amikor belépve megláttam azt a kétszer két méteres kis négyzetet, – talán még annyi sem volt – amit pár vonal segítségével színpadnak jelöltek ki a padlón, kissé meghökkentem.
Ez a szó legvadabb értelmében minimál dizájn volt: a talpalatnyi helyen három szék, egy kis dohányzóasztal, meg a névadó gyümölcs, amit az előadás első percében rögtön ketté is hasítottak.
Hol a többi kellék? – gondoltam.
A kérdésre a színésznők belépésével megkaptam a választ: bennük, illetve rajtuk. Játékuk, sőt maga a téma feleslegessé tette a további kellékeket, a díszlet pedig ők maguk voltak. Csupán néha, az egyes monológok közben lógott ki a lóláb a szép kiejtésükkel – máskülönben nem lehetett volna megmondani, hogy színészkednek. Egy civilizált baráti társaságnak tűntek, akik kicsit spiccesen, pletykára és igazságra éhezve belevájták fogukat a húsos gyümölcs édes levébe.
Reprezentált karakterükhöz megfelelő stílusú öltözetek, agresszív és mutatós vörös-fekete színkombinációban. Elegánsak voltak, de csupán egymás mellett állva tűntek ki a sokaságból. Tetszett ez az egyszerre hétköznapi, mégis kirívó választás.
A nők pirosban
Általában könnyű beskatulyázni a színészeket fő- és mellékszereplőkre, itt azonban öt, egymással egyenlő rangú színésznőt láthattunk. Mind karakteresek voltak ugyan, de korántsem tipikusak, és ezesetben nagyon fontos, hogy ezt a két fogalmat kettéválasszuk! Ha az anyuka-kislány-ringyó. stb típusok vonultak volna fel a térben, az unalmas és egysíkú lett volna. A Pink Grafruit tisztában volt vele, hogy az embernek lehetnek tipikus jegyei, de mindig van mellé személyisége is.
Tény, hogy a leszbikus nyílt, a fizikailag sérült lány pedig visszahúzódó volt, de ezek logikus következmények, nem pedig előírások.
Személyes kedvencem Tarr Judit, aki a meleg nőt alakította. Kedves, törődő és anyai karakterét megfűszerezte, hogy őt nem érdekli a másik nem. Noha ez a való életben is így van, nagyon kevesen találják el a jó arányt, hiszen a klasszikus meleg karaktert sokkal könnyebb megírni, mint egy heteróét. Dobra Mária szabad szellemű művészt alakított, akinek nevén kell nevezni a dolgokat. A darab szempontjából ő az egyik legfontosabb szereplő, mert az ő nyíltsága az, ami előre lendítette az eseményeket, ha az valami miatt megakadt. Karakán, de szerethető a játéka. Benkő Claudia és Iszak Dorottya mindketten egy, a testüktől valahogyan elidegenedett nőt alakítottak. Mindegyiküknek akadt ugyan egy hosszabb monológja a darab során, – Iszák Dorottyáé volt a legfelkavaróbb mind közül – valamiért karaktereik mégsem maradtak emlékezetesek.
Nem az ő, inkább a szerepek számlájára írandó ez a kiesés – ők ugyan remekeltek, de az általuk közvetített személyiségek már kevésbé. Végül Somorjai Réka bibe nélküli rózsát jelenített meg, ami erős és mégis rettenetesen törékeny. Neki jutott a darab leghangosabb és egyik legőszintébb jelenete, amelyben minden nőnek és minden nőért kiáltott. Remek választásnak bizonyult, mert minden érzelem, legyen az a legkisebb kellemetlenség, erős fájdalom vagy csipetnyi öröm, ott fénylett a szemében. Fantasztikus színésznő, aki talán a darab legjobb alakítását nyújtotta.
Minden nő mögött áll egy férfi
Egyszer volt „szerencsém” meghallgatni egy menstruációról szóló előadást, férfitől – hát nem volt sok mondanivalója. Tartottam tőle, hogy most is ez lesz a helyzet. Nem sértés, de valóban nehéz elképzelni, hogy kifejezetten női, a női testtel kapcsolatos problémákról férfi hitelesen szólhat.
És íme, itt van Felhőfi-Kiss László, egy élő fehér holló! Nem csupán az írással végzett zseniális munkát, de az egész előadáson ott hagyta a keze nyomát.
Ennyi érzést, történetet egy ilyen ingerszegény környezetben nehéz volt először is összetartani, másodszor pedig élvezhetővé és izgalmassá tenni. Neki mind a kettő sikerült – mint ahogy Charlie állt az angyalok mögött. Láthatatlan, de érezhető jelenléte és kreativitása biztosította a darab sikerét.
Színészek:
Benkő Claudia
Dobra Mária
Iszak Dorottya
Somorjai Réka
Tarr Judit
Rendező:
Felhőfi-Kiss László
