Tokió

Csodálkoznak, hogy otthagytalak. Van
aki még rá is kérdez. Válaszom is van bekészítve:
bűzlöttél az illatos öblítőktől és már aludni se
tudtam anélkül, hogy a digitális kor
csodagyerekének tettessem magam, aki minden
reggel szaglás nélkül és csillogó alvázzal ébred.
Ezek neked jönnek be, ezek is – mint akivel minden
rendben van (hiszen szerettél rendben lenni),
viszont én rájötten, hogy amíg szombatonként
a Jamanote-vonal oválisokat vájt agyunk földrajzába,
te is csak arról fantáziáltál, hogy fertőtlenített vagy,
építészeti és 2047-ből való. Szóval elcseszett voltál.
És fájdalmasan új. Amikor a családodról kérdeztelek
és arról az ősi házról, amiben ők még épp ott szuszogtak,
te csak rácsörögtél a vállalkozóra és a házat
már le is bontották, hetvenhárom perc alatt.
Nagyanyád tiszta lenyomatot hagyott a betonban.
’Így legalább nem lesz gond a rokoni jogokkal’ mondtad
és egy palack mosogatószerrel megkérted a kezem.
Szeretted a hatalmat. Minden nap azt ettél reggelire.

Fordítás: Hyross Ferenc

Fotó: Tokio metrótérképe