Az Európai Bizottság kijelentette, “nem tárgyalgathat örökké” és bírságot helyezett kilátásba azon közösségi média felületet üzemeltető cégekkel szemben, amelyek nem felelnek meg a szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályoknak. A Facebook és a Twitter ez év végéig kell, hogy összeszedje magát, különben az EU szankciót alkalmaz velük szemben.

“Elfogyott a türelmem” – mondta az igazságügyi biztos

Az EU csütörtökön felszólította a Facebookot és a Twittert, hogy 2018 végéig javítsák ki “félrevezető” fogyasztói rendelkezéseiket. Összhangba kell hozniuk felhasználási feltételeiket az Unió szabályaival. Ennek elmulasztása pénzbüntetést von maga után. Ezt Vera Jourova, az Európai Bizottság igazságügyi, fogyasztóvédelmi és nemek közötti egyenlőségért felelős biztosa nyilatkozta.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Elfogyott a türelmem. A Facebook arról biztosított, hogy ki fogják igazítani a szolgáltatásaik igénybevételéről szóló, még meglévő félrevezető rendelkezéseket decemberig. Viszont ez az egész már túl régóta folyamatban van   [/perfectpullquote]

– fakadt ki az igazságügyi biztos.

Majd hozzátette: az Európai Unió “nem tárgyalgathat erről örökké, látnunk kell az eredményeket.”

Jourova továbbá elmondta, azt tervezi, hogy felszólítja valamennyi tagállam fogyasztóvédelmi hatóságát a Facebookkal és Twitterrel szembeni gyors fellépésre és szankciók alkalmazására, ha azok nem felelnek meg az irányadó szabályoknak.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Azt akarjuk, hogy a Facebook tegye világossá a felhasználóinak, miként működik a szolgáltatása és hogyan keres vele pénzt   [/perfectpullquote]

– mondta Vera Jourova. Hozzátette, a cég tervezett módosításait október közepéig várja, hogy azok decemberben hatályba tudjanak lépni.

A Facebook szerint rendben van a szabályozásuk

Még 2017. márciusában a Facebook megígérte az Unió hatóságainak, hogy úgy módosítja felhasználási feltételeit, ahogy az EU kívánta tőle 7 hónappal azelőtt.  A Bizottság viszont úgy ítélte meg, a folyamat a Facebookkal “nagyon korlátozottan” halad.

P035037000301 103011
Vera Jourova, igazságügyi biztos a fogyasztóvédelmi szabályok betartását sürgeti a Facebooktól / Fotó: EurActiv

Az Európai Bizottság azt akarja, hogy a Facebook 380 millió EU-s felhasználójának több információt adjon arról, hogyan kezeli adataikat. A közösségi médiának arról is színt kell vallania, milyen szabályai vannak az appok, játékok és kvízek készítőivel való együttműködésének.

Jelenleg ugyanis a közösségi háló új alkalmazási feltételei “félrevezető  módon mutatják be a Facebook szolgáltatásainak fő jellemzőit”, véli a Bizottság.

Például az áprilisban bevezetett rendelkezés csak annyit mond a fogyasztóknak, hogy adataikat és tartalmaikat az átfogó élmény fokozása érdekében használja fel. Arról azonban hallgat, hogy az adatok kereskedelmi célokra is felhasználhatók.

Az amerikai közösségi média cég viszont azzal védekezett, hogy májusban implementálták a Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi együttműködési szervezet módosítási javaslatainak túlnyomó többségét. Megítélésük szerint az új felhasználási feltételek “sokkal világosabbak abban a vonatkozásban, hogy mi megengedett és mi nem a Facebookon, és az embereknek milyen opciói vannak.”

Az Európai Bizottság nem osztja ezt a nézetet. Intézkedéseket tesz annak feltárására, hogy az európai fogyasztók milyen kockázatoknak vannak kitéve a Facebook, Twitter, Google, Amazon, Uber és hasonló cégek szolgáltatásainak igénybe vétele során.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.