“Nem egy üres négyzetet állítottam ki, hanem a tárgynélküliség érzését!” – mondja Malevics, akinek munkásságát Vasarely gondolta tovább. A dinamikus, aszimmetrikus és mérnöki pontossággal megtervezett festményei alapja az a bizonyos fehér alapon fekete négyzet volt. Amit a szkeptikus szóra sem méltat, azt a hozzáértő zseniálisnak gondolja. A jó hír, hogy az Art Week keretein belül, a Vasarely Múzeumban egy interaktív tárlatvezetés által az egyszerű látogatóból műértők válhattunk. És hogyan?

Látógatóból művész: hogyan lettünk Vasarelyk?

A képlet nagyon egyszerű: ami személyes, az jobban megmarad. Azt pedig már az elején leszögezném, hogy ez nem az a fajta tárlatvezetés volt, ami csak attól interaktív, hogy a végén megkérdezik, van-e kérdésünk. Az maradjon csak az egyetemi előadók reszortja! Az Interaktív vezetések a fekete négyzet körül című tárlatvezetés eléggé családias körben zajlott, ugyanis nagyjából tízen vettünk részt rajta.

Turcsányi Lilla, múzeumpedagógus vitt minket körbe, és rögtön azzal kezdte, hogy a neveinket matricára írta, amiket magunkra rakhattunk. Idézeteket is húztunk, amiket a tárlat egyes pontjain mi olvastunk fel. Kényelmes, nyugodt, de mégsem vontatott tempóban haladtunk végig a kiállításon, és a csak a kulcsfontosságú alkotásoknál időztünk el. „Mit látnak ezen a képen?” – tette fel a kérdést Lilla és a kezdeti szégyenlősködés után már mindenki aktívan közbeszólt, válaszolt és beszélgetés alakult ki.

Ami valakinek róka, az másnak égő város volt. Mindegy, ki mit látott bele egy-egy geometrikus műalkotásba, mert mindegyiknek helye volt.

A tárlat második fele szólt a szó szoros értelmében vett interaktivitásról, ugyanis kipróbálhattunk egy Vasarely-alkotás által inspirált játékot. Ennek az volt a lényege, hogy ha ráléptünk a festmény egyes elemeit ábrázoló billentyűkre a földön, akkor különböző hanghatások keletkeztek, mindez pedig a falra vetítve is látszódott. Ezután – szintén a szimbólumokat felhasználva és a technikai lehetőségeket kihasználva – lehetőségünk volt saját műalkotás készítésére is.

Egy programot fejlesztettek ki, melynek segítségével az alapszimbólumok reprodukciójával és variálásával Vasarely stílusában megalkothattuk a saját verziónkat. Ezt ki is nyomtathattuk és vagy hazavihettük, vagy a falra akaszthattuk a többi közé, bővítve a látogatói tárlatot. Azt hiszem, nem is érdemes magyaráznom,milyen sokat adott egy olyan program, aminek a végén úgy érthettem meg Vasarely munkásságát és szemléletét, hogy a bőrébe bújhattam.

Kontextus híján csak színes geometria

Beszéljünk egy kicsit Vasarely szemléletéről és arról, hogy miért változtatta meg a modern művészethez való hozzáállásomat! Lilla szép keretbe helyezte a művész történetét, munkásságát és a kezdetekről is mesélt, hogy azáltal megértsük a későbbi művei értékét. Vasarely is tanult klasszikus rajzot, készített grafikákat is. Viszont eléggé fiatalon arra jutott, hogy mivel Malovics megalkotta a fekete négyzetet fehér alapon, majd a fehér négyzetet fehér alapon, a művészet már el is érte a határait. Ő pedig nem akart plakátrajzoló vagy hasonló figuratív irányzatok tagja lenni, így tovább törte a fejét azon, hogyan lehetne a nonfigurativitásban még nagyot alkotni.

A négyzet térben való elforgatásának gondolata isteni szikra volt számára, ezzel megnyílt előtte egy teljesen új dimenzió.

Szó szerint értem, ugyanis itt kezdődött munkásságának ismertté vált része, amikor is nemcsak két vagy három dimenzióban alkotott. A forma, az idő, a tér dimenzióit a mozgás egészítette ki.

„Az interpretáció szabadsága mindenkinek törvényes joga” – mondta Vasarely. Ennek tudatában – tehát, hogy a művész szabad asszociációt enged a művei értelmezésére – egészen furcsa érzés alakult ki bennem.

Bűvészkedés és illúzió: Vasarely művészete / ContextUs

Habár Budapest belvárosi múzeumai között is találunk érdekes programokat, én kicsit távolabbi célpontot tűztem ki magamnak. Országszerte több mint háromszáz intézmény rendez programokat ezen az estén, egy év alatt se tudnánk végigjárni mindet. Jó hír viszont, hogy sok lehetőség közül választhatunk: mehetünk például a Rendőrmúzeumba is, ha épp az érdekel minket a történelem vagy az irodalom helyett.

Egyfajta szabadságérzet lett úrrá rajtam, hiszen lehetőségem volt így, úgy vagy akár sehogy sem értelmezni egy-egy alkotást. Hirtelen beugrott a tavalyi beszélgetésem Bérczi Lindával, az Art Week igazgatójával, aki a küszöbfélelemről beszélt. Arról, mikor nem merünk belépni egy kiállítótérbe, mert vagy nincsenek látogatók, vagy nem tartjuk magunkat hozzáértőnek. Vasarely ezzel levette a terhet a laikus válláról: nem kell érteni a világon semmit, csak be kell fogadni!

A művész, aki nem törődött a szerzői joggal

Apró fekete négyzeteket és rombuszokat kaptunk a kezünkbe és félig becsukott szemmel a négyzetet úgy forgattuk, hogy rombuszt kapjunk belőle. Ilyen egyszerű! „Ezt nevezik művészetnek? Bármikor megcsinálom én is!” – mondatná velem a szkeptikus énem, amit ilyenkor mindig jó mélyen elnyomok és gyermeki rácsodálkozással állok a képekhez. Számtalan művész mondta már, hogy mennyire fontos az alkotáshoz az a kiskori kíváncsiság, alkotó és kísérletező kedv, ami sokakból már eltűnt. Vasarely alkotásaiból pedig csak úgy sugárzik ez a fajta lelkesedés.

Vasarely vizuális ábécének nevezi a körökből, négyzetekből, háromszögekből, rombuszokból és színekből álló elemeket.

Ahogy a betűkből újabb és újabb verseket, novellákat, cikkeket lehet létrehozni, úgy ezekből a geometriai együttesekből is. Készített egy társasjátékot is, amelyben megfestett kockákból lehet bármit kirakni. Ehhez természetesen adott „megfejtést”, tehát a saját megoldásának a leírását, de alapvetően egy szabad alkotójátékról van szó. Számára ugyanis nem az volt a fontos, ki és hogyan reprodukálja a műveit, hanem az, hogy a gondolata – miszerint létre lehet hozni dimenziókat és van művészet a fekete négyzeten túl is – minél szélesebb körben elterjedjen.

Ilyen formán nem törődött a saját szerzői jogával, hiszen mindig örömmel fogadta, ha valaki szőnyeget varrt a mintáiból vagy egyetemi csoportok alkották újra azokat. Mindenképpen érdekes kontraszt ez a mai helyzettel összevetve, mikor itt, az EU-ban annyira védjük a szerzői jogokat, hogy azok sokszor más művészeket korlátoznak.

Látogatóból műértő: egy globális wake-up call

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyit ad hozzá a művészeti alkotásokhoz azoknak a magyarázata. Nem várhatjuk el az egyszeri látogatótól – aki lehet egy túlterhelt anyuka, egy izgága kiskamasz vagy egy másik évezredben felnőtt nyugdíjas – hogy azonnal értse, mit jelent kilenc színes geometrikus alakzat egymás mellett. Sőt, arculcsapásként is értelmezhető, ha az alkotó még címet sem ad a művének, ergo elvárja mindenkitől, aki ránéz, hogy a lelkébe lásson.

Persze minden művész mást szeretne elérni, de attól a pillanattól, hogy már nem csak l’art pour l’art alkot, köteles kapaszkodókat biztosítani a megértéshez. Különösen igaz ez a kortársakra, akik szeretnének még haláluk előtt közönségre és megbecsülésre találni. Egy pár mondat tehát csodát tehet és egy fehér lapon fehér négyzet máris egy forradalmi gondolat, nem csupán egy üres lap.