Emlékeztek még arra, amikor bekapcsoltátok a rádiót? Száz éve volt már körülbelül, hogy ilyet csináltam. Akkor sem volt olyan jó a zenei felhozatal mondjuk, de talán még elhallgattam egy hiperkarmát a Petőfin. Aztán mindez eltűnt, és tavaly el is kezdődött a savazás, hogy minek kéne mennie a rádióban. Milyen lenne, ha a nem popzenének minősülő dalokat hallanánk vissza nap mint nap a kereskedelmi csatornákon? Vélemény.
Ez a kérdés akkor merült fel, amikor a mostani X-Faktorban Esti Kornél Akkor hagylak elt adta elő az egyik versenyző, Lengyel Anna. Valamiért számomra teljesen meglepő volt, hogy hogyan tud a ‘kinti világ’, akik Jóban Rosszbant néznek munka után, és minden héten jár nekik a Blikk, összeolvadni egy olyan én-valósággal, ami reméli, hogy nem hívják fel soha, hogy az általam menedzselt zenekart be akarják hívni majd valami tévés vetélkedőbe. Hogyan válik valami mégis ennyire könnyen fogyaszthatóvá? Hogyan kezd el egy nótakör Vad Fruttikat énekelni?
Szivárvány Nótakör – Vad Fruttik : Lehetek én is
https://www.facebook.com/vadfruttik A dalt a bélapátfalvai “Napsugár” nyugdíjasklub “SZIVÁRVÁNY” nótaköre adja elő. Balról jobbra haladva: 1. Prokaj Károlyné…
Megint egy más kérdéskört vet fel az, hogy amikor a tehetségkutatókat elkezdtem végignézni leginkább heccből a lakótársammal, arra jutottunk, hogy valamiért nagyon könnyű coverekkel felkapaszkodni, itt van például ez a páros, akik eredetileg Popovics György és Németh Ferenc által írt dalt énekeltek el, és valószínűleg jobban belevésődtek a köztudatba, mint az eredeti szerzők:
Nagy Bogi és Varga Réka: Csonka vers – tv2.hu/fem3cafe
Hallgasd meg Nagy Bogitól és Varga Rékától a Csonka vers című dalt!
Ennek egyébként lehet az a feloldása, hogy egy már eleve ismert és hallgatott dalt szívesebben hall újra az ember. Vagy az, hogy egy másik hangon jobban szól egy adott dal, vagy esetleg teljesen mást mond, mint az eredeti verziója. Ilyen például a Birdy által elénekelt Skinny Love, ami egyébként Bon Iver szerzeménye, mégis annyira eladható lett Bella Ferraro hangjával a dal, hogy lassan többen nézték már meg a Youtube-on, mint az eredeti verzióját:
No Title
Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.
Lehet, hogy a szubkultúrák lassan annyira beszivárognak a ‘normális’ emberek mindennapjaiba, hogy már senki sem lesz más, mint a többiek? Egyre többen kezdenek majd el felkapni irreálisan kis nézettségű youtubecsatornákat és hordanak zenekaros pólót?
Várjunk csak, ez már történik. Ez leginkább azért zavarhat minket, aktív zenefogyasztókat, mert láthatjuk, hogy valószínűleg olyanok is hordanak ilyen zenekaros pólókat vagy hallgatnak bizonyos zenéket, akik nem is ismerik az előadót. Vagy csak az a helyzet, hogy nem szeretjük saját kis közegünk által szeretett és éjszakákon át elemzett borítóit, vagy albumait másokon viszont látni. Mint mindig, itt is nehéz általánosítani, sőt teljesen fölösleges.
Az én részemről valószínűleg az ‘ego’ ami nagyrészt közben jár ezekben a témakörökben, mert amikor más is követi az én nagy munkával, az összes Youtube algoritmus mélyéről kiásott kétszáz megtekintéses csatornámat, vagy szereti ugyanazt az előadót, akit hasonló módon kukáztam ki a bandcampről, akkor jó eséllyel érzem azt, hogy a kicsi kincsem bizony nem csak az enyém. Amikor eldicsekedhetsz valakinek egy olyan számmal, amit valószínűleg csak te ismersz, a legjobb érzés a világon, próbálja ezt akárki is tagadni. Itt van egyébként egy tök jó film arról, milyen nem-híresnek lenni és felrúgni az összes felénk támasztott elvárást:
The Brooklyn Brothers Beat the Best Official Trailer #1 (2012) – Ryan O’Nan Movie HD
Subscribe to TRAILERS: http://bit.ly/sxaw6h Subscribe to COMING SOON: http://bit.ly/H2vZUn Subscribe to INDIE & FILM FESTIVALS: http://bit.ly/1wbkfYg Like us…
Az ilyen kis zenekarokból pedig néha felnő valaki olyannyira, hogy egy dalát előadják egy tehetségkutató műsorban és akkor oda a varázs, a kis világunk már teljesen a köztévé áldozata és már akárki ‘kurvája’ lehet, nem csak a miénk többé.
A zenénk és a zenei ízlésünk mindannyiunkat meghatároz, ezek alapján szerzünk barátokat, ezek alapján definiáljuk magunkat és az érzelmeinket. Szeretünk olyan előadókat hallgatni, akik ‘nem adták el magukat’, nem szerepelnek minden nap tízszer a rádióban és nem gyártanak reklámzenéket, ezzel pedig azt szeretjük érezni, hogy a zenénk és az általuk reprezentált helyzetek/érzelmek csak a mieink.
Aztán eljön az idő, amikor már vagyunk annyira őszinték magunkhoz, hogy nem a nézettség, vagy a nem-nézettség számít, csak az, hogy mennyire látod magad viszont egy zenében. Valószínűleg magunk is annyit változunk, mint a zenei ízlésünk, és öröm ezekkel a hatásokkal együtt fejlődni.
