A Google bejelentette, hogy megszünteti kevésbé használt Plus közösségi háló szolgáltatását. A tech óriás elismerte továbbá, hogy egy hiba következtében mintegy fél millió felhasználó személyes adata vált hozzáférhetővé.

Hétfőn a Google bejelentette, hogy biztonsági hibát talált a rendszerében, és leépíti a Plus közösségi háló régóta működő fogyasztói verzióját.

Az amerikai internetes cég egy blog-posztban írta meg, hogy a következő 10 hónapban fokozatosan szünteti meg a Google Plus-t, miután 2011-es indulása óta nem érte el a kívánt hatást. Az üzleti verzió továbbra is elérhető marad online.

A Google elismerte, hogy még egy márciusi adatvédelmi hiba miatt több mint 400, harmadik féltől származó alkalmazás jutott hozzá felhatalmazás nélkül személyes adatokhoz.

A hozzáférhetővé vált adatok között van a felhasználók neve, email címe, foglalkozása, neme és életkora.

A cég hozzátette, arra vonatkozóan nincs bizonyíték, hogy az adatokkal visszaéltek volna.

A biztonsági hiba következtében posztok, üzenetek vagy telefonszámok nem kerültek ki, állítja a Google szóvivője.

A cég nem kommentálta, hogy miért késlekedett az adatvédelmi szabályok megszegésének bejelentésével.

The Wall Street Journal cikke szerint a Google így akarta megúszni a szabályozó hatóság ellenőrzését.

A Google biztonsági fiaskóját abban az időben fedezték fel, amikor a Facebook a Cambridge Analytica-botrányba keveredett. A tech cég ígéri, a fogyasztók “finomhangoltabb” ellenőrzési lehetőséget kapnak arra vonatkozóan, hogy milyen profil adatokat osztanak meg az egyes applikációkkal.

A májusban hatályba lépett uniós adatvédelmi rendelet (GDPR) szerint a tudomásra jutástól számított 72 órán belül kötelező jelenteni az adatvédelmi szabályok megsértését. Ez a Google-re a szóban forgó incidens miatt azért nem vonatkozik, mert az uniós norma hatályba lépése előtt történt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.