A Spirit színház Pasolini tétel című előadásának főpróbáján jártam, ahol Gubík Ágit, a kiábrándult feleség szerepét megformáló, kiváló színésznőt faggattam kezdetekről, jelenről és jövőről. Főként a Barátok közt szappanoperából ismerheti őt a magyar közönség, ez azonban csupán az érem egyik oldala. Vásznon, képernyőn és színpadon egyaránt megmutatta már tehetségét, és most arra keresek választ, honnan érkezett és merre tart?
ContextUs.hu: Jól tudom, hogy Szlovákiából származol, és annak is a magyarlakta részéről?
Igen, először egy kis faluban laktunk, utána pedig egy kisvárosba költöztünk. Ami tényleg nagyon megmaradt a gyerekkoromból, hogy állandó mozgás van, futás közben esszük a snidlinges, hagymás vajas kenyeret. Szóval a lelkemtől távol áll a város zaja a mai napig is.
A kitartásom talán ebből az időszakból fakad, mikor nem lehetett kényeskedni. Ezért hálás vagyok annak a közegnek, amiben nevelkedtem, mert nem rettentem meg az első kudarctól, kitartóvá tett minket az a fajta élet.
ContextUs.hu: Mégis hogy jött egy ízig-vérig falusi kislánynak a gondolat, hogy színésznő legyen? Nehéz volt megvalósítani?
Nehéz volt, mert nem volt művész a családban, és nem is kerültem ilyen közegbe. Érdekes dolog, hogy a tehetség mindig utat tör magának. Szerintem ez mindenkinél így van. Nyilván bujkált bennem valami, éreztem valami késztetést, hogy nekem ez kell, hogy én ilyen formában tudok megnyilatkozni. De persze kellettek a hatások. Van egy nagyon erős élményem 13-14 éves koromból. A tábortűznél kellett egy műsort rögtönözni, és mivel szavaló versenyekre is jártam, így mindig volt talonban rengeteg próza meg vers is. Felálltam és rögtönöztem.
Emlékszem, hogy senki nem mozdult, csüngtek a szavaimon. Ez az élmény, hogy én kiállok és valamit mondok, valamit csinálok, és ezt figyelik, valamiféle hatást érek el – fantasztikus érzés. Ezt akartam újra átélni a színészetben. Ez volt az első igazán meghatározó pillanat, amit később is átéltem a színpadon. Igen, ezért érdemes. De van benne valami kis ördögi dolog is azzal, hogy manipulálom az embereket, akik figyelnek. A tény, hogy élményt adok, de veszek is, ez a megfoghatatlan érzelmi „cserebere” az, ami e pálya felé lökött.
ContextUs.hu: Hogyan kezdődött a karriered?
Jelentkeztem a pozsonyi Színművészeti Főiskolára. Érdekes módon Budapest eszembe se jutott, annyira külföldnek tűnt ez a világ: idegennek, elérhetetlennek. Bár ezt a színészi ambíciót nem vették igazán komolyan sem a szüleim, sem én, mint ahogy azt sem, hogy felvehetnek. De éreztem a késztetést, hogy meg kell próbálnom. Felvettek első nekifutásra, és ez meghatározta az életem. Aztán ment minden a maga útján. Meglepő volt, hogy elsőre bekerültem, mert abban is biztos voltam, ha nem vesznek fel elsőre, akkor nem próbálkozom többet.
ContextUs.hu: Azt mondtad, hogy kitartó vagy. Ám ez mégis visszarettentett volna?
Nem, egyszerűen csak nem gondoltam annyira komolyan az egészet, illetve nem gondoltam magamat méltónak és eléggé tehetségesnek.
ContextUs.hu: Nem képzelted el magad a színpadon?
Dehogynem, hiszen vágytam erre, de ha nem vettek volna fel, akkor nem gondoltam volna, hogy ez az utam. Nem voltam biztos magamban egy pillanatig sem.
ContextUs.hu: Felvettek a főiskolára. Közben ez a bizonytalanság érzés eltűnt belőled?
Az a fajta bizonytalanság, amit éreztem, sokszor előjött pályakezdőként, de ez nem baj. A folytonos útkeresés, önmagunk keresése, a kérdőjelek, a tétovaság meglepő dolgokra képesek. Szenvedélyesen akartuk ezt azt egészet az évfolyamtársaimmal, az ösztöneink működtek még igazán jól. Sokszor egész éjszaka próbáltunk, bezárkózva próbatermekbe, hogy a portás ne vegye észre. Nagy csodák jöttek létre piciny termekben. A bizonytalan kezdethez kell egyre inkább visszatérnem, úgy érzem.
ContextUs.hu: Milyen tanáraid voltak? Szlovák nyelven, szlovák tanárok tanítottak, vagy volt magyar anyanyelvű is közöttük?
Fantasztikus tanáraim voltak Pozsonyban, meghatározó volt az a légkör, meghatározták a pályámat. Igen, volt egy magyar is: Thirring Viola. De mindent szlovákul tanultunk, nem volt magyar színészmesterség óra.
ContextUs.hu: Mi volt az első színpadi szereped, amit eljátszhattál?
Amiben magyarul játszottam, az harmadéves koromban a Kár, hogy k(urva), Vidnyánszki Attila rendezésében a kassai Thália Színházban. Szlovákul a legelső az egy Shepard (Sam Shepard – a szerk.) darab volt másodévesként, mindkettő igazán emlékezetes. Aztán nagyon sok szerep jött egymás után, de harmadévesként játszottam először magyarul, addig csak szlovákul.
ContextUs.hu: Az első filmedet, ami meghatározta a további karriered Magyarországon, Till Attilával forgattad. Mesélnél erről egy kicsit?
A Pánik című film volt az első, amiben Magyarországon játszhattam. Előtte Szlovákiában több filmben is kaptam szerepet. Akkor már itt éltem, de sokat forgattam Szlovákiában. Számos alkalommal jártam vissza forgatni, és járok még ma is. Most főleg Csehországba hívnak. Hála Istennek, szlovákul és csehül is játszom.
ContextUs.hu: Hogy találkoztatok Till Attilával? Ő talált meg téged, vagy te jelentkeztél erre a kasztingra?
Ő talált meg. Akkoriban Egri Márta Szolnokon tag volt, ahogy mi is Telihay Péterrel. Sokszor játszottunk együtt Mártával, akit akkor már kiválasztottak Bánsági Ildikóval együtt. Márta ajánlott Tillának, aki kíváncsi lett, és elhívott a próbafelvételre.
ContextUs.hu: És milyen jól tette, hiszen a film is sikeres volt, te pedig a 39. Magyar Filmszemle legjobb színésznőnek járó díjat nyerted el vele 2008-ban. Fontos számodra a munkád ilyen jellegű elismerése?
Jóleső dolog, de szerintem nem szabad annyira komolyan venni. Utána ugyanúgy tovább kell menni, mint ahogy a kudarcokat sem szabad „mellre szívni”. Ez tényleg nagy igazság, hogy egy színésznek sem a sikert, sem a sikertelenséget nem szabad véresen komolyan venni. Egyszerűen csinálni kell és játékként felfogni.
ContextUs.hu: Említetted Telihay Pétert. Milyen, amikor a férjed rendez téged?
Mi nagyon sokat dolgoztunk együtt, és most hosszú idő után ez lesz az első közös munkánk. Annak idején sokszor rendezett engem Péter, és nagyon szerettük ezeket a munkákat.
ContextUs: Nem ütközött össze a házastársi szereppel?
Nem, mert mi szerettünk erről beszélgetni otthon is.
ContextUs: Tehát nálatok a munkakapcsolat inkább inspiráló hatású volt?
A beszélgetések mindenképpen. Sőt, amikor mással dolgoztam, akkor is sokszor hazavittem a kételyeimet, a gondolataimat és megosztottam Péterrel. Nem tudom elképzelni, hogy hazamegy az ember és nem beszél a munkájáról, hiszen engem állandóan foglalkoztat. Ezért jó egy olyan társsal élni, akivel ezt megoszthatod.
ContextUs.hu: Természetes dolog. A Barátok közt hogyan jött?
Egyszerűen megtaláltak. Kalamár Tamás volt az, aki megkeresett, és a belesodródás erre a megfelelő szó, mert abban az időben nem volt sok munkám, tehát éppen jókor jött. De nem gondoltam, hogy nekem ez nagyon sokáig fog tartani. Akkor sem éreztem ezt, és most sem. Csupán egy kiruccanás a színpadi világból, ami még most is tart. Ahhoz képest nem sok idő, hogy sokan 18 éve csinálják. Remélem, én nem fogom. Nekem ez inkább egy tapasztalat, vagy egy izgalmas kirándulás, de mást tartok fontosnak a színészetben, másfajta munkákat.
ContextUs.hu: Melyik áll közelebb a szívedhez a színház vagy inkább a film?
A színház és a film egyaránt fontos, az a lényeg, hogy igényes munka legyen. Tehát hogy nehéz, bonyolult szerepeket játsszak, árnyalt dolgokat kérjenek tőlem, hogy ne nagy ecsetvonásokkal kelljen dolgozni. Egy színésznek azért csak a lehetőségek szerint lehet választani abból, ami vele szembejön. Éppen Nagy Sanyi kollégámmal beszéltünk erről, hogy milyen érdekes, hogy vannak olyan színészek, akiknek nem kell mindent elvállalni, mert olyan anyagi körülmények között élnek, hogy válogathatnak a szerepek között. Bár azt kell mondjam, hogy előrevivő tapasztalatokkal gazdagítja a színészt az a fajta állapot, amikor sok mindent el kell vállalni, hiszen mindenből tanulunk. Vállalom azt, hogy szappanoperában is játszom. Hiszem, hogy mindent lehet úgy csinálni, hogy az építő legyen.
ContextUs.hu: Most melyik színháznál vagy leszerződve?
A Karinthy Színházban és a Madáchban játszom, és örülök ezeknek a lehetőségnek.
ContextUs.hu: És hogy jött a képbe a Spirit színház, Pasolini? Péter talált meg?
Igen. Szerintem Péternek is hiányzott meg nekem is, sőt vágytunk arra, hogy újra együtt dolgozzunk. Péter szereti a színészi munkám, én pedig nagyon tisztelem mint rendezőt, tehát értjük egymást, szeretünk együtt dolgozni.
ContextUs.hu: Nagyszerű, amikor érti egymást a rendező és a színész. Péter milyen rendező, hogy instruál titeket? Rendelkezik, vagy hagyja, hogy ti magatok próbáljátok a szerepet kibontani?
Nem korlátoz be minket, bár erős a világ, amit ő létre akar hozni. Azért egy rendező képekben gondolkodik, van egy világszemlélet, egy látás, amit meg akar mutatni egy előadásban, és ehhez ragaszkodik. De muszáj, hogy a színészből induljon ki, különben nem jön létre az, amit szeretne.
ContextUs.hu: Ez a darab mennyire áll közel hozzád? Kit játszol, és milyen szinten tudod befogadni a Pasoliniféle világképet?
Egy család életéről szól a történet, ahol csupán egymás mellett élnek a családtagok és nem egymással. Aztán egyszer csak jön egy idegen, és fenekestül felforgatja az addigi nihilt. Én a feleséget játszom. Arról szól, hogy a családban és a világban mennyire magányosak vagyunk, mennyire elszigetelődöttek az emberek egymástól, és hogy mennyire szükségünk van arra, hogy valaki vagy valami szenvedélyeket, érzéseket ébresszen bennünk. Tehát azt az űrt, ami egyébként a világunkban van, felbolygassa, betöltse. A feleség szerepe is nagyon megrázó, szuggesztív, pedig szöveg szinte alig van benne. Várja, hogy történjék már vele valami belül, mert egyszerűen megőrül attól az ürességtől, ami benne van. A vagyon, a gazdagság, ami körülveszi, már nem okoz örömet, pedig mindene megvan, mégis valami olyan lelki pusztaság van az életében, amiből muszáj, hogy kizökkenjen.
ContextUs.hu: Mennyire álltok készen a bemutatóra?
Olyan soha sincs, hogy kész. A bemutatón minden színházi előadásnál azt éreztem, hogy azért ennek érlelődni kell. Egy színész folyamatosan érleli a szerepét, akár évekig, ha évekig játszhatja. Remélem, lesz rá mód. Nekem fejben nagyon letisztult a dolog, aztán hogy áll össze, majd meglátjuk.
ContextUs.hu: Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok a bemutatóhoz!
Mivel az interjú megjelenésekor a bemutatón már túl vagyunk, ajánljuk magát a darabot is megtekintésre. Kiváló színészi játékot és formabontó rendezést ígérünk, mely mai életünk kulcskérdéseit feszegeti.
Fotók: Gubík Ági és szerzői Facebook-oldala.