Az idei, 2017-es Könyvfesztiválra végre kézbe vehetjük Zilahi Anna első kötetét, A bálna nem motívumot. A szerzővel beszélgettünk bálnákról, a hosszúra nyúlt kötetkiadásról, de szóba került a Lex CEU is.
ContextUs: Nagyon sok nívós lapban publikált, kötettel sokáig nem rendelkező fiatal író közül az egyik legismertebb vagy. Miért vártál eddig a kiadással?
A Körhinta Kör tagjaként indultam, ebben a műhelyben szocializálódtam. Ugyan számos publikációm jelent meg, de nem állt össze egy kötetnyi szöveg. Egyrészt lassan dolgozom, keveset írok, másrészt pont egy olyan időszakot éltem, amikor a kortársaimnak már megjelentek az első köteteik, és ők kezdtek eltávolodni első írásaiktól. Nekem nem jelent meg könyvem, de úgymond én is viszonylagos távolságba kerültem azoktól a szövegektől, beszédmódtól, ami arra az időszakra volt jellemző, és azt éreztem, hogy ez az ars poetica már nem hiteles, ha tovább folytatom. Ezek miatt nem akartam elsietni, erőltetni a dolgot. Más dolgokkal foglalkoztam, de az írás mindig szem előtt volt – írtam prózát, úti beszámolót. A változás 2016 februárjában jött el, amikor elkezdtem aktívan fordítani. Az új nyelv teljesen átfolyt rajtam, ami hozzásegített ahhoz, hogy kialakuljon egy úgy látásmód, amit már érvényesnek éreztem.
ContextUs: Milyen érzéseid vannak a kiadással kapcsolatban? Mesélj az összeállítás folyamatáról!
Tavaly februárban sikerült újra lírai szövegeket írni, tehát mondhatni, hogy egy éve tart bennem a hév. Amikor beindult, még nem igazán hittem el, hogy össze fog állni a kötet. Lehet, tévedek, de azt gondolom, hogy az első kötetek általában 25 éves korig megjelennek. Ez a kor számomra egyfajta pszichológiai határátlépést jelentett, ami után kissé pánikba estem, hogy nincs meg a nyelv, amin megszólalhatnék, nem tudom folytatni. A kötetben vannak olyan vezérmotívumok, amiken keresztül el lehetett volna indulni, de úgy éreztem, nincs rajtuk fogásom. Az, hogy mégis sikerült összeállítani, számomra hihetetlen élmény, nem tudom azt mondani, hogy végtelen öröm, hurráélmény volt bennem, mert nem. Inkább egyfajta megnyugvás, mintha leróttam volna egy tartozást, miközben nem tartoztam senkinek, legfeljebb magamnak.
ContextUs: Mégis találtál fogást; az egyik vezérmotívum, egyben a köteted ívét is adja – a tenger mélyén lévő bálna, amely mindünket körbevesz. A bálna nem motívum, nem metafora. Vagy mégis?
Azt hiszem, nem lenne szerencsés, ha most elkezdeném boncolgatni, főleg a bálna sokszoros értelmezhetősége miatt. Már a korai verseimben, prózáimban is betöltött központi szerepet a bálna, a cet. Viszont az, hogy ezen a vonalon viszem tovább a kötetet, akkor tudatosult bennem, amikor már majdnem kész volt. Elküldtem Mohácsi Balázsnak az írásokat, és ő egy mély, értelmező levélben megírta, hogy merre mutat a kötet, merre érdemes tovább vinni. Az Utolsó szó jogán című versben fontos szerepet tölt be, ennek a képi következményeiből indultam ki, amikor tovább akartam írni a kötetet. A bálna mint jelenség számomra abszolút megtestesíti a fenséges fogalmát. Elkezdtek foglalkoztatni különböző gondolatok, elméletek, filozófiák. Az ökológiai gondolat, ami abszolút újra relevánssá tette számomra a bálnát, egy teljesen más szemszögből.
Egyfajta lehetőség az antropocentrizmus kritikájára, ami rávilágít arra, hogy mindig magunkból indulunk ki, miközben egy ökoszisztéma tagjai vagyunk.
Szerintem nagyon érdekes, hogy ha ebből a szempontból tekintünk a természetre, akkor hogyan változik az ember önértelmezése.
Hogy miért nem motívum a bálna? Amikor írtam A bálna nem motívum című verset, ami a címadó vers, akkor pont az foglalkoztatott, hogy hogyan lehet úgy felépíteni egy kötetet, hogy ne csak egy motívum legyen, ami visszatérően kísér. Nem akartam egy motívumhálót felépíteni, hanem komplexebb struktúrát szerettem volna. Azt gondolom, ez egyfajta irodalomelméleti reflexió is, miközben megpróbál összhangban lenni azzal az ökológiai gondolattal, hogy a bálna nem motívum, hanem az embertől függetlenül értelmezhető, az ökoszisztéma részét képző lény, és ez a bálna csak egy nagyon antropocentrikus nézőpontból lehet motívum.
ContextUs: A bálna alakja nem csak nálad tűnik fel, Simon Márton, Németh Zoltán is előszeretettel használja. Hatással volt rád az ő munkájuk?
Megpróbáltam bálnákkal foglalkozó szövegekhez hozzányúlni, de főleg filozófiai szövegeket olvastam, amik ahhoz szolgáltattak támpontot, hogy hogyan közelítsem meg ezt a témát. Szépirodalmi szempontból igen izgalmas volt a Moby Dick, amit Kemény Lili javasolt újraolvasásra a kéziratomat olvasván. Az angol kiadás elején szerepel egy bálnás idézetgyűjtemény, ebből is próbáltam meríteni, hogy milyen szempontok alapján lehet megközelíteni ezt a témát nyelvileg és gondolatilag. Valamint Sjóntól olvastam A cethal gyomrában című könyvet.
ContextUs: Számodra a bálna a szabadság határa, tehetetlenség jelképe, vagy a biztonságot nyújtó falakat jelenti?
Talán a bálna a platóni barlanghasonlattal rokonítható. Nem veszed észre, hogy a bálnában élsz, emiatt lehet, hogy nem veszed észre, hogy ez a szabadságod határa, addig, amíg kiérsz a barlangból a fényre. Emellett a kötetben egyfajta oda-vissza történő dinamika tapasztalható meg. Ezzel szerettem volna játszani. Mi van a bálnában? Ahogy az ember hozzászokik azokhoz a körülményekhez, amiben él, úgy a bálnához is hozzászokik, de ha ebből kikerül, akkor nem tudja értelmezni magát az első pillanatban emiatt a teljes paradigmaváltás, kognitív disszonancia miatt.
ContextUs: Köteted első verse a Köd. Véleményem szerint tökéletesen felvezet egyfajta homályos, bizonytalanságot keltő érzést, ami jelen van verseidben. Mennyire érzed helytállónak ezt a megállapítást?
Igen, ez szerintem is így van. Amikor a kötet nyitóversét kerestem, azt éreztem, hogy a Köd egyben gondolati felvezető, már megjelenik benne az oda-vissza mozgó gondolati dinamika és bizonyos szempontból humora is van a szövegnek. Emellett meglehetősen nyíltan meghatároz egyfajta hagyománybeli kiindulópontot is, hiszen alapvetően egy Kemény István-hommage. Arra gondoltam, hogy ezek együtt megalapozhatják azt a hozzáállást, ami rögtön kinyitja egy kicsit az értelmezési horizontot a kötet befogadásához.
ContextUs: Számomra kinyitotta. Szövegeidben végig kettősséget érzek. Úgy gondolom, egyszerre szól a szubjektum, saját érzelmek közvetítéséről, és a kiterjesztett világ helyzetéről.
Általában szeretek olyan műveket olvasni, ahol nincsen a versbeszélő ráfixálódva saját magára, de az is igaz, hogy egyfajta rejtett alanyiság is van a verseimben. Tulajdonképpen nagyon nehéz megszabadulni a beszélőnek a pozíciójától, hogy önmagát értelmezze abban a versvilágban, amit megteremt. Miközben a célom egy sokkal tágabb kitekintés volt, elfordulni az embertől, és ha eléggé eltávolodtunk, akkor visszafordulni és onnan állítani valamit.
ContextUs: Azt olvastam, hogy számodra a kötet a mai korunkra jellemző problémák előli menekülést, kétségbeesést foglalja össze. Mit gondolsz, a problémák az egyénektől vagy egy nagyobb hatalomtól erednek?
Ez egy baromi komplex téma. Úgy gondolom, hogy azok a problémák, amiket a könyv felemleget, amikre próbál nyelvet találni, azokat nyilvánvalóan nem lehet teljesen elfüggetleníteni a nemzetközi politikai irányvonalaktól, még akkor sem, ha a kötet, a költészetem nem aktuálpolitizál. Lehet egy olyan olvasatot találni, ahonnan nézve politikailag releváns – globális politikai irányokat tekintve.
ContextUs: Lehet párhuzamot vonni az általad megfogalmazott gondolatokkal (megfutamodottság, tehetetlenség) és a magyar társadalmat érintő aktuális problémák között? Gondolok itt főleg az áprilisi tüntetéshullámra.
Igen, szerintem abszolút benne van ennek az érzésnek a megtapasztalása.
A tehetetlenség elől való menekülés tapasztalata, illetve az ezzel való szembenézés is benne van.
Például onnan nézve, hogy ha az ember külföldre megy és ott kienged ebből a magával hozott tehetetlenségből, elkezd dolgozni, teremteni dolgokat, felépít valamit és ezek után visszatekint arra a tudatállapotra, ahol tulajdonképpen minden bénítja az embert. Illetve az is egy kérdés, hogy mi marad a menekülés utánra, mert egy ponton a menekülés már nem adekvát válasz. Hogyha pedig az áprilisi történésekre gondolunk, akkor ez a tehetetlenség érzés szintén előjön. Engem is átjárt, én is voltam kint tüntetni, ezt abszolút büszkén vállalom. Nyilván van a hatalmas tömegnek egy ereje, jó érzést, hurráélményt kelt, ahogy megjelenik a térben, elfoglalja a városi tereket. Viszont a realitás talaján maradva, az ember tisztában van azzal, hogy ezek érzelmek és a reálpolitikai hatása ezeknek a tüntetéseknek jelenleg nem belátható, ez viszont megint visszakapcsol a tehetetlenség érzéséhez. Ott vagyunk, megjelenünk, elmondjuk a véleményünket, de durván fogalmazva – kit fog érdekelni?
ContextUs: A Lex CEU-ról mi a véleményed?
Azt gondolom, hogy a magyar tudományosság nem most, hanem abban a pillanatban lehetetlenült el, amikor az egyébként is közel megalázó egzisztenciális körülmények között működő akadémiától megvonták a felsőoktatási finanszírozás nagy részét a kormányváltást követő első intézkedések keretében. Egészen egyszerűen ez nem fenntartható, ezek az egyetemek már-már emberi méltóságot sértő körülmények között nem tudnak hatékony munkát végezni, nemzetközi színvonalon ez még nehezebben kivitelezhető.
A CEU a tudományos élet fenntartásának egyik kulcsintézménye Magyarországon, ha ezt is megszüntetik, akkor tényleg átlépte a kormány azt a határt, ahonnan nincs visszaút.
Hónapról-hónapra, percről-percre bármikor még jobban megszoríthatják az akadémiai társadalmat, ami mindnyájunk életére kihatással van.
ContextUs: Ha jól tudom, te magad is külföldi egyetemen tanulsz, mesélnél erről?
2015-ben jelentkeztem a bécsi Iparművészeti Egyetemre, a transzmédia művészeti képzésben veszek részt, ahol mind klasszikus, mind új médiumokat is fel lehet használni a művészeti praxis során. Leegyszerűsítve, ha az ember akar, akkor szobrászkodik, ha akar, akkor fotózással foglalkozik, installatív munkákat hoz létre, vagy ezeket ötvözheti. A legnagyobb különbség az otthoni képzéshez képest, hogy nálunk ténylegesen a művészeti munkán van a hangsúly. Akkor tudod az egyetemet elvégezni, ha belefolysz projektekbe, dolgozol, kiállítasz, reflektálsz a munkáidra, míg otthon azt tapasztaltam, hogy a művészeti képzést egy tudományos oktatási rendszerbe próbálják beleszuszakolni, ami viszont lényegénél fogva összeegyeztethetetlen egy ilyen struktúrával. Ennek megfelelően például számomra a január-február nem vizsgákról szól, hanem kiállításokról, számonkérés helyett folyamatok betetőzéséről.
ContextUs: A jövőben inkább a képzőművészettel foglalkoznál, vagy az írás marad az elsődleges számodra?
Én a kettőt összefésülhetőnek érzem. Mindkettő nagyon fontos számomra, nem tudnék választani. Tény, hogy az írással sokkal régebb óta foglalkozom, mint a képzőművészeti alkotással. Most, hogy kijött az első könyvem, arra is koncentrálnom kell, hogyan lépjek tovább. Tervben van egy prózakötet, annak keresem az útját, és azt, hogy hogyan lehet összekapcsolni a nyelvet mint kifejezőeszközt különböző mediális alkotásmódokkal, amire egyébként a magyar irodalomban számos alkotó már példát mutatott.
