Az Evian 2025-re kizárólag újrahasznosított és újrahasznosítható anyagokat kíván használni, ehhez kérték Virgil Abloh közreműködését.

A kupak és a címke kivételével a palack rPET

Virgil Abloh divattervező, dizájner két évvel az Ikeával történő együttműködése után ezúttal az Eviannal állt össze egy környezetbarát kollabra, írja a Dezeen

Evian Virgil Abloh Kollab
Virgil Abloh Evian-Üvegei / Fotó: Evian

A neves ásványvízmárka fél literes palackját tervezte meg szinte kizárólag újrahasznosított műanyagból. Ez tulajdonképpen a márka küldetését is jelképezi a jövőre nézve, hiszen megfogadták, hogy 2025-től már csak újrahasznosított anyagokat fognak felhasználni a körforgásos gazdaság jegyében.

Ugyanolyan klasszikus formát szerettem volna tervezni, mint maga az Evian brand, és egyben azt is kifejezni, hogy újrahasznosított palackokból készül a termék csomagolása

– mondta Abloh.

Az Evian most először készített újrahasznosított polietilén tereftalátból, azaz rPET-ből palackokat, amelyek az Egyesült Államokban kerültek forgalomba. 2025-re a cég azt tervezi, hogy kizárólag újrahasznosított anyagokból készíti a palackjait, kivéve a kupakokat és a címkéket. Erre a cég szerint azért van szükség, hogy megőrizzék a víz tisztaságát és minőségét.

Kapcsolódó cikk

Az ásványvízmárka tavaly dobta piacra a három legnépszerűbb – a 0,5, a 0,75 és a 1,5 literes – kiszerelésében az európai országokban az rPET-palackos verziókat. A vállalat kijött egy címke nélküli, kizárólag újrahasznosított műanyagból készült csomagolással is, de azt kizárólag Franciaországban a vendéglátóiparban hozták forgalomba.

Virgil Abloh nagy hangsúlyt fektet a fiatalok környezeti nevelésére

Abloh 2018 óta az Evian fenntarthatósági kreatív tanácsadója. Már korábban is tervezett nekik több újrahasznosítható üvegpalackot, amelyeket azonnal elkapkodtak. A termékek újragondolásán kívül munkakörébe tartozik a fiatalok környezetvédelmi és innovációs szemléletformálása és nevelése, aminek elsősorban közösségi oldalain keresztül tesz eleget. 

Kapcsolódó cikk

Tavaly kiírt fiatalok számára egy pályázatot, amelynek fődíja 50 ezer dollár volt, és amelyben fenntartható innovatív megoldásokat várt néhány sürgető környezetvédelmi problémákra.

Abloh tavaly nyáron 1 millió dolláros ösztöndíjat ajánlott fel afroamerikai vagy afrikai származású ipari formatervező-hallgatók számára, amelyhez az Evianon kívül saját cége, az Off-White és a Louis Vuitton is hozzájárult.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet