Nicolas Winding Refn legutóbbi filmjében, a Neon Démonban a történet hátteréül a szépségipart, a modellvilágot választotta. Már korábban is látszott a filmjein, hogy erősen szimbolikusak, és ezúttal is sokkal inkább beszél az ártatlanság elveszítéséről, és a nézés aktusáról, mint egy fiatal lány modellkarrierjéről.
A történet középpontjában Jesse áll, aki éppen csak megérkezett Los Angeles-be. Maga sem titkolja, hogy szépségét szeretné anyagi javakra váltani és nagyon is tudatában van kivételes adottságainak. Óriási előnnyel rendelkezik a többi modell lány között, ez pedig az ártatlan kinézete. Ez persze – mint ahogyan annyi minden másról is kiderül a történet során –, csak egy álarc, és egy ideig mi is az illúzió áldozatai leszünk. Az ártatlanságnak van egy párhuzamos rétege is, ez pedig Jesse érintetlensége. Jesse (Elle Fanning) leküzdhetetlen erővel vonzza magára a tekinteteket – legyen az férfi vagy nő -, megjelenik a vágy, hogy birtokba vegyék ezt a számukra már régen elveszített adottságot. A vágyakozás valójában vadállatias ösztönben jelenik meg, ahogy elkezdenek körözni a lány körül – ezen a szinten a birtokbavétel, csak a bekebelezés formájában elképzelhető. Ennek tükrében Jesse áldozatként jelenik meg előttünk, de miközben hallgatjuk, rájövünk, hogy ellentmondásosságot hordoz magában, egyfajta rejtélyt, hiszen a valódi személyisége távol áll az áldozattól, és csak a megfelelő külső hatásokra vár, hogy levethesse magáról az álarcot.
A Jesse-t körülvevő karaktereket különböző célok motiválják, de valamennyien csak eszközként használnák a lányt. A szereplőkben megjelenő vágyak között feltűnik a szépség konzerválása és az önkifejezés a test-, illetve a szépség használatával, melyben a főhős csak bábként lehet résztvevő. Ezek a motivációk ugyan közel sem annyira részletesen körbejártak, mint a szépség elnyeletése és a bekebelezés motívuma.
A nézés aktusa
Jesse állandóan tekintetek sugarában fürdik. A nézés aktusa többször is reflektorfénybe kerül a Neon Démonban; a klubjelenetben megy végbe először a szépség és a test tárgyiasulása ebben folyamatban – és ugyan csak egy show-ként -, de a nem is oly finom szimbolikából kiderül, hogy a megfigyelt teljesen rabja és kiszolgáltatottja a megfigyelőnek, a tekintet forrásának. Itt teljesen lecsupaszított mivoltában kerül bemutatásra a nézés aktusa, mely már a birtokbavételt feltételezi. Hogy mennyire a tekintettel köré összpontosuló történetet látunk, az is mutatja, hogy már az első párbeszédben elhangzik a kérdés:
Zavar, hogy bámullak?
Ez az állandósult megfigyelés egyesül a Hold motívumában, mely mintegy egyetemes megfigyelő áll Jesse felett, ugyanakkor a közönség tekintetét is szimbolizálja. Létrejön egyfajta rétegződés, ha arra gondolunk, hogy a fikció világán belül is állandó a megfigyelés és mi – mint a néző a fikció világán kívül – ugyanúgy megfigyelés alatt tartjuk Jesse-t. Óhatatlanul létrejön a nézésnek egy telített, magasabbrendű formája. A női karakterek felől a tekintetek jobbára irigységet hordoznak magukban, ezzel párosul a vadállatias ösztön, hogy a szépséget birtokba vegyék – és ezen a szintem ez a bekebelezéssel valósulhat meg. Ezt az ösztönös vágyukat az táplálja, hogy elkeseredett függői a figyelemnek. Minden eszközt igyekeznek megragadni, hogy olyan állapotba kerüljenek, melyben érdemesek arra, hogy ebben a tekintetben részesüljenek. Amennyiben ezt nem kapják meg, onnantól kezdve a szellemként való létezés vár rájuk, melyben mindenki számára láthatatlanokká válnak.
Az már valóban nem tartogat túl nagy meglepetést, hogy a szépségiparban a test tárgyiasul. Winding Refn a Neon Démonban úgy beszél a testről mint hordozója a szépségnek, ami csak azért van ott, hogy ez a szépség imádható formát öltsön. Ezt a tárgyszerűséget a rendezés a megfelelő eszközökkel erősíti – színészei csaknem minden jelenetben végtelenül mereven játszanak, lassan beszélnek, szinte mozdulatlanságba merevednek. A szereplők maguk is bábukká, manökenekké válnak a jelenetek során, hogy mi – a nézők – is az illúzió hatása alá kerüljünk, és a szépség legyen az, ami irányítja a tekintetünket. Meditatív élményt tapasztalhatunk, mely már ismerős a rendező korábbi filmjeiből is, így könnyedén elmerülünk az illúzióban.
Az érzékek megtévesztése
A Neon Démonban a szereplők egy olyan világban léteznek, mely a csaláson, az érzékek megtévesztésén alapul – így sokszor kerül reflektálttá a valóság eltorzítása. A film kezdetén Jesse vezetője egy make-up girl lesz (Jena Malone), az ő vezetésével ereszkedik egyre mélyebbre ebben a világban. A sminkes lány maga is mint az illúzió forrása jelenik meg, hiszen ő az, aki képes a maszkokat, a megtévesztést létrehozni. A lány abban segít a jelenetben, hogy lemossa a sminket Jesse-ről, így talán egyedül ő az, aki eredeti valójában látja Elle Fanning karakterét. Az egész sminkes pozíció és a smink felvitele, levétele is erősen erotizált eseménnyé válik a filmben. Jena Malone karaktere, annyiban különbözik a Jesse-t körülvevő többi nőtől, hogy az ő vágya nem pusztán a szépség bekebelezéseként jelenik meg. Ugyanakkor – a minden szereplőben jelenlévő ellentmondásosság miatt – nehéz azt állítani, hogy valódi és tiszta intenciókkal közeledne a lány felé. A sminkes lány személyisége még egy érdekességet hordoz magában: a szépség konzerválásának motívumát. Azzal, hogy munkájából adódóan holtakat is felkészít még egy utolsó performanszra, gyakorlatilag elmosódik a határ élő és holt között, és a szépség válik mindenhatóvá.
Az érzékek megtévesztése-tematikába illeszthető be a mesterségesen előállított szépség problémája. A két meghatározó fontosságú modell egyike, sorozatos plasztikai sebészeti beavatkozásokon megy keresztül annak érdekében, hogy teste minél tökéletesebben lássa el azt a funkciót, hogy a szépséget magán hordja, és kifejezze. Itt a szépség jelenléte kétfelé ágazik, egyfelől a test, mely alapvetően magában hordozza azt, a másik oldalon a designerek által megtervezett ruhák, melyeket a megfelelő módon kell bemutatni. Az egyik lány úgy magyarázza a műtéteket, hogy testét minél inkább élő vállfává próbálja alakítani, hogy funkcióját megfelelően láthassa el. Jesse ezzel szemben a természetes szépséget hordja magán, és amikor már valóban megragadja azt, szinte gúnyosan beszél a nőkről, akik különböző beavatkozásokat végeznek a testükön, csak azért, hogy másodrendű másolattá válhassanak. Itt a kifejezések használata is szépen erősíti a test tárgyszerűségét:
Faragnak, kitömnek, feltöltik magukat.
Közben a designer is azt mondja, hogy
Az igazi szépség, a legnagyobb értékünk, a szépség nem minden, a szépség az egyetlen.
Itt óriási ellentét feszül az előállított szépség és a valódi szépség között. Ebből a szempontból az előbb említett lány már hátrányba is került Jesse mellett; meg kell küzdenie önnön eszközszerűségének tudatával, és az ebből fakadó dühből és az állandó vágyból következhet a bekebelezés aktusa, mely az egyetlen elérhető módja a birtokbavételnek. Ugyanakkor ebben is ott lüktet az értelmezés elcsúszása, hiszen a felszín, az imádott külső elnyelésével, még nem feltétlenül válik a személyiség részévé. Winding Refn karakterei már visszavonhatatlanul elvesztek ebben az illúzióban.
Az ártatlanság elvesztése
A Jesse-ben lévő ellentmondásosság akkor válik világossá, amikor karakterében végbemegy az átlényegülés. Mivel szépségének teljes tudatában van, és tudja azt is, hogy mit jelent ez a környezete számára, illetve maga is élvezi a tündöklést, ezért az átlényegülés csak személyiségének átfordulásaként mehet végbe. A rendező megint használja a falon áttörni látszó alak motívumát, aki valójában Jesse, csak az eddig elzárt vagy tetszhalott állapotban létező személyiségének rétege. Ez a kép már ismerős lehet a Fear X-ből, ahol szintén végbemegy ez az átlényegülés – bár ott a szerző még sokkal inkább érdekelt a bosszú motívumának körbejárásában. Ha a Neon Démonban meg akarjuk jelölni azt a pontot, amikor már visszafordíthatatlan ez a folyamat, akkor az a divatbemutató jelenete. Ekkor Jesse olyannyira eggyé válik a megfigyelő tekintettel, hogy az anyagi világ teljesen elenyészik a csillogás és a vakuk fényében, és a főszereplő mindent kiszorít maga körül. A személyiség szakadását még érzékelteti a hotelszoba-analógia; az egyik párbeszédben a motel tulajdonosa úgy írja le egyik vendégét, mint egy otthonról elszökött, végtelenül érzéki lány a 214-es szobából. Tudva, hogy Jesse a 212-es szoba lakója – miközben végbemegy az átlényegülés, az ártatlan állapot pusztulása -, feltételezhetjük, hogy a két szobában, Jesse személyiségének két kivetülése lehetett. Később a hatalmas kúria-szerű helyszínen, Jesse már gyengeség nélkül ragadja meg önnön szépségét, ezzel véglegesítve az ártatlanság pusztulását, és párhuzamosan elkerülhetetlenné téve testének felfalását.
A történetben az eseményeket a női karakterek irányítják, ebben a világban a férfiak kasztrált pozícióba kerülnek. Ők csak a tekintet forrásai, gyújtópontjai, tevékenyen nem tudnak részt venni a cselekmény előremozdításában, a szépség reprodukálásában. Winding Refn ezúttal nem helyezi őket aktív résztvevői szerepbe, szemben korábbi filmjével az Only God Forgives-szel. Itt már nincsen maszkulinitás-szimbolika, nincsenek öklök, kezek a közeliken. A tekintet és maga a megfigyelés bír ezzel a szereppel, ez illeszthető be a reprodukció véget nem érő folyamatába. A tekintet mint ami megtermékenyít, Jesse-t öntudatra ébreszti. A folyamat szereplői is jobbára nők lesznek, ezzel is kihangsúlyozva, hogy mennyire szükségtelen a férfi-jelenlét, ami csak beszennyezné azt. Ők csak imádattal fordulhatnak a szépség felé, megpróbálhatják tündöklővé tenni (designer), megörökíteni, kimerevíteni (fotográfia) és tekintetükkel éltetni azt. Ezen a tengelyen haladva a szépség reprodukálása egy kegyetlen, végtelen folyamattá válik, mely a megtermékenyülés, világrahozatal után – annak felfalásával -, a test elpusztításával válhat teljessé. A születés eseménye is torzul a filmben a felöklendezés és a test felszakításának motívumával, de az így világra jött tárgyiasultság rögtön elnyeletésre kerül, így fenntartva a vágy által hajtott folyamat körforgását.
Nicolas Winding Refn a filmkészítési technikába is próbálta beemelni az elmesélt történet motívumait, így a kamera mögé egy női tekintet került, Natasha Braiert választotta operatőrévé, hogy ezen a színtéren is kizárja a férfi jelenlétet. A képi világ már megszokott Refntől; gyönyörű szín és fényhasználat jellemzi ezt a filmjét is. A zenét, a rendező filmjeiben már visszatérőnek számító, Cliff Martinez szerezte, jól megragadva a Neon Démonban megjelenő kíméletlenséget.
Neon Démon (The Neon Demon), 2016. Írta és rendezte: Nicolas Winding Refn. Szereplők: Elle Fanning, Keanu Reeves, Christina Hendricks, Jena Malone. Forgalmazza: Vertigo Media.
