A Magvető Könyvkiadó 2016 őszén adta ki újra Krasznahorkai László Rombolás és bánat az Ég alatt című dokumentumregényét, amely a dia.hu-n jelenlévő szövegváltozattal együtt a harmadik a sorban. Írásomban klasszikus ismertető helyett röviden összevetem a regény három verzióját, mert szoros olvasásuk meglátásom szerint lényeges narratológiai, elbeszéléstechnikai kérdéseket vet fel.

Krasznahorkai László 2004-ben megjelent dokumentumregénye, a Rombolás és bánat az Ég alatt minden értelemben útkeresés: benne az egyes szám első személyű elbeszélő és tolmácsa beutazzák Kelet-, Dél-kelet Kína legfontosabb kulturális helyszíneit, keresve az elveszettnek hitt tradicionális, ókori kínai kultúra nyomait. Megfordulnak Shanghai és Jiangsu, valamint Zhejiang tartományok jelentősebb kulturális helyszínein – kolostorokat, kerteket, színházakat és teaházakat térképeznek fel, közben értelmiségiekkel, költőkkel, kalligráfusokkal, buddhista szerzetesekkel beszélgetnek, hogy kérdéseikre választ kaphassanak. Magával ragadó a légkör, a cselekmény és az interjúbeszélgetések egybefonódása, amint – ezt több kritika is kiemeli – keveredik az elbeszélő naivitásával, hogy megismerheti azt, amit soha sem ismerhet meg; levetkőzheti a nyugati-keresztény nézőpontját, hogy azzal tekintsen az Ég alatti birodalomra, Kínára. Mindez pedig követi a dokumentumregényekre jellemző sodrást, útleírások és interjúk egymásutánjában, azonban mégsem a klasszikus formában – például ha a kötet keretes szerkezetét vizsgáljuk, ami leginkább szépirodalmi olvasatát erősíti. Erre a későbbiekben visszatérek.

2004-es kiadását követően, a tavalyi évben adta ki újra a Magvető Kiadó a Rombolás és bánatot (az utóbbi években készült el angol nyelvű fordítása, valamint 2018-ra várható kínai és spanyol nyelvű átültetése is). Korábban olvashattunk már arról, hogy a Magvető és a szerző közösen tervezik a Rombolás és bánat újrakiadását, mint például a Magyar Narancs 2016. szeptember 15-ei (XXVIII. évf., 37.) számában, ahol Krasznahorkai meg is erősítette ezt. Majd meg is jelent a dokumentumregény második kiadása 2016 novemberében. Ám ha „kiadástörténetéhez” a digitális verzióját is hozzávesszük, valójában a harmadik szövegváltozat publikációja ez, hiszen a második 2014-ben jelent meg a dia.hu felületén.

Már a 2014-es kiadás is „erős átdolgozásnak” számít – ahogyan Krasznahorkai fogalmazott –, ugyanis az első E/1-es elbeszéléstől E/3-asba (vagy T/3-asba) tolta el a regény narrációját. Az, hogy a regény narrátora önmagán kívülre helyezi a vele kapcsolatos történéseket, a regény „cselekményét”, már a 2004-es kiadásban is jelentőséget szerez. Mottója – amely: „Az egyes szám első személy használata nem azt jelenti, hogy: én” – paratextuális szinten érzékelhető paradox, már-már skizofrén helyzetet állít elő. Az olvasóban felmerülhet a kérdés, ki léphet ezek alapján a regényben szereplő „én” és „mi” személyes névmások helyébe, ha az E/1-ben megszólaló narrátor elhatárolja magát? (Különös, hogy a kötet kritikai recepciója mintha nem térne ki erre a kérdésre, pedig a tavalyi kiadás tükrében izgalmas narratopoétikai kérdéseket vethet fel a Rombolás és bánat újraolvasása során.)

Az ebben a kontextusban értelmezett (ön)elhatárolódás jelensége így a későbbi kiadások történetében is tetten érhető. A   2014-es digitális kiadás   én-elbeszélője helyébe egy Dante nevű alak lép – fontos kiemelni, hogy a regény cselekménye az átdolgozások során változatlan marad. A narrátor pozíciója már nem teremt paradox helyzetet az által, hogy klasszikusabb értelemben vett, egyes szám harmadik és többes szám harmadik személyű elbeszélői szerepkörbe lép. Ugyanis a korábban feltett kérdésre, hogy ki léphet az én-elbeszélő helyébe, ha nem önmaga, már névben is eltérő alak kerül középpontba. (A két utóbbi szövegváltozatból el is tűnt az első kiadás mottója.) Különleges színezetet vesz fel, és a Rombolás és bánat szövegváltozatai együttes olvasatában – mondhatni – pikantériával bír, hogy a második verzió főhőse Dante nevét viseli. Azonnal adja magát az Isteni színjátékkal való intertextuális párhuzam – amely egyébként a narratíva szintjén különös jelentőséggel bír. Ebben az értelmezésben, ahogyan a dantei színműben, a 2014-es Rombolás és bánat Dantéja is a pokolba való utazásaként éli meg kínai tartózkodását. Ahogy a regény legeleje számot ad arról:

„Nincs reménytelenebb ezen a világon, mint az úgynevezett Délnyugati Regionális Buszállomás Nanjingban 2002. május 5-én, nem sokkal reggel hét előtt a szitáló esőben és a csillapíthatatlan, jeges szélben […]” (új kiadásban: 5.)

Annak ellenére, hogy ezen szöveghely összecseng az Isteni színjáték ismert részletével, mely szerint „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”, az itt kifejezett reménytelenség akár ironikus olvasattal is bírhat. Ám intertextuális viszonyra mutat az is, hogy a poklot név szerint is megidézi a narrátor. Épp A nagy utazás című fejezet Első lépések-alfejezetében:

[…] durva, elvadult közlekedés, kegyetlen bádogbuszok, melyeknek azokra az utasaira, akik csupán a járművek hátsó, valamilyen rejtélyes okból megemelt részén találnak helyet, olyan erővel ömlik a kipufogógáz, hogy csak a legedzettebbek bírják, vagy a nagyon fáradtak, akik még ezt az áldozatot is vállalják, hogy leülhessenek, pokol az egész, és pokoli a rideg, fémes hangulat ezeken a buszokon, a buszvezetők mocskos arca és mocskos fehér kesztyűje, a buszvezetők kimozdíthatatlan, kegyetlen, rendíthetetlen közönye, de pokol és pokol és piszok mindenütt […](új kiadás: 51.)

Itt érdemes megjegyezni, hogy több Krasznahorkai-elemző, mint   Zsadányi Edit  , Pomogáts Béla, Károlyi Csaba is kiemeli, az író 1992-es Az urgai fogoly című munkája is olvasható egyfajta Dante-i értelemben vett pokoljárásként. Mivel a regény is egy kínai utazást tematizál, a Krasznahorkai-életművön belül is adja magát ez a párhuzam. Ennek a kifejtése is több helyet érdemelne, mint ez a rövidebb írás, de annak a fejtegetése is, hogy a Krasznahorkai-féle, de akár Dante-i pokol reprezentációja az idegenségtapasztalat nyelvi színreviteleként jelenik meg. (Erről is több írás látott napvilágot a közelmúltban.) Ahogyan az Isteni színjáték központi alakja, úgy a Rombolás és bánat (vagy Az urgai fogoly) főhőse is olyan helyre utazik el, amely számára új és ismeretlen fenyegetéseket jelent, illetve rá is idegenként tekintenek – még azok ellenére is, hogy a környezet több ismerős elemet is tartalmaz, mint az emberek közönye, vagy egy-egy valakire emlékeztető személyiség.

A regény tavalyi, harmadik kiadásának főhőse a Stein nevet kapta. A névváltás más értelmezésbeli horizontokat nyithat a korábbi kiadásokhoz képest. Ugyanis a legelső verzióban az (önmagától eltávolodó) én-elbeszélőről annyit megtudhatunk a regényben, hogy magyar származású, és saját nézőpontja – ahogy rálát kínai utazásának, interjúinak részleteire – is ebből táplálkozik; ő, mármint az egyes szám első személyű elbeszélő, magyar kulturális háttérrel rendelkező idegenként keresi és értelmezi a kínai kultúra örökségét az értelmiség, az alkotóművészek, szerzetesek köreiben. Azonban a legújabb kiadásban Stein magyar származása háttérbe szorul, inkább európai, nyugati kulturális hovatartozása kerül előtérbe. (Bár a regény egy szöveghelyében felelevenedik Magyarország, az nem feltétlenül implikálja azt, hogy Stein is magyar származású lenne, egyben nem is zárja ki azt. Egyébiránt ennek a szövegszintű elemzése, összehasonlítása is helyet érdemelne, azonban ezekre most nincs módom terjedelmi okok miatt.) Ez újabb színezetbe helyezi a történet cselekményét, a regény dokumentarista jellegét. Olvasatom szerint a 2016-os szövegváltozatban Stein (és tolmácsa) egy emberként testesíti meg a nyugati-keresztény kulturális „tekintetet”, amellyel rá lát(nak) a keleti, Konfuciusz tanításai által is átitatott kínai világszemléletre és változásaira. A kulturális nézőpont ezen „kiszélesítése” a Rombolás és bánat új verziójának leginkább kimagasló eredménye; a regény tétje is nagyobbá válik, mert nem pusztán a magyar-kínai, hanem a nyugati-keleti kultúrák találkozását reprezentálja az alkotás.

E tekintetben a harmadik szövegváltozat tisztázza le mindazokat az ellentmondásokat és elvarratlan szálakat, amiket az első és második verziók tartalmaznak. Ahogyan Krasznahorkai fogalmazza a   fentebb idézett Magyar Narancs-interjúban  : „[az urgai fogoly esetében] el tudtam távolodni önmagamtól. Itt nem. Itt fontosabb volt, hogy valamennyiőnk okulására megpróbáljam leírni, mit tapasztaltam, és ez a pedagógiai szándék elvakított, nem figyeltem igazán arra, hogy azért ez egy irodalmi mű, és ezt is rendesen meg kell írni.” Arról lehet szó, hogy a Rombolás és bánat inkább tekinthető dokumentarista igénnyel írott szépirodalmi alkotásnak, sem mint dokumentumregénynek. Értelmezésemben a kötet tétje és központi szála – hogy nyugati-keresztény nézőponton keresztül miért nem értelmezhető a kínai tradíció megléte és tovább-hagyományozódása – sokkal egyetemesebb jelentőségű annál, minthogy egy rövidebb kulturális befogadói körrel, vagy intertextuális párhuzam kialakításával leszűkíthető legyen. Ezzel a vonulattal pedig meglátásom szerint a Rombolás és bánat szervesebben illeszkedik a folyamatosan körvonalazódó Krasznahorkai-életműbe.

Címlapfotó: Ornan Rotem

Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt. Átdolgozott kiadás, Magvető, Budapest, 2016.