Az olyan írók, mint Dosztojevszkij, nem azért számítanak nagynak, mert jelentős mennyiségű és terjedelmű irodalmi művet halmoztak fel életük során, hanem mert ezek az alkotások a mai napig relevánsak. Csűrjük, csavarjuk őket, újra meg újra feldolgozzuk, értelmezzük azok mondanivalóját. És vajon Zsótér Sándor végzős osztályával hogyan dolgozta fel a Karamazov testvéreket? Erre voltam kíváncsi, amikor beültem utolsó közös egyetemi előadásukra a Vas utcai könyvtárba. 

Mindenhol székek

Zsótér Sándor és Börcsök Enikő végzős osztálya Dosztojevszkij Karamazov testvérek című alkotását állította színpadra utolsó közös darabként. Észrevétlenül elment a tavasz, és június második napján már be is ütött a kánikula, ezért a szűk egyetemi folyosón izzadva vártuk, hogy bemehessünk a könyvtárba, ahonnan néha kiszaladt egy-egy színész a szemközti terembe. Ettől egész családias lett a hangulat. Egy gyors pillantást vetettem a Karamazovok kiakasztott szereposztására, mire a terem ajtaja végre kinyílt és beözönlöttünk az előadótérbe, átvágva a már helyükön ülő színészeken.

Még az asztalon is voltak székek, hogy mindenki elférjen. Táncos múltamon felbuzdulva, megcéloztam az egyiket és képzeletben egy ugrással szerettem volna kivitelezni a helyfoglalást. Gyakorlatban valaki hátulról tolt, elölről húztam magam, és biztosítottam Zsótér tanár urat, hogy nem esek be az asztal mögé az előadás alatt. Miután mindenki helyet foglalt, ki az elől elhelyezett padokon, ki a körben lerakott székeken, Szalay Bence egy kecses mozdulattal kivitte a feleslegessé vált ülőpárnákat, hogy utána Fjodor Karamazov szerepében elkezdje a darabot.

Fontos mondatok, elromlott emberek 

Talán nem mindenkinek volt kötelező olvasmány Dosztojevszkij Karamazov testvérek című alkotása a gimnáziumban. Nekik valószínűleg kevésbé lenne élvezetes a fukar apa meggyilkolásának és fiainak története, amelyben ártatlanul kerül bíróság elé a legidősebb, Dimitrij (Hajd Tibor / Konfár Erik). Hiszen 1,5 órába nem fér bele minden.

Egy Dosztojevszkij-regényt nem egyszerű feladat színpadra állítani, és nem csupán az átlag 800 oldalas terjedelem és a bonyolult nevű szereplők miatt.

A kusza emberi kapcsolatok és a fordulatos sorsok mögött az emberi lélek bonyolult felépítése rajzolódik ki a karakterek által. Színészileg nem kis kihívás ezek megformálása, pláne, ha az illető nem elég gyakorlott. Tehát az alapanyag adott, kérdés, ki mit hoz ki belőle.

Zsótér a sztarec (jelentése: idősebb, tiszteletben álló egyházi személy az orosz ortodox egyházban) szerepében, közöttünk ülve olvasta fel a szövegkönyvből az okos igét Fjodor Karamazovnak. Miután tele lett a fejünk életbölcsességekkel, Szalay elhagyta a színteret, és Bajor Lili betolta Nagy Katicát egy tolókocsiként funkcionáló gurulós szekrényen. Az osztály két női tagja Hohlakova úrnő és Liza szerepében beszélgettek a sztareccel. Bajor néhol kicsit túljátszotta a szerepét, de ezt ellensúlyozta azzal, hogy lazán, szabadon mozgott a három emelvénnyel és két fényrúddal berendezett könyvtár előrészében. Nagy tökéletesen hozta a mozgássérült, csintalan lány szerepét, flörtölve a háttérben álló Alekszej Karamazovval (Koroknai Sándor). Koroknai, angyalarca lévén, tökéletes választás volt a legkisebb Karamazov testvér szerepére, aki a jóság megtestesítője.

Megváltó beszélgetés

Hajdu Tibor Dimitrij Karamazov, a dorbézoló, szabad és veszélyes életet élő testvér szerepét öltötte magára. A szereplők nem mozogtak sokat, inkább a háromlépcsős faemelvényeken ültek, miközben Dosztojevszkij filozofikus gondolatait közvetítették felénk, ki jobban, ki rosszabbul.

Hajdu az előbbit tudhatja magáénak, alakítása az előadás egyik legjobbja, Szalay Bence és Kurely László (Iván Karamazov) mellett.

Aljosával való beszélgetésében nem csak a kezeivel, hanem a szemeivel formálta meg a karaktert, egész lényével uralta azt, kiváló alakítás. Szalay és Hajdu beszédét lehetett a legjobban érteni, még a leghátsó sorban is. Ez sajnos nem mindegyik színészről mondható el. Magabiztosan mozogtak, apa és fia viaskodásából pedig a humor sem hiányzott.

Egy színházi előadásnak egyrészről az a feladata, hogy lekösse a néző figyelmét, vagy a hallottak vagy a látottak segítségével, másrészről pedig, hogy átadja a mű üzenetét. Zsótér rendezésében a kevés berendezés és eszközhasználat miatt többször rezgett a léc a látványvilág alatt, ezért felüdülés volt látni, hogy az összecsukható üvegajtót is használták az alkotók. Igaz, ez mindössze abban merült ki, hogy ki- és becsukták, de kreativitás szempontjából pluszpontot érdemel. Nagy, aki Liza mellett Katyerinát is alakította, hol szétnyitott lábbal ült, hol pedig – a bordélyházi táncot csak szóban ismertetve – Iván Karamazov szerepében Kurely Lászlóval flörtölt az üvegajtó mögött.

Zsótér Sándor: A független szféráról jó beszélni, de az gyakorlatilag kivéreztetett – Mélyinterjú

Harminchárom éves koromban művészeti vezető voltam Szolnokon. Egy évig. (nevet) Különféle színházakkal természetesen szerződésben vagyok három-három évre, ennél tovább azonban soha. Van benne élvezet is, de ugyanannyira kényszer. ContextUs : Egyszer azt mondtad, hogy gondolkodtál már társulatalapításon, de ezt hamar elvetetted. Én? Soha. (szünet) Na, jó, egyszer egy pillanatra felvetődött.

Aki bolondnak tettette magát

Koller Krisztián Szmergyakovja szintén nem mozgott sokat, szinte végig ült vagy feküdt az emelvényen. Nem is volt rá nagyon szüksége, jól hozta Fjodor törvénytelen, bolond fiát, akit inasként tartott maga mellett. Annak ellenére, hogy karaktere a történet egyik legellenszenvesebb alakja, jó volt nézni Koller játékát, bár az érthetőséggel nála is voltak gondok. Szalay, Hajdu és Hevesi László (Miuszov/Rakéta) után ő is megmutatta énektehetségét, ami ugyancsak jó pontot érdemel. Bár prózai osztály, hiányoltam, hogy nem mindenki énekelt, hiszen egytől egyig kivételesen jó énekhanggal rendelkeznek. Ez picit megtörte az egységet, ugyanis a zenei aláfestést a néhány betétdal mellett mindössze a takarásban felcsendülő zongorahang adta.

Kezdtek sűrűsödni az események, a jelenetek gyorsan váltották egymást. Az első felvonás ez által pörgősre sikeredett, de ez nem vett vissza a minőségből. Azt viszont kevésbé értettem, hogy a hátsó részt, ahol az ablakok a Vas utcára néztek, valamint további asztalok, székek voltak, miért arra használják, hogy az éppen nem szereplő színészek üldögéljenek. Zavarónak nem volt zavaró, bár a funkciója sem volt indokolt. Ugyancsak kérdést vetett fel bennem a ruhaválasztás. A szereplők közül a két lány öltözött át egyedül, bár ez érthető, hiszen dupla szerepük volt. Az egyetemi daraboknál néha problémát jelent az egységes jelmez. Valószínűleg az „amiben jól érzed magad”-elve alapján öltöztek fel a szereplők, egyértelműen nem ezen volt a hangsúly. A fiúk közül néhányan tartották magukat a sötét nadrág, ing párosításhoz, de volt, aki már a júniusi melegben inkább háromnegyedes nadrágban és pólóban játszotta végig az előadást.

Ki a valódi bűnös?

Koller bekiáltott szünete után nemsokára újra elfoglaltuk helyeinket. Elkezdődött a második felvonás, és mivel az egész osztály együtt volt, mindenki kapott szerepet. Még akkor is, ha a létszám több volt, mint a karakterek száma. Így tért vissza Dimitrij Konfár Erik szerepében, és Iván Fehér András alakításában. Utóbbi már az első felvonásban is megjelent egy elérzékenyülés erejéig, majd jól eltűnt. Fokozódott a hangulat, hiszen keresték Fjodor gyilkosát, megvádolva Dimitrijt.

Zsótér tényleg csak a leglényegesebb mozzanatokat ragadta ki a műből, ami a befogadhatóságot is könnyebbé tette. Ezért is volt picit zavaró Koroknai Sándor és Konfár Erik kitekintése kettőjük párbeszéde során, amikor Konfár Dimitrijként bizonygatja ártatlanságát. Mégiscsak utolsó osztálydarab, nosztalgiáztak kicsit az egyetemi évekről. Bár dramaturgiailag nem volt indokolt a kitérő, talán némileg oldotta a történet feszültségét. Sajnos Konfár alakítása vontatottra sikeredett, és ezen a kitekintés sem segített, amin indokolatlansága ellenére jól szórakoztunk.

Helyette Hevesi László, aki Rakátaként (a műben Rakitin) bebukfencezve a terembe pillanatok alatt felmászott a kőoszlopra, felrázta az ellaposodott hangulatot, hogy a Bajor alakította Grusenkát megőrjítse.

Égőkkel a fején, és ha szemem nem csalt, két ollót ütemre verve előadott zenei betétjén hol jobbra, hol balra dőltünk a nevetéstől. A műből kiragadott jelenetek sokaságába picit beleszédültem, de azért követhető volt a darab.

Az utolsó jelenetben egy szép átvezetést láttunk. Fehér András ördögként tért vissza, és hitegette Ivánt, azaz Kurelyt. Szerepek színes tárházát mutatta be, miközben vicces köntösbe bújtatott életbölcsességeit osztotta meg. Mi jól szórakoztunk, partnere érthetően kevésbé. Kurely elhagyta a színteret, Fehér és Koroknai uralta a színpadot, előbbi immár Ivánként, a megőrülés határán. Bár ordítozásába és énekébe belevitt mindent, a kevesebb több elve talán jobban működött volna. De legalább megtudtuk, az ördög bennünk él.

Ez volt az utolsó

Az előadás első felében egy kreatív, néhol humoros feldolgozását láthattuk Dosztojevszkij művének. A második felvonás azonban vontatottra sikeredett, bár az elhangzott filozófiai töltetű beszélgetések adtak egy keretet az alkotásnak. A színészek szépen teljesítettek, kár, hogy a helyet nem használták ki jobban.

Összességében élveztem az alakításokat, bár az összhang több helyen megtört, amitől egyszer-egyszer ellaposodott a hangulat. A mű mondanivalója átjött, de az utolsó jelenet után maradt bennem hiányérzet. Erős osztály, sok tehetséggel, valahogy mégsem éreztem azt a pluszt, amitől még másnap sem mennek ki a fejemből a látottak.

Szereplők:

Alkotók: 

Rendező: Zsótér Sándor